Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-6

Az országgyűlés felsőházának 6. ülése 1 napon Japán tért el az aranystandardtól, úgyhogy csaknem teljesen záródik a kör. Köztudomású, hogy legalább is a kontinens helyzetének tengelye a német-francia viszony. Meggyőződésem szerint nem kétes, hogy Franciaországnak, a francia népnek, a világ talán legzseniálisabb népének, kormányzata teljesen tisztában van a helyzettel, tudja, mik lennének a következményei annak, ha a döntő vonatkozásiban nem válnának valóra azok a remények, amelyeket pl. a leiszerelési konferenciához és a reparáció rendezésére vonatkozó tárgyalásokhoz a világ fűz. Mégis azt kell mondanom, hogy bizonyára belpolitikai okoknak reflexei nyomán és ezeknek nyomása alatt nem érvényesülhetnek ezek a tárgyi felismerések a maguk teljességében külpolitikai vonatkozásban sem. Aki figyeli a francia komoly sajtót és a folyóiratokat, hogy a francia közönség — és nyilván ez az oka ennek a belpolitikai helyzetnek — a szituációnak azt a keservességét, amelyet mi olyan mélyen tudunk és érezünk, még nem ismerte fel. Jellemző e részben egy tekintélyes és «trés-parisien» folyóiratnak, a «Les Annales»-nak december 1-i száma, amely a krízissel foglalkozva, azt mondja: Ebben a pillanatban mi úgy beszélünk a krízisről, hogy ez az összes konverzációk tárgya. Tavaly Duhamel, Scènes de la Vie Future című könyve, az előző évben a «Sexe faible» című színdarabról az azelőtti év; ben pedig az «In Westen nichts Neues» című német regény képezte konverzáció tárgyát. Az utóbbi regény legalább hat hónapig, egy egész szezonon át tartott. Jelenleg azonban a krízis». Ez a cikk természetesen zsurnalisztikái évődéssel íratott, de mégis tekintélyes folyóiratban jelent meg és jellemző arra, hogy a francia közvélemény a helyzet egész keservének felismerésétől távol van. Mindezek után azt kérdem, mit tehet Magyarország? Országunk igen kis pontja a világnak. Nekünk hatékony befolyást gyakorolnunk arra, hogy a nagyvilágban mi történjék, ha egyáltalában csak igen jelentéktelen mértékben lehet. Ellenben igenis, megtehetünk mindent aibban a vonatkozásban, hogy saját erőinket együtt tartsuk és óvakodjunk attól, hogy bármely erőforrásunkat gyengítsük. Ez fokozott mértékben vonatkozik minden intézkedésre, akár kormányintézkedésre, akár másra, amely mitőlünk függ, hogy megtegyük-e. Ide sorolandó tehát: tartózkodni az olyan intézkedésektől, amelyek nem okvetlenül szükségesek a nemzet közvetlen céljainak elérésére és amelyek bármely réteget vagy erőforrást gyengítenék. Főképpen pedig nem szabad elragadtatnunk magunkat ilyen intézkedésekre, jóhiszeműleg sem, például abból a nagyon elterjedt indokból, hogy a demagógia vitorláiból akarjuk kivenni a szelet. (Ügy van! Ügy van!) Nem politika, legkevésbbié konzervatív politika bárkinek kárt okozni, nem azért, hogy az államnak ezzel előnyt szerezzünk, hanem abból az elgondolásból, hogy ezzel kedveskedünk egy másik rétegnek, amelynek talán igen érzékeny kárt volt kénytelen okozni az állam, mert ennek a kárnak eredményére akár adóztatás, akár fizetéscsökkentés, akár egyéb módon szükség volt. Az ezzel ellenkező politika lejtőre visz. Mert eggyel legyünk tisztában: nincs megállás sem a jövedelem forrásainak, sem a vagyon halmazállapotának megkülönböztetései szerint. Amit megkezdünk ezen az úton, azt folytatjuk, helyesebben: nem mi folytatjük, hanem folytatják helyettünk mások. Az ilyen homeopatikus gyógymód végeredményében szintén csak demagógikus ered931. évi december hó 16-án, szerdán. 65 menyekre vezethet és az ilyen — hogy úgy mondjam — átruházott hatáskörben való demagógia csak abban különbözik az első kézből való demagógiától, hogy talán egy negyedórával később érvényesül a hatása. Minthogy azok az intézkedések, amelyekről a kormány előttünk fekvő jelentésében beszámol, — annak ellenére, hogy kénytelen volt a kormány erős kézzel, sokszor igen érzékenyen hozzányúlni egyes érdekekhez — teljesen menten és tisztán tartották magukat ettől a demagógikus csábtól, azért igen nagy lelki megnyugvással ajánlom úgy a pénzügyi bizottság,^ mint a magam nevében a jelentés elfogadását. (Altalános élénk éljenzés és taps. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Back Bernát ő méltósága. Back Bernát: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! A m. kir. minisztérium jelentésében felsorolt intézkedések majdnem kizárólag az államháztartás egyensúlyának helyreállítására irányultak, de csak nagy optimizmussal hihető el, hogy a tervbevett módon az el is lesz érhető. En a magam részéről meg vagyok győződve róla, hogy ezek a rendszabályok nem fognak a várt eredménnyel járni (Halljuk! Halljuk!) és a deficit új adókkal vagy felemelt adókkal nem tüntethető el. Ha egy tartályt üresre szivattyúztunk, akkor új szivattyúk alkalmazása már nem segít, mert nem az eddig alkalmazott adó-szivattyúk elégtelenségében rejlik la hiba, hanem a hiba ott keresendő, hogy a tartályt tápláló csatornák felmondják a szolgálatot és nem képesek előteremteni mindazokat az adókat és összegeket, amelyekre a túlméretezett államháztartásnak szüksége van. Az államháztartást csak fokozott megtakarításokkal és a termelés megindításával lehet egyensúlyba hozni. A kiadások leépítésével megbízott 6-os bizottság működése a legnagyobb elismerést érdemelte ki, véleményem szerint azonban az államháztartást sokkal erélyesebben kellett volna megszorítani, mert a bizottság jelentésében oly tételek találtatnak, amelyek nem tartoznak a nélkülözhetetlen életszükségletek közé és a bizottság által még sem töröltettek. En azt hiszem és úgy vélem, hogy a 6-os bizottságot az a talán túlságba vitt szociális gondolat vezette, hogy a munkanélküliséget nem szabad emelni. Ebben a tekintetben nem teljesen osztom az általánosan uralkodó véleményt, mert természetesen iá takarékosság által az egyik oldalon munkanélküliség áll elő, azonban a munkanélküliségnek egyik fő oka a tőkének és a tőkeképződésnek majdnem teljes hiánya. Az államháztartás és a magánháztartás megtakarításából azonban éppen tőke képződik, amely a bankok ^ útján visszakerül a gazdasági élet vérkeringésébe, új forgótőkére, új beszerzésekre, új gépek beállítására fordíttatik, amelyek előállításához megint munkásokat kell alkalmazni és így visszafejlesztve a munkanélküliséget, a gazdasági életet újra életrekeltjük. Ne féljünk tehát túlságosan a takarékosságtól. A takarékosság az a szilárd talaj, amelyen állva kivezetjük országunkat a gazdasági krízisből. Legfeljebb arról lehet szó, hogy a munkanélkülieket átmenetileg bizonyos mértékben támogassuk. A.z államháztartásban tehát nemcsak azért kívánom a legnagyobb takarékosságot, mert ezáltal a háztartás egyensúlyba kerül, hanem azért is, Ihogy ezáltal a tőkeképződés, a termelés megindulihastson. A termelés megindításához azonban mégis egy gazdasági pro-