Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-28

78 Az országgyűlés felsőházának 28. ülé dig- magát az eljárási jogot azért, mert 190] óta lényeges változásokon ment át a társadalom, a gazdasági élet, a szociális felfogás és egyáltalában mások ma a közélet viszonyai, mint voltak évtizedekkel ezelőtt. .Ezért én az időpontot helyesnek tartom és az egész vonalon szükségesnek tartom a reformot. Ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalásával adósságot is ró le a törvényhozás, mert a Felsőházra vonatkozólag is szabályozza az ösz•szeférheítlenségi eseteket, amelyek eddigelé szabályozást nem találtak. Törvények elrendelték ugyan ezt, eddigelé azonban nem foganatosították. Ha a Felsőház tagjainak összeférhetlenségét akarjuk szabályozni, azzal a kérdéssel kell foglalkoznunk, vájjon nem külön törvényben kellene-e ezt tenni vagy ha nem is külön törvényben, de legalább is ebben a törvényjavaslatban egy külön fejezetben, hogy a Felsőház tagjaira vonatkozó összeférhetlenségi tényálladékok és esetek elkülönítve, szembetűnően és rendszeresen foglaltassanak össze, nem pedig úgy, amint az ma a törvényjavaslatban van, a Képviselőház tagjainak összeférhetlenségével összevegyítve. Azért tartanám szükségesnek a külön fejezetben való szabályozást, mert más a matéria a Felsőházra vonatkozólag és más a Képviselőházra vonatkozólag: A Felsőház struktúrájából, szervezetéből, hatásköréből, összeállításából folyik az, hogy nem lehet mindazokat a jogszabályokat, amelyek a képviselőkre vonatkozólag összeférhetlenséget mondanak ki, kiterjeszteni a Felsőház tagjaira is. A Felsőház olyan egyénekből van összetéve, akik méltóságuknál, hivataluknál, választásnál és kinevezésnél fogva tagjai a Felsőháznak. Belátom, hogy homogén, egyöntetű összeférhetlenségi szisztémát a Felsőház tagjaira vonatkozólag sem lehet teremteni, mert más elbírálás alá esnek azok, akik választás útján, (Ügy van! Ügy van!) vagy pedig kinevezés útján jutottak be a Felsőházba, szemben azokkal a felsőházi tagokkal, akik méltóságuknál vagy pedig hivataluknál fogva tagjai a Felsőháznak; mégis felmerül az az aggály, helyes-e az, hogy disztinkciókat tesz a törvényjavaslat a választott és kinevezett felsőházi tagok között. A kiindulási pont az, hogy a függetlenséget kell megóvni. Kérdezem, mélyen t. Felsőház; mennyivel kevésbbé független egy választott felsőházi tag a kinevezett felsőházi taggal szemben! Ez a törvényjavaslat például úgy intézkedik, hogy egy választott felsőházi tag, ha kineveztetik köztisztviselőnek, elveszti a Felsőházban a tagságát, ha ellenben egy kinevezett felsőházi tag neveztetik ki ugyanarra az állásra, ez megtartja felsőházi tagságát és egyúttal azt a hivatalt is, amelyre kineveztetett. A Felsőháznak azok a tagjai, akik választás útján jutottak be a Felsőházba, nem függnek a kormánytól. A kormánynak és az államnak nincsen semmiféle befolyása azokra^ a rétegekre, amelyek a választott felsőházi tagokat választják. E tekintetben egy anomáliát látok fennforogni, amelyre voltam bátor felhívni a mélyen t. Ház figyelmét. Ennek a törvényjavaslatnak rendkívül bő anyaga van. Érdemes lenne minden egyes kérdéssel behatóan foglalkozni, annyival is inkább, mert ënnek a törvényjavaslatnak indokolása mestermű, amely quasi arra készteti és ösztönzi az embert', hogy mélyebben és mélyebben foglalkozzék a felvetett kérdésekkel. Mégis, számolva az adott viszonyokkal és körülményekkel, esák egy-két nevezetesebb kérdést fogok 1932. évi december hó 21-én, szerdán. kiragadni és azokat fogom diskusszió tárgyává tenni. Az első kérdés, amellyel foglalkozni kívánok, a közszolgálati összeférhetlenségi kérdés. Ez a legrégibb összeférhetlenségi típus. A parlament függetlenségét, akarták megvédeni ezzel az összeférhetlenséggel az állammal szemben és nagyon jól tették, mert olyan parlament, amely — hacsak részben is — az államtól függ, amelyben olyan képviselők vannak, akik az államhatalommal függőségi viszonyban vannak, nem teljesítheti feladatát úgy, amint azt az 1. §, amelyet örök igazságnak minősítettem, kívánja. (Ügy van! Ügy van!) De ha teoretice nézem is a főhatalmaknak egymáshoz való viszonyát, meg kell állapítanom azt, hogy köztisztviselők a Képviselőháznak tagjai nem lehetnek. Mindjárt most megjegyzem, hogy elsősorban a Képviselőház szempontjából fogom vizsgálni a kérdést, majd később fogok áttérni a Felsőház szempontjából való vizsgálatra is. A törvényhozás tagjai egészen más funkciót végeznek, mint a végrehajtóhatalom tagjai. A törvényhozók törvényeket hoznak, a végrehajtóhatalom tagjai pedig — és ideszámítom a köztisztviselőket is — a hozott törvényeket végrehajtják. A képviselők pártpolitikai szempontok szerint csoportosulnak és működnek. A tisztviselőnek pártok felett kell állni; nem szabad soha a pártpolitikába belenyúlni. A tisztviselői karnak mindig az egyetemes érdeket kell szem előtt tartani. A törvényhozás és a törvényhozás tagjai ellenőrzik a kormányt; a köztisztviselők engedelmességgel tartoznak az államhatalomnak és a kormánynak. A köztisztviselők és az állam között függőségi viszony van a kinevezésnél, az előléptetésnél, az áthelyezésnél és sok egyéb oknál fogva. Én nem tartom helyesnek azt, ha a köztisztviselők a képviselőséget grádusnak tekintik, hogy köztisztviselői pályájukon emelkedjenek. A köztisztviselőség önmagában véve gyönyörű pálya. Széles mező, nagy hatáskör nyilik minden köztisztviselő előtt, ahol valóban nagy szolgálatokat tehet a hazának és babérokat is arathat. Tagadhatatlan, hogy a köztisztviselők Magyarországon a középosztályhoz tartoznak, hogy a magyar társadalomnak igen kiváló tagjai, úgy jellembeli, mint tudásbeli kvalitásuknál fogva és főleg annál a nemzeti érzésnél fogva, amely a magyar köztisztviselői kart mindig áthatotta. (Ügy van! Ügy van!) Amidőn tehát azt az álláspontot foglalom el, hogv nem szívesen látom, ha a köztisztviselők a Képviselőházban helyet foglalnak, a világért sem akarom támadni a tisztviselőket. A legnagyobb reverenciával viseltetem e kar iránt, de mégis abból a szempontból indulok ki, amelyből ez a törvényjavaslat indul ki és úgy látom, hogy nem helyes, ha köztisztviselők nagy számmal jutnak be a parlamentbe. De a tisztviselők szempontjából sem helyes ez, mert delojális konkurrenciát idéz elő azokkal a tisztviselőkkel szemben, akik nem tagjai a parlamentnek. Hivatkoznak itt a szaktudásra is. Kétségtelen, hogy a szaktudás a tisztviselői karban megvan, de hála Istennek, Magyarországon a kultúra már olyan nagyfokú és széles körre terjed ki, hogy eltekintve a köztisztviselői kartól, széles rétegei vannak ennek az országnak, amelyek a tudásnak és intelligenciának azzal a fokával rendelkeznek, hogy kifogástalanul teljesíthetik törvényhozói kötelességüket.