Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-26

Az országgyűlés felsőházának 26. ülése 1932. évi december hó 1-én, csütörtökön, báró Wlassics Gyula elnöklete alatt. Tárgyai : Bernát István interpellációja — a kereskedelemügyi és a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez — a női munka ügyében. A vallás- és közoktatásügyi miniszter válasza. — Berzeviczy Albert napirend előtti felszólalása a kolozsvári események ügyében. — Pap József napirend előtti felszólalása a felsőházi póttagok behívása ügyében. — Báró Wlassics Gyula elnök válasza. — Elnöki előterjesztések. — Az igazolóbizottság kétrendbeli jelentése, — A mentelmi bizottság jelentése Albrecht királyi herceg felsőházi tag mentelmi jogának bejelentett sérelme, továbbá Belatiny Artúr, Székács Antal, vitéz Osanády Frigyes, Szőke Gyula és gróf Wenckheim László felsőházi tagok mentelmi ügyében. — A pénzhamisítás elnyomásáról szóló nemzetközi egyezmény becikkelyezése tárgyában beterjesztett törvényjavaslat tárgyalása. — A bélyegek védelméről és átütött postai szállítás büntetéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása. — A külügyminiszter nyilatkozata a kolozsvári események ügyében. — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. A kormány rése ér öl jelen vannak : Puky Endre, Lázár Andor, Hóman Bálint. (Az ülés kezdődik délelőtt 11 óra 1Î perckor.) (Az elnöki széket báró Wlassics Gyula foglalja el.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvének vezetésével Kühne Lóránd jegyző urat, a felszólalók jegyzésére pedig Bezerédj István jegyző urat kérem fel. Mielőtt napirendünkre áttérnénk, bejelentem^ hogy Bernát István ő méltósága interpellációt óhajt intézni a vallás- és közoktatásügyi, valamint a kereskedelmi miniszter urakhoz a női munka tárgyában- Az interpellációk, mint tudni méltóztatik, a napirend tárgyalása előtt terjesztetnek elő. Így tehát Bernát István ő méltóságát illeti a szó. Bernát István: Nagyméltóságú Elnök Ur! Igen t. Felsőház! Ha felszólalásommal bizonyos feltűnést kerestem volna keretül, akkor címnek választhattam volna «a női lélek válsága» kifejezést, mert tulajdonképpen erről is szó lesz. Miután azonban én inkább a szerényebb keret mellett voltam, legyen szabad kérnem a Felsőházat, hogy ezeket a fejtege téseket, amelyeknek súlyát és jelentőségét teljes mértékben érzem, kellő formában és terjedelmében előadhassam. (Halljuk! Halljuk!) Felmerülhet az a kérdés, hogyan jutunk hozzá, mint Felsőház ahhoz, hogy ilyen problémával foglalkozzunk akkor, amikor a rendes napikérdések is elég teendőt adnak az ország törvényhozásának? En azonban hivatkozom arra, hogy a Felsőházat szabályozó és megalapító törvénycikk magának a Felsőháznak meglehetősen szűk hatáskört biztosított. Ennek ellenére azonban úgy gondolom, a FELSŐHÁZI NAPLÓ II. Felsőház nagy hivatása az, hogy felülemelkedve a törvényes kereteken, bizonyos irányban igyekezzék a nemzeti közvélemény kialakulásához hozzájárulni és olyan témákat fejtegetni és közelebb vinni a megvalósításhoz, a megoldáshoz, amelyek a nemzet létére nagy hatással és befolyással lehetnek. Ezek közé tartozik nézetem szerint az, amit én itt fejtegetni óhajtok. Méltóztatik tudni, hogy a női munka jelentősége a civilizáció minden fokán igen nagy volt, úgy hogy igazában véve az emberi civilizáció enélkül létre nem is jöhetett volna. A nő hűséges munkatársa volt férjének az ő nagy munkájában, amely az emberi nemet fölfelé vezette. Magában a régi Hellasban — tudjuk — az volt a szállóige, hogy az a legderekabb nő és az a legjobb háziasszony és feleség, akiről a közvélemény egyáltalán mit sem tud, aki tehát nagy, életbevágó feladatait tisztán a család körében oldja meg. Ezen túl a latin civilizációban — tudjuk — milyen kimagasló szerepet játszottak azok a bizonyos római matrónák, akiknek dicsfénye még ezideig sem oszlott szét és még él mindazok lelkében, akik ilyen kérdések iránt fogékonysággal viseltetnek. A keresztény korszak nagy dicsősége, hogy a nőt arra a piedesztálra emelték, amelyen a loivaigi korban volt és ez még egészen ma sem szűnt meg, habár azt kell mondanom, hogy a modern idők tendenciái és irányzata mellett a nő sokat szenvedett és bizonyos tekintetben leszállott arról a piedesztálról, ahol valaha volt. Az első, ami ezen a régi felfogáson, mely szerint a nők tisztán háztartási, vagy mondjuk, belső gazdasági munkára legyenek utalva, változtatott, a gazdasági kényszerűség volt. Az az iparosforradalom, amely megteremtette Angolországban a gépek uralmát, és tovább-