Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-27

Az országgyűlés felsőházának 27. ülése tartom. (Helyeslés.) Az összeférhetlenség mikénti szabályozása elsősorban magának a parlamentnek belső ügye, az van hivatva megállapítani azokat a kereteket és azokat a mértékeket, ^amelyekkel az összeférhetlenség szempontjából tagjaival szemben eljárni akar. A kormánynak is kötelessége van e tekintetben, az a r kötelessége, hogy egész apparátusával, tudományos felkészültségével, amit a minisztériumok képviselnek, rendelkezésére álljon a parlamentnek, hogy a parlament szándéka a lehető legtökéletesebb formában kerüljön megvalósulásra. Így tekintem én az igazságügyminiszter feladatát ebben a kérdésben is. (Helyeslés.) Nem kezdeményező munka, de nem is kritikai tevékenység, hanem segítő, támogató munka, amelyet mögöttem álló kiváló munkatársaimmal együtt végzek azért, hogy a parlament két Háza olyat alkosson, amiért a jövő nemzedék elismerése lesz hivatva elégtételt szolgáltatni ! (Helyeslés.) Mélyen t. Felsőház! Az összeférhetlenség kérdése egyike volt azoknak a kérdéseknek, amelyekkel való foglalkozásban a jelenkor közéleti férfia talán a legtöbb keserűséget találta. (Ügy van! Ügy van!) Keserűséget kellett találnunk egyrészről abban, hogy olyan oldalról hangzottak el kívánalmak, követelések, a legélesebb kritikák, elítélő hangok, ahol sajnosán tapasztaltuk, hogy a tudásnak az a minimuma sem volt meg, hogy legalább azt tudták volna, hogy van a magyar parlamentnek egy 1901. óta érvényben levő összeférhetlenségi törvénye. Összeférhetlenségi törvényt követeltek annak a tudata nélkül, hogy van összeférhetlenségi törvény. És igen t. uraim, roppant nehéz az államférfi helyzete az indulatoktól szitott hangulattal szemben. Az indulatoktól szitott hangulatok néha olyan erővel lépnek fel, hogy _ azokkal szembeszállni sokszor a pillanatnyi politikai sikerrel áll ellentétben, politikai meggondolások pedig szükségessé teszik, hogy a hangulatokkal is számoljon a politikus. Másrészről sokszor keserűséggel töltötte el az összeférhetlenségi kérdéssel foglalkozókat az, hogy az 19Öl-es törvény által alkotott apparátus nem működött azzal a tisztasággal, amelyet alkotói szántak neki és így kétségtelen, hogy az összeférhetlenség kérdésében történtek olyan kisiklások, tűrettek olyan helyzetek, amelyek a parlament magas erkölcsi tisztasága szempontjából nem voltak kívánatosak. (Ügy van! jobbfelől.) Annak, aki egy nemzet jövőjét akarja építeni, — mert így tekintem én az államférfit: nem olyannak, aki pillanatnyi sikereket akar elérni, hanem olyannak, akinek egyetlen ambíciója, hogy a jövő adja meg neki a babért, nem a jelen tapsa — a két felfogás között kell a helyes középutat megtalálnia. Mert egyrészről rendkívül nagy érdek az, hogy a parlamenti élet minden zavaró hatástól, zavaró befolyástól mentes legyen, de másrészről súlyt keli fektetnünk arra, hogy ma, amikor a gazdasági kérdések nagy nemzetközi tárgyalása loiyik, a parlament, amely a legmagasabb döntésre van hivatva, ne nélkülözze azokat az erőket, amelyeket a szabad gazdasági élet már érdemesített arra, hogy élére állított gazdasági alakulatoknak és akik ezen a téren a legmagasabb szakértelmet képviselik. (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) Még egy körülményre szeretnék rámutatni. A magyar nemzetnek sajátos tulajdonsága, hogy törvények meghozatalától várja bizonyos helyzetek megváltoztatását, új törvények hozatalát kívánja, a helyett, hogy a régi törvények megtartására fektetnénk a súlyt. (Ügy van! Ügy FELSŐHÁZI NAPLÓ II. 1932. évi december hó 20-án, kedden. 65 van!) Mióta az igazságügyminiszteri székben ülök) minden alkalmat felhasználok annak hangoztatására, hogy nem óhajtok látszatokat teremteni új törvények alkotásával, ellenben lehetőleg minden erőmet arra óhajtom felhasználni, hogy a meghozott törvények a legkomolyabban, a legszigorúbban megtartassanak. (Élénk helyeslés.) Amikor tehát itt vagyok, ennek az összeférhetlenségi javaslatnak, mint a Képviselőház határozatának képviseletére, ezt azzal a lelkiismeretességgel, azzal a tudattal akarom tenni, hogy olyan törvény hozassék az összeférhetlenség kérdésében, amely megtartható és valóban meg is tartassék. (Helyeslés ) Egy másik csalóka kép az összeférhetlenség kérdésében az, ha azt hisszük, hogy egy ilyen összeférhetlenségi törvény, — még a legszigorúbb megtartása mellett is — biztosítja azokat az intenciókat, melyeket a törvényjavaslat 1. §-a fejez ki. A törvényjavaslat 1. §-a azt mondja, hogy ennek a törvényjavaslatnak az a célja, hogy megakadályozzon jnden olyan magratartást, amely akadályozná a törvényhozás tagját abban, hogy a törvényhozói munkát minden illetéktelen hatástól függetlenül a nemzet érdekében lelkiismeretesen önzetlenül lássa el. A javaslat több kategóriában gyűjti össze azokat a szabályokat, melyek ennek az elvnek az érvényesülését elősegíteni hivatva vannak. A törvényes szabályozásból természetszerűleg kimaradnak bizonyos lelkiállapotok, amelyek szintén akadályozzák a törvényhozás tagját abban, hogy törvényhozói munkáját a legteljesebb objektivitással és a legteljesebb lelkiismeretességgel lássa el. Ezek azok az általános emberi gyengeségek, mint a gyűlölség, az irigység, a hamis becsvágy, amelyeknek ér vényre jutása nélm sokkal erősebb mértékben befolyásolja a törvényhozó objektivitását, mint egyes jelentéktelenebb összeférhetetlenségi helyzetek, amelyeknek szabályozásával ez a törvény foglalkozik. (Ügy van! Ügy van.) Teljes tudatában kell tehát lenni annak és azt hiszem, hogy a^ mélyen t. Felsőház magas szellemi képzettségű tagjai ennek teljes tudatában is vannak, hogy ez a törvényjavaslat csak egy részét szabályozza azoknak az eseteknek, ahol a törvényhozói objektivitás befolyása lehetséges, ellenben a másik pszihológiai részt, amely törvényes szabályozásra alkalmatlan, ez a törvényjavaslat sem szabályozza és így ezek az erők, amelyek a múltban is, sajnos, igen gyakran nagyon szomorú eredménnyel érvényesültek, a jövőben is érvényesülni fognak. Mélyen t. Felsőház! Az után a kimerítő és gyönyörű ismertetés után, amelyet hallottunk és a Felsőház bizottságainak részletes, megokolt jelentése után, amely közkézen forog, nem kell, hogy ezzel a javaslattal most részletesen foglalkozzam. Felszólalásom egész célja csupán az, hogy némileg megvilágítsam azt az álláspontot, amelyet a kormány elfoglal e törvényjavaslat tekintetében. Egy-két kérdéssel tehát foglalkozni fogok, hogy ne legyen kétség a kormány álláspontja és a javaslat álláspontja között. Mindenekelőtt bátor vagyok rámutatni arra, hogy az a munka, amelyet a Felsőház bizottsága a Kúria elnökének vezetésével végzett, rendkívül áldásthozó volt, mert ennek a törvényjavaslatnak egyes rendelkezéseit sokkal tisztábbá tette, az egésznek szerkezetileg nagyobb áttekinthetőséget adott, úgyhogy gyakorlatilag sokkal erősebiben alkalmazüiatóbbá 11