Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-28
Az országgyűlés felsőházának 28. ülése 1932. évi december hó 21-én, szerdán. 85 51." §-ban olvasható. Ebből látom, hogy a szigor igenis megvan, de inkábh csak a tényállások kikerekításénéL de kevésbbé a joghatások kimérésénél Bátor vagyok még kiemelni a választójog és az összeférhetlenség kérdésének igen szoros összefüggését. Olyan szorosan összefügg ez a két kérdés, hogy a Képviselőház tárgyalásai során a szoeiáldemokratiapártnak volt is egy határozati javaslata, amelyben azt kívánta, hogy előbb jöjjön a választójogi reform iama bizonyos általánossággal és titkossággal, s majd azután térjünk rá az összeférhetlenség szabályozására. Mondom, a kettő kétségkívül igen szorosan összefügg. Én nevezetesen az összefüggést lalbban látom, hogy minél általánosabb az a választójog, annál inkább kell szigorúnak lennie az összeférhetlenségi törvénynek, nehogy arra nem való emberek, kerüljenek be a törvényhozásba. Fokozott mértékben kell ez akkor, hiaa választójog nemcsak általános, hanem a tetejébe 'még titkos is, amikor a nyilvános ellenőrzésben rejlő kontrolt is nélkülözi a szavazatok leadásában. A kettő igenis szorosan összefügg, de igénytelen felfogásom szerint helyes volt előbb az összeférhetlenségi kérdést szabályozni, és azután, ha a kormány szükségét látná, térni rá a választójog szabályozására. A javaslat, mint bölcsen méltóztatnak tudni, új kódex és neím novella. Lehetett volna tudniillik arra gondolni, hogy az 1901. évi törvény — amely, mint tudjuk, megalkotásában egy nagy ragyogó jogászi elmének, Szilágyi Dezsőnek az alkotása — novelláztassék csupán és ne alkottasisék új kódex. De helyesen tért rá Zsitviay Tibor volt igazságügyminiszter úr — akinek, mondom, a törvény megalkotásában eminens nagy része van — arra az útra, hoigy új kódex alikottasslék, már csak ia> Felsőházra való tekintettel is, amelyre vonatkozólag tudniillik az 1901. évi törvény egyáltalában nem tartalmaz rendelkezéseket; illetőleg csupán egyet, azt, hogy kötelezővé teszi, hogy igenis, a Felsőház összeférhettensége is jogilag szabályoztassék. A törvény szövegezése — ezt is meg kell mondanom egészen őszintén — az én igénytelen felfogásom szerint nem szerencsés. Szerfelett nehézkes, itt-ott pongyola is, terminológiája sem mindenben következetes, tele van utalásokkal, mig az ember átdolgozza magát rajta, igen nagy elme-munkát végez, egy számtenger, amelyet talán lehetett volna valami más módon megoldani és talán mindenki, nem csupán jogászemberek számára hozzáférhetővé, vagy hozzáférhetőbbé tenni. Hiszen kétségtelen, hogy a törvényhozásnak az az ideálja, hogy a törvények úgy szövegeztessenek meg, hogy azokat minden ember, a legegyszerűbb is megérthesse, s azok mindenkinek lelkéhez éppúgy hozzá kell, hogy férkőzzenek, mint a biblia. Éppen ezért a magam részéről a törvényjavaslat szövegezését nem tartom szerencsésnek, de mentségül fel kell hoznom a matéria nehézségét. Maga a matéria igen nehéz, a közjognak, az államjognak legfelső kérdéseivel lépten-nyomon összekapcsolódik. A kódex, mint Pap József ő méltósága kiemelte, a taxativ rendszert követi, anélkül azonban, hogy kazuisztikus volna és az 1. § 2. bekezdésének módosított szövege, amelyet a bizottságban a Kúria másodelnöke ő excellenciája volt szíves indítványozni, és amelyet a bizottság egyhangúan elfogadott, módot r ad arra ? hogy a kazuisztikus esetek elbírálásánál alkalmaztassék iaz 1. §, amely, ismétlem, gyönyörűen szövegezve tárja elénk a legfőbb intencióját a javaslatnak, hogy egyedül és kizárólag a nemzeti érdek kell, hogy vezesse az országgyűlés tagját az ő működésében. Ami a felsőházi vonatkozásokat illeti, ezek a 17. §-ban, igénytelen felfogásom szerint, szerencsésen vannak megoldva az együttes bizottság javaslatában, amelyet a magam részéről szintén elfogadok. Kétségtelen, hogy nagy óvatosságra volt szükség ebben a vonatkozásban is és helyesen mondotta a Zsitvay Tiborféle eredeti javaslat indokolása, hogy közszempontok a felsőházi tagok összeférhetlenségének más szempontok szerint való, bizonyos esetekben enyhébb alkalmazását kívánják. A Felsőházban kaphatnak helyt ugyanis azok az emberek, akik a Képviselőházba a választási rendszer mai alakja és az összeférhetlenség szigorú szabályozása mellett egyáltalában nem, vagy csak nehezen juthatnak be. Ezt mondja a Képviselőházhoz beterjesztett eredeti javaslat indokolása, amelyet a magam részéről mindenben aláírok. Es mintha ezeket honorálta volna az együttes bizottság új, 17. §-a, amely szerencsésen találta meg ezt a középutat, amelynek követése itt, igénytelen felfogásom szerint, helyes és célszerű. Most bátor vagyok a bíráskodás kérdésére áttérni. Mindenekelőtt, ha igaz az, — aminthogy felfogásom szerint igaz — hogy ezt a javaslatot elsősorban a közvélemény kívánja és sürgeti, éppen olyan igaz és tagadhatatlan, hogy a közvélemény csak akkor fog megnyugodni, ha ez a bíráskodás kivétetik a parlament kezéből és független bíróságra — akár a Kúriára, akár a Közigazgatási Bíróságra — bizatik. (Helyeslés.) Ez egészen kétségtelen. Mármost ezzel szemben szokás felhozni és szokás hivatkozni a szuverenitás kérdésére. Itt Tomcsányi ő méltóságára hivatkozom újból, aki tegnap helyesen emelte ki, hogy a két Háznak külön szuverenitása nincs. Szuverenitása van csupán a törvényhozásnak, mint az államhatalom orgánumának. A két Háznak és az államfőnek együtt van szuverenitása. Hiszen ha a Házaknak volna szuverenitásuk, és ezt a szuverenitást logikailag keresztül akarnánk vinni, akkor a két Ház együttes bíráskodása sem volna lehetséges, mert ez már résütés lenne a Ház külön szuverenitása felett. De tovább megyek. Ha a két Háznak külön szuverenitása volna, akkor az is résütés, ha az Összeférhetlenség kérdése törvényhozásilag szabályoztatok; akkor a két Ház külön határozatával kellene, hogy az összeférhetlenség szabályait megalkossa, és a saját maga által alkotott bíróság kellene, hogy ezeket a szabályokat végrehajtsa. En azonban azt gondolom, mélyen t. Felsőház, hogv itt nem is a szuverenitás kérdése a döntő. Itt az a elöntő, hogy mit kíván ebben a, vonatkozásban a nemzet egyetemes érdeke, és én azt gondolom, hogy ebben a kérdésben már döntött a magyar törvényhozás,^ amikor a választásokra vonatkozó bíráskodást a Közigazgatási Bíróságra bízta. En nem látok különbséget aközött, amikor a 'bíróság afelett ^ dönt. hogy ki legyen a törvényhozás tagja, és afelett dönt, hogy ki maradjon a törvényhozás tagja. Ha egyszer a magyar törvényhozás nyugodt lélekkel rábízta a fügaretlen magyar bíróságra annak a kérdésnek eldöntését, hogy ki váljék a törvényhozás tagiává, éppen olyan, 14'