Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-6

Az országgyűlés felsőházának 6. ülése 1 ta vonatkozásban is, hogy nem jó mellőzni azt, »amit végre is igen elsőrendű szakemberek veaetése aiatt álló testületei ennek a magas Házinak helyesnek tartanak a maguk szakértelmébe tartozó körben. (Ügy van! Ugy van!) Ha 'hajlottunk volna arra, amit a pénzügyi bizottság unos-untalan ismételt, — és csak azért vagyok bátor erre ilyen terjedelmesen és nyomatékosan rámutatni — talán némileg máskép »nézne ki a pénzügyi helyzet, mint ahogyan ma 'áll. Ezt sem rekrimináció okából mondom és 'nem retrospektive, hanem prospektive. Lehetnek még esetek, amikor más vélemény fog kialakulni ugyanebben a körben, értem a pénzügyi bizottság elitjét, vezetőségét alkotó körben, mint amely egyéb, talán kevésbbé szakértelemmel bíró körökben kialakult. Gondoljuk rá, 'hogy volt egy nagyon súlyos eset, amelyben nagyon nagy kárát vallottuk annak, hogy nem hajlottunk arra, amerre kellett volua. (Helyeslés). Ami mármost a Népszövetség jelentésének végső konklúzióját illeti, nem mondhatnám 'azt, hogy ez minden vonatkozásban kielégítő. •A Népszövetség jelentésének 20-ik oldalán egy egészen sajátszerű állásfoglalás van. Arra 'utasítja Magyarországot, hogy külkereskedelmét úgy irányítsa, hogy exüortáljon mennél 'többet, viszont importjait csökkentse le mentől 'nagyobb mértékben. (Derültség.) Azt mondja a •külkereskedelemnek és a külkereskedelmi mérleg alakulásának természetrajza egészen csodás alkalmazkodási képességet mutat és erre »is képes. A kormány felhozott neki olyan érveket, amelyek kézen feküdtek, ezekre azonban 'azt feleli (olvassa): «Nyomatékkal hozták fel előttünk ezzel szemben azt az érvet, hogy Magyarország aligha remélheti, hogy ezt az eredményt elérje, minthogy

f külkereskedelmének igen nagy része a szomszédos államok közül '.olyanokkal r bonyolódik le, amelyek a külföldi 'hitel korlátozása miatt ugyancsak azzal a 'kényszerítő szükséggel állanak szemben, hogy passzív külkereskedelmi mérlegüket aktívvá lehessen tenni. Ha azonban tágabb szemszögből tekintjük a mai általános gazdasági hely>zetet, — mondja a genfi jelentés — «nem hisz•szük, hogy ez az érv igazolást fog nyerni», és aztán — röviden összefoglalva — azt fejti ki, 'hogy azáltal, hogy a szomszéd államok sem 'fognak kapni kölcsönöket, a nyugati államok, .amelyeknek tőkecsoportja ezáltal lecsökken, passzív kereskedelmi mérlegre fognak jutni és így végül ennek következménye gyanánt — •nem bírom megérteni^ de azonnal méltóztatik 'majd hallani, hogy mások sem bírják megérteni, mégpedig igazán hozzáértők, hogy milyen atmoszferikus hullámok folytán — Magyarország külkereskedelmi mérlege majd aktívvá válik. Hogy ezt nemcsak én és nemcsak mi r itt nem vagyunk képesek megérteni, arra nézve ijgen karakterisztikus a legelőkelőbbnek elismert angol közgazdasági folyóiratnak, ,az Economist-nek november 7-én külön név nélkül megjelent, tehát nyilván ennek szerkesztőjétől, Sir Walter Layton-tól származó cikke, aki a világnak egyik legnagyobb kapacitása gyanánt van elismerve, s aki ebben a cikkben igen behatóan foglalkozik a Népszövetségnek Magyarországra vonatkozó jelentésével. Ebből a cikkből, melyhez a tabellák is csatolva vannak, a következő darabokat vagyok bátor, mint jellegzeteseket, magyar fordításban felolvasni (olvassa): «De lehetséges-e fenntartani, — mondja az Economist — a kivitelt akárcsak az 1930. évi színvonalon? A bizottság elismeri, hogy akadályok állnak ennek t útjában, mivel Magyarország normális kivitelének több, mint 9S1. évi december hó 16-án, szerdán. 63 fele Németországba, Ausztriába és Csehszlovákiába megy, mely összes államok merev devizakorlátozási rendszereket vezettek be, amelyeknek rendeltetése á behozatal megszorítása; Ezenfelül kivitelének túlnyomó része. számára Magyarország gyakorlatilag felhasználható kiviteli rádiusza szigorúan korlátozva van földrajzi helyzete által.» Mint méltóztatnak látni, valaki, aki nagyon pontosan tájékozva . van. «A bizottság tudomást vesz» — mondja az Economist tovább, «ezekről az érvekről, de csak azért, hogy visszautasítsa őket.» Most idézi a jelentes általam fentemlített részét, amelyben ezek az érvek vissza vannak utasítva, és így folytatja (olvassa): «De eltekintve attól a ténytől, hogy Magyarországgal szomszédos úgynevezett adósállamok külső eladósodottságuk súlya által arra vannak kényszerülve, hogy behozataluk csökkentése révén iparkodjanak aktív mérlegre, a jelen időpont tünetei olyanok, hogy a világ hitelező államai semmiképpen sem hajlandók elfogadni saját maguk számára egy passzívabb mérleg elkerülhetetlenségét azon az áron, hogy súlyosabbá tegyék a munkátlanságnak saját országmkbeli problémáit.» Röviden oda konkludál (olvassa): «Képtelenek vagyunk megérteni, hogy milyen eredmény, hacsak nem a nemzetközi kereskedelem teljes megsemmisítése és az adósoknak ebből folyó képtelensége kötelezettségei teljesítésére, remélhető annak a rezsimnek követéséből, melyet a Népszövetség pénzügyi doktorai Magyarország esetében előírtak.» Majd utóbb így folytatja (olvassa): «Bármily kívánatos volt is Magyarországot arra bátorítani, hogy védje meg hiteléletét kiegyensúlyozott költségvetésnek határozott kiküzdésével, sajnáljuk, ihogy a bizottság megengedte, hogy az látszassák jelentéséből, hogy a nemzetközi eladósodottság likvidálása bármely és minden állam részéről előmozdítható azáltal, hogy elegendő erő teljességgel iparkodik a behozatal nélküli kivitel önmagában ellenmondásos céljára,» (Az elnöki széket gróf Széchenyi Bertalan foglalja el.) Azt hiszem, ehhez hozzátenni valóban nem kell semmit, legfeljebb azt említhetem még meg, hogy az Economist legközelebbi számában a népszövetségi bizottság angol tagja, az általunk különben igen nagyrabecsült Sir Otto Niemeyer levelet írt a kiadóhoz, amelyben, amint ő mondja, nem hagyhatja ezt a cikket «enyhe tiltakozás nélkül», magyarázgatja, hogy ez nem úgy van értve, amire azután azt feleli Lay ton, hogy: nagyon sajnálom, hogy úgy érzi a tisztelt levélíró úr, hogy nem tettünk igazságot a jelentésnek, de mi kifejtettük, hogy a pénzügyi bizottság kifejezetten megállapította ugyan, hogy Magyarországnak ner hézsége az általános ^ világnehézségnek egy része, de ragaszkodunk ahhoz a véleményünkhöz, hogy a genfi jelentés elmulasztotta azt, hogy megfelelően felismerje, hogy a kereskedelmi forgalomnak összekontrahálása, összevonása olyan folyamat, amely szükségképpen oda kell, hogy vezessen, hogy fokozza a külföldi adósságok megfizetésének nehézségeit. Ezzel azt hiszem, a jelentésnek ettől a részétől nyugodtan búcsút vehetek. Van azonban a jelentésnek némely másik része is, amely mellett nem haladhatok el külön megjegyzés nélkül. Nevezetesen kifogás tárgyává teszi — homlokegyenest ellentétben r különben azzal, amit Baltazár ő excellenciájának napirend előtti felszólalásában hallottunk — ez a jelentés azt, hogy a Nemzeti Bank nem elég