Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.
Ülésnapok - 1931-53
Az országgyűlés felsőházának 53. ülése 193 h. évi április hó 12-én, csütörtökön. Ili majd a törvényhatósági tanács szerepkörét átvenni. (Ügy van! Ügy van!) Azt is hibáztatom, hogy a törvényhatósági tanács megszüntetésével a közgyűlés megint abba a súlyos helyzetbe kerül, amelyben 1930-ig volt, amikor az apróbb jelentőségű ügyeknek olyan tömegével volt elfoglalva, hogy úgyszólván hetenként kellett üléseznie és ebből csak a törvényhatósági tanácsi intézmény tudta kiemelni. Most megint a kisebb jelentőségű ügyek egész sora tartozik oda. A közgyűlés kénytelen lesz sűrűn, majdnem hetenkint összeülni és az ott kirobbanó pártpolitikai ellentétek, állandó izgalomban fogják majd tartani a főváros közönségét. A belügyminiszter úr azonban elsősorban a törvényhatósági tanács megszüntetésétől várja a főváros törvényhatósági életének jobb jövőjét. En más véleményen vagyok, de őszintén kivánom, hogy a belügyminiszter úrnak legyen ebben igaza. Vannak ezenkívül ennek a törvényjavaslatnak a törvényhatósági tanács megszüntetésével kapcsolatos kisebb jelentőségű rendelkezései, amelyekre nem kívánok kitérni, nem hagyhatom azonban szó nélkül a fontosabb rendelkezéseket, így a törvényhatóság működésének fel- \ ügyeletét és ellenőrzését. Azon a véleményen vagyok, hogy a közigazgatás önkormányzati szervei csak helyes felügyelet és ellenőrzés mellett illeszkedhetnek bele az állami igazgatás munkájába. Ennek az ellenőrzésnek azonban okosnak., effektívnek kell lennie; ne legyen az gáncsoló, vagy az öntudatos életet sértő gyámkodás, mert ez kiöli a polgárságból a közügyek iránt való érdeklődésit, elernyeszti a köztevékenységet, főleg pedig az áldozatkészséget. Ezt alz ellenőrzést az 1930 : XVIII. te. nagyon helyesen oldotta meg a fővárosi számszék intézményében. Ennek a száimszéknek működését minden tekintetben nemcsak kifogástalannak, hanem elsőrendűnek is tartom. Ezért arra kérem a belügyminiszter úr Ő nagyméltóságát, hogy ezt az intézményt lehetőleg a maga egész szervezetében hagyja meg, mert nemcsak nem nyerne semmit annak megváltoztatásával, hanem ellenkezőleg, hiányosabb és sokkal költségesebb rendszert jelentene, ha mindazok a rendelkezések, amelyekre a törvényjavaslat módot nyújt. végrehajtatnának az ellenőrzés és a felügyelet tekintetében. Nekem az a véleményem, hogy a fővárosi szániszéknek nincs szüksége olyan nagyszáma állandó szakértőkre, mint amilyet a törvényjavaslat kontemplál, mert hiszen a számszék évekkel ezelőtt nagyterjedelmű szakvizsgálatokat bonyolított le az orszáe- legkiválóbb szakértőinek^ közreműködésével. Ezek a szakértők esetenként kérettek fel erre a munkára és nagyrészük egészen díjtalanul bocsátotta tudását, képességeit a főváros rendelkezésére. Nem is tudna a számszék a maga. szolgálatába, állítani olyan állandó szakértőket, akik a fővárosnak rendkívül kiterjedt és sokoldalú városgazdaságában minden irányban specialistáknak volnának nevezhetők és ezért vissza kellene újból térni a régi rendszerre, hogy esetről-esetre kérjenek fel speciális szakértőket az egyes vizsgálatok lebonyolítása érdekében. A főpolgármester felügyeleti és ellenőrzési hatáskörét az ~\ 930 : XVIII. te. 10. §-a minden irányban szabályozza és ezt a rendszert a gyakorlat is mindenben igazolta. Egy hiánya van csak ennek a törvényszakasznak és azért az lett volna a helyénvaló, hogy. ez a szakasz megfelelően kiegészíttessék olymódon, hogy a főváros háztartásának, üzemi gazdálkodásának a; számFELSÜHÁZI NAPLÓ IIÏ. szék által észlelt hiányait a főpolgármester záros határidőn belül tartozik rendbehozatni. Azt hiszem, hogy ezzel a rendelkezéssel, ezzel a kiegészítéssel egészen tökéletessé tétetett volna a főpolgármesteri ellenőrzési hatáskör és azt is hiszem, mélyen t. Felsőház, hogy ez feleslegessé is tehette volna a törvényjavaslat 27. §-át, amelyben az autonómiának a legsúlyosabb sérelmét látom. Ez a mostani törvényjavaslat új rendelkezést tartalmaz a főpolgármesteri állás (betöltésére nézve is. Az 1872. évi törvény hosszas és heves viták után akképpen rendezte ezt a kérdést, hogy Budapest főpolgármesterét az államfő által kijelölt három egyén közül a főváros közgyűlése választja. Volt olyan indítvány is ennek az 1872. évi törvénynek tárgyalásánál, hogy a főpolgármestert a főváros közgyűlése által jelölt három budapesti polgár közül a polgárság titkos szavazással válassza, és az így megválasztott főpolgármestert állásában a király erősítse meg. Ezt csak annak jellemzésére vagyok bátor megemlíteni, hogy a főváros közvéleménye milyen nagy súlyt helyezett arra, hogy a főpolgármesternek -minél szorosabb kapcsolata legyen a főváros közönségével. Ezt a szempontot honorálta az 1930:XVIIL te. is, amely változatlanul meghagyta a főpolgármesternek az 1872. _ évi törvényben megállapított választási módját. Ezen a címen ruházta fel a törvény a főpolgármestert a törvényhatóság képviseletével s juttatta neki ugyanazt a képviseleti átalányt, amelyet a polgármester élvez és ^azonkívül még szélesebbkörű kinevezési hatáskört is 'biztosított neki. A tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat megszünteti a törvényhatóságnak ezt a jogát s ezzel a főpolgármester és a főváros közötti hagyományos kapcsolat szűnik meg. Budapest lesz az ország egyetlen törvényhatósága, amelyet nem választott, hanem kinevezett tisztviselő képvisel. A belügyminiszter úr a közigazgatási bizottságban a törvényjavaslat tárgyalása^ alkalmával maga is belátta ennek helytelenségét és ígéretet tett arra nézve, hogy a legközelebbi alkalommal módot fog találni ennek a rendelkezésnek megváltoztatására. . A magyar közéletnek egyik egészen r sajátos nemzeti intézkedése szűnik meg a főpolgármester kinevezésével. Pedig minél mélyebb gyökere van a főpolgármesternek a törvényhatóságiban, annál eredményesebben tudja ^képviselni a reá hízott állami érdekeket is .és nem fogják őt kellemetlen idegennek tekinteni a törvényhatóságiban. Egyébként . sem indokolható ez a rendelkezés, mert hiszen nem volt még arra eset, hogy a főváros törvényhatósága nem azt választotta meg főpolgármesterré, akit az államfő első helyen jelölt. Ugyanez a véleményem a polgármester és az alpolgármesterek választásának államfői megerősítésére vonatkozólag is, ami végeredményben szintén az autonómia megcsonkítását jelenti. Ennek értelmét annál kevésbé látom, mert hiszen polgármesternek és alpolgármesternek csak az választható mes, akit^ a főpolgármester elnöklete alatt működő kijelölő választmány erre az állásra alkalmasnak talál és jelöl. Akit nem jelölnek, az egyáltalában nem is választható polgármesterré vagy alpolgármesterré. Mivel a kijelölő választmányban a főpolgármesternek többsége van, ki van zárva annak lehetősége, hogy alkalmatlan egyént vá16