Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-20

354 Az országgyűlés felsőházának 20. ülése 1932. évi június hó 24-én, pénteken. jen, vagy pedis az öregségi ág- pénzéből vették kölcsön. Azt hiszem, ma az öregségi ág leépítéséről nem szabad komolyan beszélni, — bár sok helyről kívánják ezt — mert ez egy olyan szociális gondolat, amelyet a Felsőház egyhangú lelkesedéssel fogadott el és amely tényleg abszolúte szükséges, amely meg is van valósítva a világ legtöbb államában, amelynek megrendítése nagy hiba volna. Már pedig az történt, hogy az öregségi ág pénzéből kölcsön adtak a betegségi ágnak, és így egyfelől annak az öregségi ágnak helyzetét nagyon súlyossá tették, másfelől a törvény eredeti céljával és az idevonatkozó kijelentésekkel szemben, amelyek itt elhangzottak, azokat az összegeiket, amelyek arra voltak szánva, hogy termékenyítsék a gazdasági életet, sajnos, belesüllyesztették egy túladminisztrált biztosítás homokjába. Én attól félek, hogy ez a kérdés, ha nem fog ennek a kormány gyorsan és nagyon behatóan figyelmet szentelni, újabb deficit forrásává fog válni. Mélyen t. Felsőház! Akármerre nézzük a világ államainak budget-jét, mindenütt azt látjuk, hogy részben az állami feladatok túlméretezése, részben pedig a szociális politikának túlzásba vitele egyik forrása a deficitnek. Ha például a legegyszerűbben adminisztrált Svájcot nézem, azt látom, hogy háromszorosra emelkedtek a svájci államban és négyszeresre a kantonokban ezek az^ összegek, éppen az ilyen állami feladatok túlméretezése folytán. A feladat lesz mindenütt most ezeket leépíteni. Nem mondom, hogy a vita el van döntve abban a tekintetben, hogy az állam hatásköre, mire, milyen messze terjed ki és tudjuk, ismerjük a világon a fejlődés tendenciáját, az azonban egészen kétségtelennek látszik előttem, hogy az az idő, a háborúutáni idő, az a nagy elszegényedés, amely a világ minden pontján akkor beállott és talán az is, hogy a hierarchia és a bürokrácia nem is volt előkészítve még ehhez a feladathoz, arra vezetett, hogy az állami bevételek kiterjesztése mindenütt vészes következményekkel járt és így a kormány feladata kétségtelenül az kell, hogy legyen ezen a téren, hogy most visszakozót fújjon. Annál inkább szükséges ez, mert tudjuk, hogy a legsúlyosabb gazdasági helyzetben vagyunk és ez a budget ennek a súlyos gazdasági helyzetnek konzekvenciáit talán még nem is tudta egészen levonni. Az egész világon megvan ez a súlyos helyzet, eleget ecsetelték ezt már előttem. Mindaz, ami kezdve az amerikai válságon Angliának megfordulásáig, évszázados tradícióival való szakításáig, a középeurópai bankrendszer összeomlásáig, a világnak majdnem a primitív cserekereskedési rendszerhez való visszatéréséig történt: egyes etapjai a világ súlyos helyzetének. Ebben a súlyos helyzetben nagyon vitatható kérdés az, hogy a mi országunk bajait a mi doktoraink, vagy pedig a világot átjáró kór okozta. Én úgy érzem, hogy az utóbbi, a világot átjáró kór, mert bárhova tekintünk, bármely államot nézünk, ha a legkülönb kormányzati rendszerekkel irányított államokat nézzük, ugyanazt a betegséget látjuk és még az az ország is, amely a korlátlan lehetőségek országa volt, ahol nagy gazdasági egység volt, tehát ez az előfeltétel is megvolt, éppen olyan bajban van ma, vagy talán még nagyobb bajban, mint a legkisebb gazdasági egységek országa. Úgy érzem tehát, hogy a kór közös eredőre vezethető vissza. Azok a nagy doktorok, akik állandóan összeülnek, nem találták meg még egészen a kór forrásait, vagy ha megtalálták, nem akarják még erre az orvosszert nyújtani. (Szterényi József báró: Talán már megtalálták!) Azonban éppen az, hogy ebben nincs döntés, előidézi azt, hogy a kuruzslók divatja van ma és akik kuruzsló receptekkel jönnek, nagyon könnyen meghallgatásra találnak, már pedig már kétszáz évvel azelőtt nagyon helyesen mondotta David Hume, hogy amint a költőknél azt hisszük, hogy az ihletett őrültség bizonyos nemével bírnak, a gazdasági tudósoktól azt kell követelni, hogy tartózkodjanak minden népszerű őrülettől. Ez igaz, és hogy a kormány ezt teszi, ezért nagyon hálás lehet neki a magyar gazdasági élet. Gazdasági bajaink között a legnagyobb az agrárkrízis, amelyről a vita során annyiszor esett szó. Nemcsak az agráriusoknak a baja ez. Az ipar a maga testén mindennap súlyosan érzi ezt és súlyosan érzi minden foglalkozási ág. Balga volna, aki ez elől el akarna zárkózni. Méltóztassék meggyőződve lenni, nincs a magyar iparnak ennél súlyosabb, ennél fájóbb, égetőbb problémája. Ha az agrárkrízis okait nézzük, az ^ aranyértékben történt eltolódáson kívül a krízisnek egyik oka kétségtelenül az, hogy túltermelés állott elő Amerika agrártermelésének a gépüzemre való áttérése folytán. Amerika az orosz piac helyébe akarván lépni, hirtelen fejlődött és a gépüzemre való áttéréssel olyan túltermelést^ és az árak olyan esését idézte elő, amelyre még nem volt példa. Az iparra is hatott ez a mechanizálási törekvés, de amit Teleszky ő nagyméltósága helyesen mutatott rá, ez a mechanizálás azt idézte elő, hogy olyan invesztíciószükséglet mutatkozott az iparban, hogy állandóan újakkal ki kell cserélni az ipar mechanizmusát, ami a leírás szükségletét nagyon megnöveli. Az agrárkrízis azonban sokkal nehezebb, mert az agrárfogyasztás növekedése — amint helyesen állapították meg külföldön — nem tud lépést tartani azzal a növekedéssel, amely az agrártermelés terén előállott. Nálunk Magyarországon ez természetesen különösen súlyos, mert ilyen kis ország, amely annyit szenvedett a háborútól, amely annyira érzékeny testű, mint Magvarország, még sokkal súlyosabban érzi ezt. Szterényi ő excelienciája nagyon szép beszédében nagyon kitüntetően emlékezett meg a Gyáriparosok Országos Szövetségéről, amihez nem vagyunk hozzászokva, különösen kartársak részéről nem vagyunk hozzászokva, (Derültség.) és helyesen mutatott rá arra, hogy a többi foglalkozási ág is súlyos helyzetben van. Nem akarok itt előállni a magyar ipar sebeivel. Nem hiszem, hogy helyes volna, ha sebeink mutogatásával kelnénk nemes versenyre. (Báró Szterényi József: Azzal nem segítünk!) Rá kell mutatnom azonban arra, hogy jaz az értékcsökkenés, amely az ipari válllatok értékében beállott, azt jelenti, hogy a legjobb ipari vállalatok átlagban 25%-án állnak két év előtti értéküknek. Azt hiszem, ez legalább is lépést tartott azzal az értékcsökkentéssel, amely a föld áránál beállott. Azt is tudjuk, hogy az iparvállalatok nagy része ma rendkívül nehézségekkel dolgozik, azoknak a magas áraknak ellenére, amelyek — nem lehet tagadni — egész kétségtelenül fennállanak. Az agrárolló, amelyről annyiszor hallunk, megvan mindenütt. Ha méltóztatnak a vitákat hallani és olvasni, az egész világon megvan az agrárolló, Magyarországon természetesen különösen széles, mivel agrárexportállam lévén, az agráráremelés nincs annyira kezünkben. Nem