Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-52

98 Az országgyűlés felsőházának 52. ülése lik és a. mai időkben, amikor az állami alkalmazottak úgyis reszketnek állásukért, egy ilyen rendelet nagyon sokszor egyenesen paranccsá válik. Mindezek alapján bátor vagyok a következő interpellációt előterjeszteni (olvassa): »Van-e a miniszter úrnak és elsősorban az ! összkormányt képviselő miniszterelnök úrnak j tudomása arról,- hogy mire ez a felszólítás az érdekeltekhez leérkezik, iha nem is formailag, ! de igen sokszor lényegében az óhajból parancs lesz, amelyet az illetők úgy értelmeznek, hogy ha ennek az óhajnak eleget nem tesznek, ebből reájuk (hátrány származhat? Ha már a magyar királyi kormány ezt a rendeletet kiadta, amely legalább is azt mondhatnám, nem volt nagyon szerencsés, ihajlandó-e legalább arra, hogy olyan nyilatkozatot tegyen, amelyben félreérthetetlenül és határozottan leszögezi azt, hogy ha ilyen alkalmazott idegen hangzású nevét továbbra is megtartja, abból reá, főként az állammal való viszonyában semminemű ihátrány nem származJiatik?« Elnök: A belügyminiszter úr ő excelleneiája kíván szólni. vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: T. Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) [Legyen szabad az elhangzott interpellációra a miniszterelnök úr nevében is a következőkben válaszolnom. (Halljuk! Halljuk!) Nem kívánok az interpelláló felsőházi tag úr ő méltósága felszólalásával vitába bocsátkozni s nem kívánom azt a kérdést sem taglalás tárgyává tenni, hogy ezzel a felszólalásával használt, vagy ártott-e a nemzeti ügynek. Röviden kívánom vázolni a kormány felfogását és azokat az intézkedéseket, amelyeket a kormánv elbben az ügyben tett. T. Felsőház! Abban igazat kell adnom az interpelláló felsőiházi tag úrnak, ihogy magyar és magyar ember között nem szabad különbséget tenni abból a szempontból, hogy az illetőnek milyen a neve, (Ügy van! Ügy van!) inert nem a név teszi magyarrá az emibert és mert magyarnak kell tartanunk ebben az országban mindenkit, sőt magyarnak kell tartania magát mindenkinek ebben az országban tekintet nélkül arra, hogy milyen nevet visel, sőt — tovább megyek — tekintet nélkül arra, hogy milyen az anyanyelve; (Helyeslés.) Ez a kormány felfogása ebiben a kérdésben. A (bennünket 1918 óta sorozatosan ért katasztrófák olyan tanulságokat szolgáltattak, amelyeknek konzekvenciáit bizonyos mértékig le kellett vonnunk. Nem akarom részletezni a kérdést, de óriási kárai származtak ennek a nemzetnek abból, hogy a színmagyar lakosság igen jelentékeny része idegen nevet visel. (Ügy van! Ügy van!) Egészen kétségtelen, hogy ezek a szomorú tanulságok indítottak meg egy igen erős társadalmi mozgalmat, amelynek célja az volt, hogy a névmagyarosítást propagálja és előmozdítsa. A kormány komoly meggondolásokból kiindulva nemcsak hogy nem kívánt elzárkózni ez elől a mozgalom elől, hanem ,azt a lehetőség szerint támogatni is kívánta és kívánja is. (Helyeslés.) Ennek a köyetkeaménye ivolt a kormánynak az az elhatározása, hogy azokat a feltételeiket, amelyeklhez a névmagyarosítás kötve volt és .az eljárási anódot lehetőleg egyszerűsítse és bizonyos történelmi érdekeknek, a magyar történelmi nevek kímélése mellett, a névmagyarosítás útját lehetőleg szabaddá tegye. Erre vonatkozólag történtek intézkedések pénzügyi tekintetben is, amennyiben a lehető legminimá193A. évi április hó 5-én, csütörtökön. lisaíbibra szállítottuk le az illetékeket, s történtek intézkedések adminisztratív tekintetben is, amennyiben az adminisztratív eljárás lényegesen megkönnyíttetett. Amikor ez megtörtént, a kormány kiadott egy tájékoztató utasítást a hatóságoknak, amelyiben az volt, hogy igenis nemzeti érdeknek tartja, hogy a névmagyarosítás elől az eddig fennállott akadályok lehetőleg elháríttassanák és felhívta a figyelmet arra: mennyire érdeke a nemzetnek, hogy ne legyen sok olyan magyar anyanyelvű fia, aki nem magyar nevet Visel. Ez történt és semmi más. A rendelet kibocsátása után — illetőleg nem is merem ezt rendeletnek nevezni, mert nem rendelet volt, csak tájékoztatás, amelyben arra szólította fel a kormány a hatóságokat, hogy ajánlják a névmagyarosítást — értésemre jutott, hogy a perifériákon egyes hatósági közegek félremagyarázzák ezt a dolgot és olyan eszközökhöz nyúlnak e kérdésben, amelyeket magam sem tartok megengedhetőknek. Ennélfogva most már rendeletben utasítottam a hatóságokat — és megkértem összes minisztertársaimat, hogy a maguk részéről is hasonlóképpen járjanak el, — hogy annak a propagandának, amely a névmagyarosítás érdekében történik, először is nem szabad semmiféle kisebbségi érzékenységet sértenie, másodszor pedig nem szabad olyan jelleget öltenie, hogy az a látszat keletkezhessek, hogy itt valami kényszer vagy parancs áll fenn, (Ügy van! Ügy van!) mert felfogásom az, hogy mindenkinek legbelsőbb ügye, hogy vájjon mit helyez előtérbe, azt a nemzeti szempontot-e, amely a névmagyarosítással kapcsolatban kétségtelenül fennáll, vagy pedig azt a tradíciót-e, amely az ő régi nevének viseléséhez fűződik. (Ügy van! Ügy van!) Ez lelkiismereti kérdés és nem kívántam és nem is engedem meg, hogy a hatóságok ebbe beleavatkozzanak. (Helyeslés.) Ennélfogva az egész akció, amelyet a kormány ebben a tekintetben megindított, egy propaganda abban az irányban, hogy ez a nemzeti szempontból igenis fontos kérdés előmozdíttassék, de semmiféle kényszert a kormány alkalmazni nem kíván és ki kell, hogy jelentsem, természetes dolog, hogy senkire abból, hogy nevét nem magyarosítja, hátrány semmiféle vonatkozásban nem származik. (Élénk helyeslés és taps.) Elnök: Az interpelláló felsőházi tag úr a viszonválasz jogával kíván élni. Szontagh Jenő: Nagyméltóságú Elnök Or! Igen t. Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) A belügyminiszter úrnak interpellációmra adott válaszát nemcsak tudomásul veszem, de örömmel veszem tudomásul, (Helyeslés.) mert hiszen teljes mértékben megfelelt annak a kérésemnek, hdgy félreérthetetlenül nyilatkoztassa ki a kormány, hogy intézkedésének éle senki ellen nem irányul, sőt még tovább ment, mert amint mondja, ezt már rendeletileg is kiadta az egyes hatóságoknak. En tehát a belügyminiszter úrnak a kormány nevében is adott válaszát a legnagyobb köszönettel tudomásul veszem. (Elénk helyeslés.) Elnök: Kérdem a t. Felsőházat, méltóztatik-e a belügyminiszter úrnak a kormány nevében adott válaszát tudomásul venni, igen vagy nem? (Igen!) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Tisztelt Felsőház! Kegyeletes kötelességem megemlékezni időközben elhunyt tagtársainkról. Madarász István királyi közjegyző, a pécsi