Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-20

374 Az országgyűlés felsőházának Î0. ülése sének nemcsak a mennyiségét, de a módozatait is velünk egyetértően megállapítsa. Es itt látom, mélyen t. Felsőház, a pénzügyminiszter úr második tévedését. A pénzügyminiszter úr azt mondotta válaszul még legutóbbi felszólalásomra is, hogy ő várja, hogy a külföldi hitelezők összeségével tárgyalhasson. Szembeállította ezt a kijelentését azzal a felfogásommal, hogy tárgyalni kell azokkal a nagy hitelezői csoportokkal, amelyek hozzánk jönnek önként, líögy erről a kérdésről velünk megállapodást létesítsenek. Megállapítom, hogy azóta, amióta ez történt, a pénzügyminiszter úr igenis, tárgyalt az egyes külföldi hitelezőcsoportokkal, hiszen félhivatalas nyilatkozatban jelent meg az, hogy azok is hozzájárultak a Stillhalte-egyezményhez, mint ahogy már korábban az angolokkal á megállapodás megtörtént. Ugyancsak a félhivatalos nyilatkozatban jelent meg az, hogy a kormány az angol hitelezők csoportjaival tárgyal, hogy járuljanak hozzá, hogy a magyar adósok külföldi adósságaikat záloglevéllel is fizethessék. Mélyeh t. Felsőház! Én nem vagyok pénzügyi tudós, nem vagyok kikiáltott és ki nem kiáltott pénzügyi szakértő, egyszerűen gondolkozó ember vagyok és ha a pénzügyminiszteri félhivatalos közlemény azt mondja, hogy ezekkel a csoportokkal ő tárgyalt s ilyen és ilyen eredményeket is lát elértnek, akkor nyilvánvaló, hogy kár azt a választ adni, hogy ő nem hajlandó egyes hitelezőcsoportokkal tárgyalni; kár annál is inkább, mert így azok a már jobb belátásra jött külföldi hitelezőcsoportok sem mérnök jelentkezni a tárgyalásra, miután a már előre kiadott pénzügyminiszteri nyilatkozattal visszautasíttattak. De ez, amit én most mondok és ami a külföldi hitelezőkkel kapcsolatos, egyúttal kapcsolatos a mi egész gazdasági helyzetünkkel. Amikor a múlt év őszén felvetettem azt a kérdést, hogy meg kell egyeznünk a külföldi hitelezőkkel és a hitelezők államaival, hogy mi mezőgazdasági terményben fizethessük tartozásainkat, akkor az valami lehetetlen dolognak látszott. Örömmel állapítom meg, hogy múlt év decemberében és az idén márciusban már a pénzügyminiszter úr is azon az állásponton tolt, hogy ez lehető, járható út, sőt legújabban azt mondotta, hogy ennek kell annak a viszonylatnak lennie, amelyben mi helyzetünket meg tudjuk oldani. Még azt is örömmel kell megállapítanom, hogy a pénzügyi ortodoxia is elfogadta ezt az álláspontot, mert hiszen az az álláspont, amelyet únos-untalan hangoztatnak, hogy mi kell hogy kifelé becsületes adósok legyünk és kell, hogy megmutassuk, hogy fizetni akarunk, de nem tudunk, nem állja meg a helyét s erről látják, hogy ez a felfogás most már csütörtököt mondott. (Alz elnöki széket báró Wlassics Gyula foglalja el.) Mert ne méltóztassanak gondolni, hogy ha én bármennyire hangoztatom azt, hogy becsületes adós vagyok és fizetni hajlandó vagyok és de facto nem fizetek, akkor engem olyan becsületes adósnak fognak tekinteni, akinek a jövőben is pénzt adnak és akivel le fognak ülni tárgyalni. Ne méltóztassanak gondolni, hogy ez a becsület olyan takaró, amellyel kint a nemfizetést el lehet leplezni és hogy ezért nem fogják meglátni azt, hogy én csak beszélek, de 1932. évi június hó ÉÁ-en, pénteken. tényleg nem fizetek. Ellenben újból hangsúlyozom azt, hogy én igenis szembeállítom a mi kötelességeinket a mi jogos kívánságainkkal, — es újból hangsúlyozom azért, hogy a pénzügyi ortodoxia értse meg, hogy nemcsak hangoztatott elvek alapján, hanem a gyakorlati életből vett tanulságok alapján kell ezt a dolgot rendezni — újból hangsúlyozom, hogy amint mi kötve vagyunk az adósi tisztességhez, éppúgy vannak ők kötve a hitelezői korrektséghez, és amint ők megakadályoznak bennünket abban, hogy megkötött kereskedelmi szerződéseink betartásával értékesíthessük termelyényeinket, ezzel megakadályoznak minket egyúttal abban is, hogy fizetési készségünket fizetések eszközlésével bebizonyíthassuk. Ha mi ezt igazolni tudjuk, ha ezt hangoztatjuk és bebizonyítjuk, akkor méltóztatnak majd látni, hogy a helyzet másképpen fog alakulni, amint másképpen is alakult, mert jöttek hitelezői csoportok, én legalább egyről pozitíve tudok, — s a pénzügyminiszter úr is beismerte, hogy ő is hozzájárult és aláírta az egyezményt, csak a Nemzeti Bank akadályozta meg annak megvalósulását — amely egyszerűen hajlandó lett volna ab Budapest a 20 pengős búzát átvenni kamatfizetés fejében. Mit jelent ez? Ez magyarul annyit jelent, hogy mindenféle intervenciós vásárlás vagy mindenféle külön mezőgazdasági megsegítés nélkül ' képesek vagyunk termeivényeinket olyan árszintre hozni, amely mellett a mezőgazdasági termelés még rentábilis és amely mellett még nem is kell szembeállítani az iparcikkek árának nagyságát a mezőgazdasági cikkek árának alacsonyságával, mert akkor ezek a keletkező nivellálással olyan viszonylatba kerülnek, amely minden foglalkozási ág jövedelmét egyaránt kiegyenlíti. Azt szeretném tudni, hogy ha az angol hitelezőkkel megegyezünk, hogy várjanak, s ha valami nagy vívmánynak tekintjük Amerikában a Stillhalte-egyezmény megkötését, miért nem tekinthetjük legalább olyan nagy vívmánynak azt, ha képesek vagyunk mezőgazdasági termeivényeink jó áron való értékesítésével hitelezőink jogos igényeit kielégíteni. Ez az a dolog, amire nagyon-nagyon szeretném a kormány figyelmét különösen felhívni. Tudom, hogy ismét nekem fogják szögezni azt a kifogást, hogy ámde, ha mi így fizetjük külföldi tartozásaink kamatát, akkor nem kapunk mezőgazdasági termeivényekért devizát, amire pedig nyersanyagbeszerzés címén okvetlenül szükségünk van. Nem én mondom, én csak hivatkozom arra, amit más mondott, hogy ez is tévedés. Itt megint a kereskedelem és az ipar egyik illusztris képviselőjére, Székács Antal t. tagtársamra hivatkozom, aki tegnapi beszédében megállapította, hogy nincsen szükség az ilyen devizaszolgáltatásra, mert hiszen a kereskedelem ma már a cserekereskedelem formájára alakul át és a cserekereskedelem formájában megoldhatók azok a kérdések, melyek a devizaszolgáltatás hiánya miatt nem tudnak érvényesülni a kivitel és bevitel kérdésében. Ha nem keresünk mi nagy tudósok által felállított elvekét, amelyeket könyvben igen szépen meg lehetett írni, hanem leszállunk ezekről a gyakorlati élet talajára, meg fogjuk tudni oldani ezeket a kérdéseket, legfeljebb akkor nem fogunk behozni olyan luxuscikkeket, amelyekre szükségünk nincsen, legfeljebb nem fogunk angol szövetben járni, nem fogunk narancsot és^,hasonlókat enni, hanem darócban fogunk járni és a