Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-43

402 Az országgyűlés felsőházának h3. ülése 1933. évi június hó 26-án, hétfőn. kormány ebben a tekintetben, azt egyelőre természetesen még nem tudjuk, de reméljük, hogy a kormány végre kézzelfoghatóan is igazolni fogja jóindulatát, amelyet eddig legalább csak reméltünk. Ami a Községi Élelmiszerüzem kérdését illeti, meg kell állapítanom, hogy a miniszterközi^ bizottságban folynak a tárgyalások, kevés remény van azonban arra, hogy olyan intézkedések történjenek, amelyek ezt a kérdést radikálisan elintézik. Egyelőre nem is a Községi Élelmiszerüzem megszüntetéséről van szó, hanem arról, hogy a fővárosi kórházakat, a fővárosi intézeteket versenytárgyalás útján lássák el. A legbecsületesebb kívánság ez. Senki sem kíván egyebet, csak legalább azt lássuk, hogy más vállalat, más vállalkozó, iparos, vagy kereskedő milyen áron volna hajlandó szállítani azt az anyagot, amelyet ma a Községi Élelmiszerüzem versenytárgyalás nélkül szállít, amelyért tehát annyit számíthat, amennyit akar. Nem közömbös az, nemcsak a fogyasztóközönség, hanem általánosságban a közönség szempontjából, hogy mennyi a napi ellátás díja a kórházban. Hiszen, akinek betege van a kórházban, aszerint kell fizetnie azokat a díjakat, márpedig ha azok magasak, akkor erősebben sújtják a lakosságot, de sújtják magát a kormányt is. Azoknak a betegeknek az ellátási díját ugyanis, akik nem képesek gondoskodni a maguk ellátásáról és nem budapesti illetőségűek, a kormány tartozik fizetni. Ez az ellátási díj a mostani időben 6*20 pengőben van megállapítva. Ez meglehetősen magas ellátási díj, amikor a Pázmány PéterTudományegyetemi klinikákon 5 pengő az ellátási díj. A Társadalombiztosító Intézet kórházaiban Budapesten 6"20 pengőt szednek be, mert nekik annyit kell a fővárosnál visszatéríteni, de 1*20, illetve 1'50 pengőt az ő kórházuk amortizációjára fordítanak, tehát 5 pengő a kórházi ellátási díj. Egy miniszterközi bizottság megállapította, hogy az ottani kórházakban az ellátás és az élelmezés nem gyengébb minőségű, mint a budapesti kórházakban. Itt nem lehet közömbös az, hogy a kórházat élelmiszerekkel egy monopolisztikus helyzetet élvező községi üzem látja-e el vagy pedig szabad versenytárgyalás alapján kapja-e meg az, aki a legjobbat a legolcsóbban hajlandó szállítani. A gazdasági életet, az ipart és a kereskedelmet nagyon érdekli az, hogy azok a keresetek, amelyek ebben az országban adódnak, miképpen oszlanak meg. Nem közömbös reánk, a gazdasági élet embereire az, hogy egyes emberek sokat keresnek és hogy ezzel szemben sokan vannak, akik egyáltalában semmit sem keresnek. Itt van egy igen kényes kérdés, amelyet — úgy látom — nem igen akarnak megoldani, pedig már Károlyi Gyula, volt miniszterelnök úr annákidején azt_ mondotta, hogy ezt a kérdést törvényhozás útján fogja rendezni. Ez: az álláshalmozás kérdése. Nem lehet a mai igazán nehéz helyzetben elnézni azt, hogy egyeseknek három-négy-öt-hat állásuk van és ezzel szemben vannak nagyon sokan, százezren, talán több százezren, akiknek egyáltalában nincs keresetük. Nekem tehát az a nézetem, hogy igenis, törvényhozás útján kell ezt a kérdést megoldani, és ki kell mondani, hogy az olyan közületeknél, mint az állam, a főváros, ahol adókból és illetékekből tartanak fenn intézményeket, csak egyféle címen lehessen akár fizetést, akár nyugdíjat kapni, a többi állásokat pedig át kell engedni azoknak, akiknek egyáltalában semmi keresetük sincs. A gazdasági életnek és egyáltalában az állami életnek az az érdeke, hogy minél többen jussanak, habár kevés keresethez is, mert ezek azután tényleg száz százalékig kiadják azt a keresetet és így táplálják a gazdasági életet, amely nagyon elsorvad amiatt, mert a fogyasztóképesség annyira megcsökkent a sokmindenféle fizetéscsökkentés és levonások révén, hogy az emberek nem tudják sem az iparost folgalkoztatni sem úgy táplálkozni, ahogyan az életstandardjuk azelőtt megengedte. Etekintetben tehát intézkedést kérünk. Például a fővárosnál kiküldöttek egy bizottságot az álláshalmozások megvizsgálására. Ez a bizottság hatszáz és egynéhány olyan tisztviselőt talált, akinek többféle címen van jövedelme. Ez a bizottság egyszerűen megvizsgálta a dolgot és azt mondotta: kérem ezeknek nincs olyan túlságosan nagy kersetük, tehát ezt a kérdést nem szabad megbolygatni. Körülbelül hatszázan vannak olyanok, akik többféle címen kapnak jövedelmet és ezzel szemben van egy nagy tömege a munkanélkülieknek, a keresetnélkülieknek, amely bizony nem tud még kenyérrevalót sem szerezni. Ig'y elintézni a kérdést nem lehet, határozottan szükség van tehát arra, hogy törvényhozás útján, egyforma mértékkel mérve, mondassák ki, hogy csak egyféle címen lehet valakinek keresete akár a városnál, akár az államnál, akár más olyan intézménynél, amely közadókból tartja fenn magát. Igen t. Felsőház! A múlt alkalommal is, nem is olyan régen, csak egynéhány héttel ezelőtt itt a Felsőházban és a Képviselőházban a rokkant-törvényjavaslat tárgyailtatott. Nagy szeretettel foglalkozott minden szónok ezzel a kérdéssel és most vajúdik a dolog a végrehajtási utasítás kiadásánál pl. a tekintetben, hogy vájjon mennyi lehet a jövedelme egy dohánytőzsdetulajdonosnak, hogy tőzsdéjét megtarthassa. Beszélnek srról, hogy két-három-négyszáz pengő lehet. Nekem az a nézetem, hogy ha már egy törvényt megalkottunk és azzal mindenki szeretettel foglalkozott, akkor elsősorban a rokkantaknak kell ilyen kereseti lehetőséget adni és csak, ha a rokkantak ezirányú érdeklődése kimerül, volna szabad másnak juttatni dohánytőzsdét, illetőleg olyan javadalmazást, amely az illető nyugdíján vagy egyéb fizetésén felül van. Egyes állami intézmények kétségbe vonják azt, hogy a törvénynek az az intézkedése, amely szerint az alkalmazottaknak legalább 10%-a rokkant kell, hogy legyen, nemcsak az állami intézményekre vonatkozik, hanem olyan vállalatokra is, amelyek húsznál többet alkalmaznak. Erre vonatkozólag egy hivatalos irat van előttem, amelyet a külkereskedelmi hivatal intézett a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségéhez, amely valakinek az érdekében a külkereskedelmi hivatalhoz írt át. Ez az átirat a többi között azt mondja, hogy «az illető panaszát nyilván az idézett törvénycikk 27. §-ának harmadik bekezdésére alapítja. Erre vonatkozó megjegyzésem az, hogy a m. kir. külkereskedelmi hivatal az idézett bekezdés hatálya alá tartozó munkaadónak nem tekinthető». Nem tudom ezt a kérdést elbírálni, nem is vagyok rá illetékes, de furcsának találom, hogy ez a hivatal úgy véli, hogy nem tekinthető olyannak, amelynek hadirokkantat is kellene alkalmaznia. Itt mindenesetre a végrehajtási utasítással tisztázni kellene a helyzetet, hogy azok a szerencsétlen emberek,