Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-44

4Í0 Az országgyűlés felsőházának Uh- ülése 1933. évi június hó 27-én, kedden. íieaníbeli fajtáját, átörökítő képességét, ha mi a kiváló lótenyésztést tovább is fenn akarjuk tartani. Mélyen t. Felsőház! Az országban két olyan körzet van, ahol népies lótenyésztés folyik, ahol a Nonius tájfajtát tenyésztik. Az egyik Mezőhegyes és Makó vidékén van, több, mint 3000 ló bepárosításával, hét állomással s azután Tolna megyében, a tolnatamási kerületben, amelynek nem ismerem a bepárosítási létszámát, de bizonyosan alatta van a mezőhegyesinek. Ez a két tájfajtakörzet, amely nemcsak Magyarosrzágon, de Európában is a leghíresebb volt, s amely most nehéz és küzdelmes idejét éli. Mint említettem, nincs meg a kiviteli lehetőség, bent az országban pedig nincs meg az utánpótlási lehetőség, nincs meg a hadsereg részére a szükséglet és így a magyar kisgazdák körében a lótenyésztés hanyatlásnak indult, különösen akkor, amikor különböző nehézségeket állítanak fel a lótenyésztés akadályozására. Ezt azért mondom, mert katonai szabályza tunk, amely a lótenyésztésre vonatkozik, még a régi időből, Mária Terézia királynő idejéből való, s ezen a szabályzaton azóta alig reformáltunk valamit. Mi, tenyésztő gazdák, igen sokszor fordultunk az illetékes minisztériumhoz ennek a szabályzatnak átformálása végett, azonban mindig meddő maradt a harcunk. A katonai szabályzatokban lehetnek kiváló és hasznos tételek is, azonban azokat mégis csak a régi időkhöz méretezték. Mélyen t. Felsőház! Ma, amikor a gyorsaság korát éljük, megengedem, hogy a dunántúli részeiken, ahol községek vannak és nincs tanyarendszer, könnyű a gazdáknak a helyzete, «kik mindennap érintkezésben lehetnek Tolnatamási tájfajta telep vezetőségével, nehéz a helyzete azonban az alföldi gazdáknak, a tanyai gazdáknak és a Mezőhegyes környékén lévő gazdáknak, ahol 50—60 kilométer sugárban szétszórva laknak a tanyákon a gazdák, akiknek hetenkint vagy naponkint kell belátogatniuk a párosító tenyésztőtelepekre, ahol katonai ridegséggel fogadják őket s ha azon a napon, amelyen megjelentek, nem kerül rájuk a sor, visszamehetnek s másnap elölről kezdbetik ezt a torturát mindaddig, amíg rájuk nem kerül a sor. Én már többször felhívtam erre a telepvezetőséget és a földmívelésügyi minisztérium figyelmét, de változások nem történtek. Természetesen a katonai parancsnokság vezetőségének jó belátásától függött, hogy adott-e valamilyen kedvezményt, de ha adott is, mindenkor a legnagyobb szigorral érintkezett a gazdákkal. Ez mutatja azt, hogy a katona nem tud úfcy érintkezni a néppel, amint az kívánatos volna, pedig a katonáknak közvetlen közelségből kellene megismerniök a gazdák sérelmeit és azokat orvosolni. A régi időben a katonai szabályok ridegsége folytán talán szükség voit erre a szigorra, ma azonban, amikor azt látjuk, hogy lótenyésztésünk hanyatlóban van, a katonáknak is le kell szállniok a lóról, közelebb kell jutniok a paraszthoz, ezt meg kell érteniök a lótenyésztés jövője érdekében. Azt látjuk, hogy a földmívelésügyi kormány több mint félmillió pengővel kevesebbet^ járult hozzá a lótenyésztőintézetek fenntartásához. Tudom, hogy nagy nehézségben van az ország, de bármilyen nagy szüksége vani is a magyar kormánynak minden fillérre, az erre a célra szánt összeget nem redukálnia, hanem emelnie kellett volna, hogy lótenyésztésünk hanyatlásnak ne induljon. Azt iátom,hogy a földmívelésügyi kormány hazai lótenyésztésünk fejlesztésére a fentebb említett összegen kívül egyetlen fillért sem irányzott elő. Kérdem, hogyan várjunk tehát segítséget,, mélyen tisztelt Felsőház, ha egyszer ai kormány megállít minden fejlődési lehetőséget a lótenyésztés terén. Ha ez így megy tovább, akkor mi gazdák úgy látjuk, hogy nemi lótenyésztés lesz ebben az országban,^ hanem lószaporítás. Már pedig ennek az országnak az eddig elért hírneve mellett nem lehet célja az, hogy visszafejlődjék lótenyésztésünk. Nekünk, gazdáknak, akik sok évtizedes áldozatot hoztunk azért, hogy ezeket a tájfajtatelepeket létesíthettük az elmúlt nagynevű D'Orsay gróf ő méltóságának a vezetése alatt, aki a magyar lótenyésztést híressé tette, fáj az^ amikor lótenyésztésünk hanyatlását látjuk, fáj az, hogy sok évtized fáradságos munkája romibadől. Nekünk, gazdáknak, az volna tehát szerény Kérésünk, hogy a kormány tegye vizsgálat tárgyává a lótenyésztés kérdését s adja vissza a vezetést polgári kezekbe, amint az a múltban D'Orsay gróf vezetése alatt is volt, mert mihelyt a lótenyésztés katonai kezekbe került, az előbb elmondott indokok folytán azonnal hanyatlásnak indult. Xjgy tudom, hogy a dunántúli részek kiváló vezető egyénisége, Horváth ezredes úr, — személyesen ismerem, — szinten távozik, de nem tudom, leszre megfelelő utánpótlás, ellenben tudom, hogy a polgári emberek között kiváló hozzáértő embereink vannak, akik szívvel, lélekkel tanulmányozták az akadémiákon keresztül is &. lótenyésztés minden csinja-binját. Nézetem szerint tehát a lótenyésztést a katonai vezetés helyett vissza kell helyezni polgári vezetés alá. Ez nem is kerül sokba a kormánynak. Ezzel kapcsolatosan megemlítem, hogy igen nagy kárárai van a tenyésztő gazdáknak az, is, hogy most nincsenek vásárok. Nem rendezik meg ugyanis azokat a múltban jól bevált csikó vásárokat, amelyekkel egy kis injekciót adtak a gazdáknak hogy évente 5—6 gazdától a körzetben elvinnének egy-két csikót, amiből pénzt kap. Megtörtént a múlt hetekben éppen az én körzetemben, Mezőhegyes—Makó vidékén, hogy kaptunk egy táviratot, amely szerint jön egy török lóvásárló bizottság, amelynek több tenyészapaménre volna szüksége. A vezetőség össze is állított körülbelül 30 darab kiválóbbnál kiválóbb állatot. Eljöttek megnézni, azt mondták, nagyszerű és egy hét múlva fogunk jönni vásárolni. De mi történt? Egy hét múlva a körzet különböző részeiben cigánykupecek vásárolták össze a méneket, 600—700 pengőt adtaik a gazdának és ők a török vásárlóknak eladták 1700 pengőért. Olyan károsodás érte ezzel ja gazdákat, hogy az én

? felszólalásom igazán indokolt. Hiszen mi azért hoztuk létre ezeket az intézményeket, ezeket a tájfajtatelepeket, hogy ha a külföldnek szüksége van ilyen állatokra, keres &ék meg az intézetek vezetőit és mi magyar gazdák állunk rendelkezésükre. Lehetetlen árakat nem követelünk, csak azt, hogy ami megilleti a gazdát, azt meg is adják érte, de ne a közvetítőkereskedelem vágja zsebre a hasznot. Nem tudom, mi okozta ezt, de feltétlenül a budapesti kereskedők közbejöttével történtek ezek a lóvásáriások, amelyeknél bizony nagy hasznot vágtak zsebre a tenyésztő érdekeinek megcsonkításával. Megtörtént az utóbbi napokban, hogy csikóváísárlásokat rendeltek el ezeken a vidékeken.