Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.
Ülésnapok - 1931-49
20 Az országgyűlés felsőházának 49. ülése való kapcsolódása, azt mind a kettő elismerte és hirdette. Nincs is senki tudomásom szerint az irodalomban, aki ezt a tételt kétségbe von hatná. Már most, ami a devalvációnak indokoltságát illeti, erre vonatkozólag nem kell mást mondani, mint hogy a mezőgazdasági termelésnek nyers hozadéka 1928-tól 1932-ig felére csökkent, ami ötvenszázalékos de valorizációt tesz indokolttá, amint a német birodalmi törvény, amely a folyó év június 15-én lépett hatályba, a megterhelési ihatárom túlfekvő követelésekre ezt az ötvenszázalékos devalorizációt rendelte el. Maga a pénzügyminiszter úr hangsúlyozta, hogy igenis a mezőgazdaság adósságterheit arányba kell hozni az áreséssel. Alátámasztja a deyalorizáció lehetőségét a magyar általános polgári törvénykönyv javaslatának 1138. §-a, amely így szól (olvassa): »Az adós felszabadul kötelezettsége alól, ha a szolgáltatás hibáján kívül, oly körülménynél fogva, melyért nem felelős, általában vagy csak reá nézve lehetetlenné válik.« Az 1150. §, amelyet csak kivonatosam fogok ismertetni, a következőket mondja: a bíróság a felek kölcsönös kötelezettségeit a méltányosságnak megfelelően módosíthatja, vagy az egyik felet elállásra jogosíthatja fel, ha a szerződés megkötése után a gazdasági viszonyokban olyan mélyreható változás állott be, amelynek következtéiben a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás gazdasági egyensúlya felborult és az egyik fél a jóhiszeműséggel és a méltányossággal ellentétben nem várt aránytalan nyereségre tenne szert. Mintha csak a mai viszonyokra szabták volna ezt a paragrafust. Mélyen t. Felsőház! Felmerült és pedig bank érdekeltségek körében merült fel a kötvényesítésnek, a konvertálásnak a gondolata. Nevezetesen az a gondolat, hogy rövidlejáratú váltóval fedezett tartozások konvertáltassanak hosszúlejáratúakká, ez azonban a fedezeti alap hiánya miatt ma legalább, amint a pénzügyminiszter úr hangsúlyozta, nem volna keresztülvihető. Ami azután a fedezeti alapnak inflációs úton való emelését illeti, amire voltam ibátor már utalni, rendkívül veszedelmesnek tartanék egy ilyen cselekedetet. És hiába utalnak ebben a tekintetben az Északamerikai Egyesült Államokra, 'mert ott egészen más viszonyok vannak. Az Északamerikai Egyesült Államok egy hatalmas gazdasági erőt reprezentáló állam, amely állam ott, azon a milliméteren rögzíti meg a maga pénzét, ahol éppen akarja. Nálunk az infláció legelső jele olyan pánikot idézne elő s a pengő értékének olyan zuhanása állna be, amely felidézhetné azokat a borzalmakat, amelyekre mindnyájan kell, hogy emlékezzünk abból a bizonyos inflációs korszakból. Azt gondolom tehát, Ihogy ezt egyszer s mindenkorra ki kell kapcsolni törekvéseink közül. Hogy azután a túlhajtott defláció szintén nem helyes és hogy ennek a túlhajtott deflációnak a költségeit elsősorban a mezőgazdaság fizeti, az egészen kétségtelen. Ha mármost meggondoljuk, hogy 1927-hen 400 millió pengő volt forgalomban, ma pedig csak 300 millió, vagyis hogy ez alatt a néhány év alatt 100 millió pengővel csökkent a forgalomban levő bankjegyek száma és ha meggondoljuk, hogy nálunk 28 pengő, esik egy főre, ugyanakkor, amikor Jugoszláviában és Csehszlovákiáiban 84 pengő, akkor látjuk, hogy nálunk csakugyan kevés pénz van forgalomban. Ezt különben 1933. évi december hó 14-én, csütörtökön. mindnyájan, akik az életet nyitott szemmel nézzük, tapasztaljuk. Azt gondolom azonban, ha ez a rendelet átmegy az életbe, megváltozik a helyzet és minél inkább megy át az életbe, annál inkább fogja ezt a bajt csökkenteni, , mert hiszen ennek a rendeletnek a végrehajtása révén 175 millió pengő fog átmenni a gazdasági életbe és pedig nem egyszerre, tehát nem bajt okozólag, hanem lassan, fokozatosan és pedig a hitelszervezetek útján. Fel szokták vetni a kérdést, vájjon helyes-e az, hogy az állam ebben az ő igen nehéz helyzetében, amelyben mindannyian tudjuk, hogy van, most 175 millió pengőt fordít a gazdatársadalom felsegítés ére, amikor — folytatják a további okoskodást — a gazdatársadalom egyes tagjai talán nem is önhibájukon kívül jutottak abba a bajba, amelyben ma vannak. Kétségkívül vannak ilyenek is. Azonban minden generális szabályozásnak hibája, — ami orvosolhatatlan, — hogy individualizálni nem tud, és ha meggondoljuk» hogy a legnehezebb helyzetben mégis azok a gazdák vannak, akik, hogy úgy mondjam, az akti vak közé tartoznak és sokkal kisebb bajban vannak az inkább passzívak, akik birtokaik beinstruálásánál, felszerelésénél nagyobb óvatossággal jártak el, ha látjuk, hogy éppen azok vannak job-ban eladósodya, akik mertek befektetéseket eszközölni, tehát éppen a gazdatársadalom értékesebb, mert aktívabb tagjai, akkor azt gondolom, nem lehet azt a szemrehányást tenni, hogy általánosságban olyanok oltalmaztatnak, akik önhibájukból kerültek veszedelembe, gazdasági bajba. Azt gondolom különben is, hogy legkevésbbé szerencsés éppen manapság a társadalmi ágakat, a foglalkozási ágaikat szembeállítani egymással és azt mondani, hogy íme most támogatják a gazdatársadalmat, de nem támogatják az ipart és kereskedelmet, mert először is, mint ahogy bátor voltam reámutatni: azzal, ha a gazdatársadalmat támogatjuk a másik kettőt is támogatjuk. (Ügy van! Ügy van!) Másfelől pedig, hogy minálunk elsősorban mégis csak a gazdatársadalom megsegítése az elsődleges feladat, az előttem egészen kétségtelen. (Ügy van! Ügy van!) Ha a viszonyok javulnak, akkor rákerül a sor bizonyára a másik két foglalkozási ág közvetlen megsegítésére is. (Gróf Széchenyi Aladár: Automatice!) Kétségkívül automatice is javulni fog a helyzetük. Ami a rendelet egyes rendelkezéseit illeti, ezek közül különösen kettőt óhajtanék kiemelni. Az egyik mindjárt a rendelet 1. Va, amely tudniillik a gazdaadós fogalmát határozza meg. Ez a paragrafus azt mondja, hogy (olvassa): »Mező-, erdő-,, kertgazdaság 'tulajdonosa, ha jövedelme nagyobbrészben ezekből az ingatlanokból vagy mezőgazdasági munkajövedelemből ered«: gazdaadós. Ezáltal a tisztviseJőkisibirtokosok kétségkívül ki vannak zárva a rendelet jótéteményeiből, ugyanakkor, amikor a tisztviselő-nagybirtokosok nincsenek kizárva, vagyis itt degresszív gondolat érvényesül, amely megítélésem szerint éppen mivel degresszív, nem szerencsés. Ezen valamiképpen változtatni kell. A. másik, amire bátor vagyok felhívni a figyelmet, az, hogy mint már érintettem is: a rendeletben kontemplált minden kedvezmény fundamentuma és alapja az, hogy a kötelezettséget pontosan teljesítsék. Ha tehát valaki egyetlen terminust elmulaszt, kiesik a kedvezményezett helyzetből. Ez igen sok esetben esetleg egészen meddővé teszi a segítést, úgyhogy
