Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-20

358 Az országgyűlés felsőházának ÊÔ. ülé Valami különös játéka az« a történelemnek, hogy ezt az Ítéletet annak a Wilsonnak^ elnöklete alatt mondották ki, aki egyenes utódja 60 év multán annak a Lincoln Ábrahámnak,^ aki fegyverrel irtotta ki az emberiség szégyenét, a rabszolgaságot, és akkor a rabszolgaság^ átköltözött ide Németországra, Magyarországra, a vesztes államokba. Ebből pedig az következett, hogy mindaz a gazdasági kapcsolat, amely ezekkel az államokkal szükségképpen létre kellett hogy jöjjön a gazdasági élet egysége következtében, visszahatott és veszendővé tette azt az összeget és azt a tőkét, amelyet ezeknek szenvedéseiből és véréből próbáltak megmenteni. Teremtettek egy olyan atmoszférát, amely állandó nyugtalanságra ad okot (Ügy van! Ügy van!) egyszóval a háborús lelkületet a legcsodálatosabb leleménnyel állandósították és a vérbe elültették, és ami a külsőséges harctereken lefolyó, tehát természetbelileg és cselekményileg is izolálható háború volt, azt az egész civilizációnak, az egész mai társadalomnak legbensőbb zsigereibe, a szívverésébe, a vérébe és véredényébe helyezték át. Es akkor csodálkoznak rajta, hogy egy ilyen világból a tőke riadtan menekülni próbál, mint az égő Sodomából Lótnak a felesége, aki sóbálványnyá válik. A tőke próbál menekülni és egynéhány köbméternyi aranyképpen összekövülve ott áll és ezzel minden dolgok értékét megrontja és elpusztítja. (Mozgás.) Ez a hitelválság. A nagy gazdasági válság első forrása is morális forrás, erkölcsi kérdés: a bizalomnak a hiánya, innen indul ki. (Ügy van! Ügy van!) A szakemberek méltóztattak rámutatni arra» hogy milyen szükségképpen fokozódott ez a gazdasági válság a termelés korlátlanságával, amely regulatorképpen csupán a hasznot ismerte fel és nem a tényleges reális szükségletet. Ezt nem hányom neki a szemére, mert ez a lényegéhez tartozik hozzá, csak azt jegyzem meg, hogy ennek következményeit feltétlenül viselnie kell, ez magától értetődő is ; ez is erkölcsi kérdés. Azután a termelés szétosztásának kérdése nem egészen érthető olyan embereknek, akik nem szakemberek, hanem egyszerűen józan eszükkel gondolkoznak; miképpen lehetséges az. hogy újabb időben Indiában és Kinában milliók haljanak meg éhen és ugyanakkor a kávéval gőzmozdonyokot fűtenek és a búzát el akarják égetni. (Zaj és mozgás.) Ez egyszerűen az elosztásban való rettenetes igazságtalanság és a jóság teljes hiánya végeredményben. Ez is arra utal, hogy a gazdasági kérdés mily nagy mértékben morális kérdés. Az, hogy a gazdasági kérdés tulajdonképpen morális kérdés, nagy vígasztalásunkra szolgál, mert ha valami természettudományos kérdés volna, természeti szükséglet, tőlünk független lenne: nem lehetne segíteni rajta; de ha morális kérdés, ez azt jelenti, hogy az emberek tudnak rajta segíteni. Pozitíve tudna segíteni magán az egész emberiség, ha volna lelke, ereje és becsülete hozzá, és negatíve tud segíteni egy-egy rész akkor, amikor felismeri a korszak nagy követelését, a tűrés és várás nagy passzív erényét, amely némelykor a nemzedékekre szükségszerűen rájön és rákövetkezik, különösen olyan nemzetekre, amelyek sokáig, századokon át, az aktív hősiességben voltak kiválók. Nekem az az érzésem, hogy a magyar kérdés, a magyar életkérdés félmegoldása éppen 1932, évi június hó 2-í-én, pénteken. ebben a^ hősies passzivitásban, tűrésben, varasban és bizakodásban van. (Elénk helyeslés és laps.) T. Felsőház! Ha ezeket látjuk és ezekről meg vagyunk győződve, akkor nagy politikai kérdést látunk magunk előtt, azt a nagy politikai kérdést, amely minden más kérdést magában foglal: hogy ennek a nemzetnek összes erkölcsi erőit minél teljesebbé fel kell fokozni. (Éljenzés és taps.) Aki a történelmet ismeri, aki látta a magyar katonát küzdeni, látta a magyar foldmívest hallgatni és dolgozni, aki látta a magyar tisztviselőt, az országnak ezt a XX. századbeli szürke seregét, szürke milieiáját névtelenül és igénytelenül várni és tűrni, az tudja azt, hogy ezen a téren nagy lehetőségek vannak és e lehetőségekben nagy győzelmek és nagy eredmények várakozhatnak reánk. Éppen azért pár szóval ki kell térnem arra, hogy ha ez így van, mennyire szükséges mindazoknak a tényezőknek különösképpen való segítése és ápolása, amely tényezőknek feladata az, hogy ennek a nemzetnek morális ellenállóképességét és erkölcsi birtokállományát fokozzák. így jutok ahhoz, hogy néhány szót szóljak a magam egyháza dolgairól is, nem azért, hogy panaszkodjam, sőt éppen ellenkezően azért, hogy a tényeket mutassam meg, e tények tanulságaival, mert vannak, és vigasztalásaival, ha vannak. A magam egyházáról szólok, de minden egyházra sok következik belőle. T. Felsőház! Az egyházak jelenlegi legnagyobb kérdése az iskolák fenntartása. Ebben a tekintetben határozott válsághoz érkeztek, a döntés határán állunk. Es ez a kérdés nagy nemzeti és művelődési kérdés. Méltóztassék elgondolni: Magyarország népiskoláinak csak egynegyede állami iskola, alig egyharmada községi iskola, felénél több az, amely felekezeti iskola, tehát a többség. Ebből az is következik, hogy a felekezeti iskolák a legrégibb iskolák. Ha valaki 400 éves elemi iskolákat és 600 éves középiskolákat akar látni, akkor a felekezeteknél találja meg ezeket. Amíg a jóvilág tartott, az egyes^ egyházközségek összes jövedelmük 40—50%-át fordították iskolai célokra, szóval az egész jövedelemnek felét a magyar tanügynek és a művelődésnek adta oda a legkisebb egyházközség is. Az iskolák fenntartása azonban ma már az összes jövedelem 80%-át veszi igénybe, mert először minden egyházközség ezt a szükségletet elégíti ki és csak azután a maga többi spirituals szükségleteit. Ez a helyzet abból állott elő, hogy az állammal bizonyos olyan kapcsolatba jutottunk, amely hasonló színvonalat kíván épületben, tanítóképzésben, tanítófizetésben, ezenfelül felemelkedtek hirtelenül a nyugdíjterhek, és az egyes egyházközségekre a régi kiadások ötszöröse-tízszerese hárult. Azért jön ki ez a magas szám, mert az állami hozzájárulás összegét az állam egyoldalúan állapítja meg a felekezet megkérdezése és fellebbezés lehetősége nélkül. Mindebből az következett be, hogy sok olyan kis gyülekezet van, amelyet az fenyeget, hogy elkölti őseitől öröklött és szerzett vagyonát azért, mert egy nagy állami feladatot, a^népoktatást^ teljesíti ingyen. Ennek a népoktatásnak áldását igénybeveszi esetleg abban a községben lakó nagybirtokos cselédsége, vagy pedig valamely nagy vállalat munkássága; terhében azonban, éppen mert felekezeti az intézmény, igen sokszor nem vesz részt. így történik meg aztán az, hogy ma, a 20-ik században, ebben a rettentő nehéz időben magyar emberek, földmívesek, kisiparosok, a falu népe az állami