Felsőházi napló, 1931. II. kötet • 1932. október 13. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-24

Az országgyűlés felsőházának 2U. ülése megállapította, hogy minden termelés annyit ér, amennyit értékesíteni lehet belőle. Ez ter­mészetes. Ezért hangsúlyozom á mezőgazdasági export kérdésének sürgős megoldását. Az ex­portkérdés azonban nem Önálló valami, haiiem összefügg az iparral, a behozatallal, a kivitel­lel és általában a devizapolitikával. (Ügy van! Ügy van!) Nem akarok kritikát gyakorolni, de általában úgy látom, hogy ideákat termelni tudunk, de végrehajtani nem. Beszélünk min­denféle szervezési szükségletekről, szervezni azonban szintén nem tudunk. A ''• szervezés ugyanis matematika. Alaposan felépítve, tü­relemmel kell szervezni és amíg dolgozunk, nem szabad közben kritizálni. Ami a mezőgazdasági érdekképviseleteket és általában az érdekképviseleteket illeti, erre az a megjegyzésem, hogy itt sem látom egészen tisztán a kérdést. Van Omge, és vannak ka­marák. Az iparról nem is beszélek, hiszen tegnap az iparosok gyűlésén a kereskedelem­ügyi miniszter megállapította, hogy ő elkezdte számolni az érdekképviseleteket és amikor a hetedikhez érkezett, abbahagyta. Valószínűleg azonban még sokkal több van, de nem értem, hogy miért? Szükségesnek tartja a kormány és elsősorban én is azt, hogy az érdekképviseleti rendszer rendezést nyerjen. Ne legyen túl sok prókátor ezekben a kérdésekben, mert az érdek­képviseleti rendszer sokkal jobban képviseli a maga érdekeit is, ha egységes, mert az egész hitelellátás és a gazdasági életbe való bekap­csolásuk sokkal tökéletesebb így, mintha az érdekképviselet terén is konkurrens vállalkozá­sok jelentkeznek. (Ügy van! Ügy van!) Ezt a kérdést az illető tényezőkkel sürgősen le fog­juk tárgyalni, mert helytelennek tartom, hogy ez a nemzet, amely a forradalom előtt dezor­ganizált volt, most, a forradalom után, annyira túl legyen organizálva, hogy ezáltal újból de­zorganizáltassék. Hadik ő excellenciájának felszólalását na­gyon köszönöm. Köszönöm azért, mert tudom, hogy szigorú bíráló. Méltóztassék megengedni, hogy rögtön kijelentsem, hogy nem reá való célzással szóltam a «destruktív kritikáról», mert ezzel kapcsolatban nem is gondoltam ő excellenciájára. Eh. csak azt állapítottam meg, hogy van konstruktív és van destruktív kri­tika. Ebben a kérdésben speciális az álláspon­tom. Az a nézetem, hogy Magyarországon év­századokon keresztül a mi közjogi és állami életünkből kifolyólag mesterségesen kitenyész­tettük a negatív embereket. (Ügy van! Ügy van!) Senki sem veheti tőlem rossznéven, ha azt mondom, hogy a régi monarchia idején Bécsben gondolkoztak helyettünk. A nagy vi­lágpolitikai és a nagy gazdaságpolitikai kér­déseket nem itt intézték. Tudom magamról, hogy amikor egyszer, vezérkari kapitány ko­romban, a honvédelmi minisztériumba mint referens ültem be, elkeseredtem és rögtön el­mentem, mert ez a cs. és kir. hadügyminiszté­riumnak csak egy fordítóosztálya volt. Ertem, hogy akkor az ellenállás fokozása volt talán a helyes egy bizonyos fokig idegen központi hatalommal és akarással szemben. Ertem, hogy akkor az egész magyar közigaz­gatáson végigvonult ez az ellenállási tenden­ciára való nevelés, — a vármegyékre gondolok itt elsősorban. De ma más világ van, önálló, független állami életet élünk. Ma nem az lehet — hogy úgy fejezzem ki magam — a virtus: kritizálni, ma az a virtus, hogy építsük az egyik téglát a másikra, megerősítve mindazo­1932. évi október hó 13-án, csütörtökön. 27 kat a pilléreket, amelyekre fel kell építeni à nemzetet. (Elénk helyeslés és taps.) A kritikára való felhívást úgy értettem, hogy, miután én is véges emberi lény vagyok, természetes, hogy a munkaterveim, az a bizo­nyos száz pont, vagy még az ennél továbbmenő elgondolások nem lehetnek tökéletesek. Szere­tetteljes kritikára és segítségre hívtam fel te­hát mindenkit, mert, ha van egy elgondolás, jobb azt esetleg nem is egészen tökéletesen végrehajtani, mint jeles elgondolásokat meg­kritizálni úgy, hogy végrehajtani egyiket se lehesen. Valamikor, a hadi iskolában, amelyre szí­vesen hivatkozom, azt mondták nekem: Ein halber Gedanke ganz durchgeführt, ist mehr . wert, als über einen ganzen Gedanken in Fau­teuill zu viel philosophieren. En emlékszem a forradalmi időkre is. Arról volt szó, hogy meg kell szervezni az ellenforradalmat és az el­lentállást 1918-ban. Addig, ameddig fotőjben ültünk, ameddig cigarettáztunk és intrikáltunk, nagyon jó volt a hangulat, de amikor azt mon­dottam: uraim, tessék kimenni, tessék falura menni megszervezni a polgári társadalmat, ak­1 kor mindenki azt mondta, ez nem az ő dolga, mert ez egy detail-ügy. (Derültség,) A magyar nemzetet a detailmunkák elvégzésére kell ne­velni és elég az, — ahogy egyszer már mondot­tam — ha egy pár okos ember dirigál. (He­lyeslés.) Hadik ő excelleneiája külpolitikai vonat­kozásban kérdést intézett hozzám, vájjon úgy értelmezem-e a külpolitikát, ahogy ő, vagy pe­dig hajlandó vagyok-e háborús szándékú, vagy kalandpolitikába bekapcsolódni? Minden nem­zet külpolitikai életében a sacro egosimo a he­lyes felfogás. Én azt mondom, hogy nemzeti érdekeinket állandóan figyelemmel kell kisérni, elsősorban külpolitikai vonatkozásban is. Ezért említettem a célszerűség és az öntudat gondolatát. A sültgalamblesés ezen a téren sem helyes. Mozogni kell, jelentkezni kell a világ színpadán, meg kell mondani a magyar igaz­ságot, agitációt kell folytatni. (Ügy van! Ügy van!) Meg vagyok győződve róla, hogy az az agitáció, amelyet a Revíziós Liga folytat, azaz agitáció, amelyet Rothermere lord folytat, az •az agitáció, amelyet a magyar társadalom foly­tat, igenis, előnyére válik a nemzetnek. (Ügy van! Ügy van!) Ismeretlen nemzetekkel nem szoktak törődni, és akik rólunk referádát ad­ta'k % azok bizonyára. nem a legjobb referádát adták. (Ügy van! Ügy van!) Magunknak kell tehát törődnünk ezekkel a kérdésekkel is. Hadik ő excelleneiája a takarékosságról és a fényűzésről is beszélt. En puritán világ­szemléletet vallok és úgy a magam életében, - mint általában ezt tartom helyesnek. Az emberi értékeknek úgysem a szerint van jelentőségük, hogy mi azoknak a külső megnyilatkozása, ha­nem a szerint, hogy mi a belső tartalmuk. Láttam már cifra, pompázó, hogy így mond­jam, barokk-stílusban jelentkező embereket, és ha kinyitottam a külső burkot, nem találtam bennük semmit; és láttam egyszerű paraszt­I embert, egyszerű falusi kúriában lakó embert, ; hogy példát mondjak, láttam Károlyi Gyulát, I és az imponál, mert ott a lélek adja meg a stílust, és nem a forma. (Ügy van! Ügy van!) Azt a költekezést tehát, amelyre méltóztatott célozni, nem helyeslem, azonban azt a taka­I rékosságot sem helyeslem, amint azt a Képvi­* selőházban is már mondottam, hogy amikor 4*

Next

/
Thumbnails
Contents