Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-20

Az országgyűlés felsőházának 20. ülése mástéren is akadna nem egy probléma, amelyet a kormány bölcsesége ilyen szerenesésen oldhatna meg. Ujabban az egyetemi intézményeket is megkörnyékezte a visszafejlesztés veszélye. Nagyon szomorú dolog volna, ha olyan lépéseknek kellene történniök, amelyek az ország kulturális nívójának hanyatlását vonnák maguk után. Ügy vélem, Magyarország minden egyetemének és minden főiskolájának megvan a maga létjogosultsága még ma is és bármelyiknek megbénítása vagy éppen megszüntetése, csonkává tenné az ország felső oktatásügyi szervezetét. Ezért tehát minden ilyen irányú korlátozó intézkedés a leggondosabb megfontolás tárgyává volna teendő. A bányamérnöki és erdőmérnöki főiskola költségvetését két évvel ezelőtt érte az első súlyos érvágás, az akkori 35%-os hitelredukcióval. Ehhez azóta újabb 10% járult, úgyhogy az eredeti költségvetésnek ma már csak mintegy 55%-a van meg. Ez mindenesetre igen súlyos, sőt _ ijesztő visszaesés, különösen ha meggondoljuk, hogy menekült iskoláról van szó, amelynek felszerelése oda veszett és amelynek talpraállítása még nincs befejezve. Ma azonban mindamelett még folyik ott a munka és mindenki teljesíti a kötelességét. Rá kell azonban mutatnom arra, hogy a költségvetés kereteinek további megszorítása már okvetlenül megboszr szulná magát, legalább is tanulmányi tekintetben, aminek azután nem maradhatnának el közvetve a gazdasági visszahatásai sem. A magyar bányászat, kohászat és erdészet egészen különleges feladatok megoldása előtt áll, éppen úgy a bányászati, kohászati és erdészeti szakoktatás is. Ezeket a feladatokat csak az oldhatja meg sikeresen, aki azoknak természetével tisztában van és aki már főiskolai tanulmányai kapcsán beledolgozta magát abba az irányba, amely a hazai gyakorlatnak felel meg. Éppen ezért teljesen elhibázottnák és felületesnek kell tartanom egyeseknek azt az újabban hangoztatott felfogását, hogy az állam tulajdonképpen jobban járna, ha a bányamérnöki és erdőmérnöki főiskolát legalább részben megszüntetné és a bánya- és kohómérnököket — állami költségen — külföldön képeztetné ki. Nem tekintve azt a súlyos erkölcsi kárt, amelylyel egy régi kultúrintézmény szétrobbanta« a járna, — mert hiszen ez egyértelmű volna azzal — a következmények csakhamar beigazolnák ennek a felfogásnak a tarthatatlanságát. A külföldi szakképzés a különleges hazai viszonyoknak egyáltalában nem, vagy legfeljebb nagyon tökéletlenül felelne meg. Hogy csak egy kérdést említsek, ilyen a helyzet például a barnaszenek felhasználásának viszonylataiban. Hiába szerezné meg valaki ezen a téren, mondjuk, Németországban az ő elméleti és gyakorlati tudását, a legjobb német főiskolán és a legkorszerűbb német üzemben, azokat a feladatokat, amelyek itt várnak megoldásra, nem tudná megoldani. Hiába volna például a kisujjában mindaz, amit Francke-nak a barnaszenek brikettezéséről írt kitűnő német munkája foglal magában, azzal itt nem boldogulhatna, mert hiszen a német barnaszenek természete egészen más, mint a magyar barnaszeneké. Az utóbbiban nagyon sok a hamualkatrész, kevés a víztartalom, a német barnaszenekre nézve pedig éppen fordítva áll a dolog. Azok az eljárások tehát, amelyek olyan kitűnően beváltak Németországban, nálunk feltétlenül csődöt mondanának. Nekünk hazai szakemberekre, hazai specialistákra van szükségünk, akik a hazai föld termékeinek FELSŐHÁZI KAPLÓ I. 1932. évi június hó 2U-én

} pénteken. 369 feltárásában és feldolgozásában mesterek és nem szállítják a tudományt idegenből. Ilyen kérdések még, amelyek megoldásra várnak a bányászat és a kohászat terén: a hazai barnaszenek felhasználása kátrány-, benzol- és benzintermelésre. Azután a vaskohászat szempontjából fontos volna a külföldi koksz és és a külföldi szenek kiszorítása és helyettesítése magyar koksszal és magyar barnaszenekkel. Ez is megoldatlan probléma még, azonban ennek megfejtését sem várhatjuk külföldi szakemberektől, hanem csak a hazai tudomány művelőitől és a hazai kutatómunkától. Kívánatos volna a nyersvas, a vasszivacs gyártásához a nagy olvasztók fűtéséhez kizárólag hazai anyagot használni. Egy másik ilyen fontos probléma a bauxit kérdése. Tudjuk, hogy az alumíniumot ma külföldről hozzuk be, holott ez a fém Magyarországon is nagy mennyiségben áll rendelkezésünkre. Tehát akár rákényszerít minket arra a külföld gazdasági elzárkózási politikája, akár nem: nekünk ezt a kérdést állandóan felszínen kell tartanunk és igyekeznünk kell olyan eljárásokat kieszelni, amelyek lehetővé teszik a hazai bauxitok gazdaságos feldolgozását és így a mi alumíniumszükségletünk fedezésének függetlenítését a külföldi piacoktól. Ennek azután volna még egy másik haszna is, tudniillik a mi bauxitaink igen gazdag vastartalommal bírnak, tehát melléktermékképpen vasat is lehetne belőlük nyerni, hiszen vasban is nagyon szegények vagyunk. Van azután nekünk ólomércünk és horganyunk is a Mátrában. Ezeknek gazdaságos előkészítése és feldolgozása is olyan kérdés, amelyet nekünk kell megoldanunk. Éppen úgy sok megoldásra váró kérdés van a fémtechnológia terén is. Mindezek — azt hiszem — eléggé rávilágítanak a hazai bányászati és kohászati szakoktatás és kutatómunka fontosságára. Sajnos, ez a kutatómunka az utóbbi időkben majdnem teljesen szünetel a főiskolán, kérnem kell tehát a t. pénzügyi kormányt, hogy ezen segítsen, mihelyt a viszonyok megengedik. Hasonló a helyzet az erdőgazdaság és erdészeti szakoktatás terén is. A hazai erdészeti viszonyok szintén különlegesek, ennélfogva különlegesek és egyszersmind nehezek azok a feladatok is, amelyeket meg kell oldania az erdőgazdaságnak és az erdészeti szakoktatásnak. Ezek között a kérdések között a legsúlyosabb a külföldi fabehozatal hatalmas tételének csökkentése, amelyről már sok szó esett itt, a Felsőház előtt is. Mi kell ehhez? A hazai fatermelés fokozása. És hogyan érhető ez el? Egyrészt a meglévő erdők szakszerű kezelése és az elsilányosodott erdők megjavítása, másrészt pedig az erdőterület kiterjesztése által. Mindkét feladat a hazai viszonyok alapos ismeretét tételezi fel, az Alföldfásítás meg éppen speciális tudást kíván meg, úgyhogy aki ahhoz kellő tudományos előképzettség nélkül fog hozzá, az nem jut tovább a próbálgatásnál és tapogatódzásnál. Ezek a kiragadott példák — azt hiszem — kellőképpen bizonyítják annak szükségességét, hogy a hazai bányászati, kohászati és erdészeti szakoktatás és kutatómunka nyugodt és zavartalan folytatása biztosíttassék. Ennek pedig egyik feltétele az, hogy a költségvetés keretei tovább már semmiképpen ne csökkenttessenek, mert ez okvetlenül a munka megbénulásához vezetne, ami pedig fokozott kár volna éppen a mai viszonyok között, amikor a szokottnál nehezebb és fontosabb feladatok várnak meg59