Felsőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1932. július 2.

Ülésnapok - 1931-20

Az országgyűlés felsőházának 20. ülése a kits tisztviselőket, akik oly csekély nyugdíjjal •mennek nyugalomba, hogy amúgy is alig marad nekik megélhetésre. Tudom, hogy ilyen elvek és eszmék rosszul esnek azoknak, iakiket ez a kérdés érint. Azonban ha az apák panaszkodnak arról, Ihogy fiaiknak nincs kenyere, akkor legyen belátásuk, hozzanak áldozatot és elégedjenek meg kisebb darab kenyérrel, hogy az ifjúság is hozzájusson egy száraz falathoz. (Élénk helyeslés.) Ez a nemzet érdeke, ez előtt minden tisztes magyar embernek meg kell hajolnia. Aki ezzel szemben állást foglal, azt én jóravaló Jhazafinak el nem isinerem. Amikor az ország olyan helyzetben van, hogy kénytelen esetleg ilyen krudélis eszközökhöz nyúlni, akkor abszolúte nem tudom helyeselni azt a felfogást, amelyet az egyik felsőházi tag úr tegnap hangoztatott, 'hogy t. i. igazságtalan volna az, ha az állam olyan helyen ahol a férj és a feleség állami szolgálatban van, egyikük lakbérének — a kisebbik lakbérnek — a felét beszünteti. A megtakarítások terén igazságos intézedések történtekedé én tovább mennék az ifjúság érdekében és azt mondanám, hogy nem a fél lakbért kell elvenni, vagy egészen beszüntetni, hanem az egyik állást kell ilyen esetben beszüntetni és odaadni egy fiatalembernek, aki kaphat kenyeret így és aki megkezdheti életpályáját. A kormányzattól elvárjaik, hogy egyszer már hallja meg az ország kiáltó szavát és szüntesse meg egy tollvonással az álláshalmozásokat. (Élénk helyeslés és taps.) Biztosítom a miniszterelnök úr ő nagyméltóságát, hogy azt az óriási szimpátiát, azt az óriási bizalmat es szeretetet, amellyel az ország népe a maga többségében a miniszterelnök urat ép az ő egyéniségénél és puritánságánál fogva körülveszi, megszázszorozza a miniszterelnök úr abban a pillanatban, ha ezeket az elemi igazságtalanságokat eliminálni fogja. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Nincs itt joga senkinek többszörös fizetésre, nincs itt joga senkinek több állásra és oly óriási jövedelmekre, amelyek nincsenek arányban szolgáltatásaival. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Amennyiben állami szolgálatban vagy közszolgálatban ilyenek volnának — bár tudom, hogy ritkák, mint a fehér holló, itt nem kell attól tartani, hogy nagyon sok a mammutjövedelmű ember — a kormány el tudja érni ezeket, egyebeket pedig megfelelő adókkal; tudom, hogy ezeKet a mammutfizetéseket a kormány megszüntetni nem tudja, különösen akkor, ha magánvállalat vezetőiről van szó. Én a napokban olvastam, hogy Németországban törvényjavaslatot akarnak benyújtani, amely — gondolom Poroszországban — eltörölné a 12.000 márkán felüli jövedelmeket. En nem mondom, hogy töröljük el itt is a 12.000 pengőt meghaladó fizetéseket és jövedelmeket, azonban szerintem minálunk azokat a jövedelmeket, — ha ez a nemzet érdeke, és itt a magyar ifjúság érdekére is utalok — amelyek meghaladják a miniszterelnök úr évi jövedelmét, egész nyugodt lélekkel lehet akár 80—90% erejéig is igénybe venni. A Budapesti Ügyvédi Kamara kiváló elnöke iránti tiszteletből meg kell emlékeznem az ügyvédkérdésről is, és nehogy visszaéljek a türelemmel, egész röviden teszem ezt. Felsőházi ügyvédtagtársaim és kívül álló kartársaim — azt hiszem — együtt éreznek velem, amidőn hálás köszönetet mondok Pap József felsőházi tag úr őméltóságának azért az odaadó, lelkes fáradozásért, amellyel az ügyvédség 1932. évi június hó 24-én, pénteken. 349 érdekeit minden egyes alkalommal felkarolja. Örás beszédekben képes lelkesedni kartársaiért. En szórói-szóra, betűről-betűre aláírom, amit ő méltósága^ itt elmondott, ki kell azonban jelentenem, — bár az igazságügyminiszter úr nincs itt — hogy a numerus clausus kérdésében nem értek egyet Pap őméltóságával. Az ügyvédi pálya annyira túl van zsúfolva, annyira képtelen megélni az ügyvédi kar, — és ezt le kell szögeznem a valóságnak megfelelően — hogy attól kell tartani, hogy azok a visszás tünetek, amelyeiket tapasztalunk, fokozódni fognak a gazdasági nyomor következtében, és az ügyvédi kar a saját hibáján kívül le fog csúszni arról a magas polcról, amelyet eddig tudásánál, képességénél, a köz érdekében kifejtett munkásságánál fogva elfoglalt. Aki az életet figyeli, tudja, hogy az ügyvédi kar a mi országunkban nem nélkülözhető. Nem a perekre gondolok, hanem a közéletre. Méltóztassék bárhová nézni, bármely közület gyűlésein az ügyvédi kar mindig a leghasznosabb tevékenységet fejti ki, leginkább rátermett arra, hogy a közéletet iniciatív fellépésével, széles látókörével, a gyakorlati élet ismeretével és tapasztalataival előmozdítsa, előbbre vigye. Itt kapcsolódik össze az ügyvédi kar érdeke az országos érdekkel, és ezért nem lehet ezt a kart tovább elhanyagolni. Az igazságügyminiszter úr ő nagyméltósága nagyon jól tenné, ha nem késlekedne az ügyvédi reform idehozatalával. Szerintem azonban az ügyvédség helyzetén segíteni csak a numerus clausus bevezetésével lehet. (Pap József: Es mi lesz akkor a fiatalsággal?) Igen, de valahol meg kell kezdeni. A további zsúfoltságot meg kell akasztani. A numerus claususra az ügyvédségnek szüksége van, hogy a saját portáján a morális színvonalat emelje, és ha kevesebben fognak évről-évre erre a pályára tódulni, a többiek életstandardja emelkedni fog. T. Felsőház! Az egyik felszólaló a városok kérdését tette itt szóvá. Mint városi képviselőnek legyen szabad erről is pár szót szólnom. Azt tapasztaljuk, hogy a régi panaszok ínég mindig nincsenek orvosolva. A városok ügyeinek elintézése a minisztériumokban igen gyakran soká késik. Mire a minisztérium jóváhagyását a határozatokra megkapjuk, tulajdonképpen bizonyos feladatokat már régen el kellett volna végezni. Ennek az okát abban látom, hogy minden kicsi ügyön túlságos gyámkodás van és a legkisebb ügyek is túlságos bürokratizmussal intéztetnek el. A legkisebb ügynek is néhány minisztériumot kell megjárnia, ami által a városok műtködése és fejlődése megakad. Azt hiszem, hogy ezen a téren lehetne könnyíteni, egyszerűsíteni és bízom benne, hogy a kormány meg is fogja találni ennek a módját. A kereskedelempolitika szempontjából nem tudom megérteni, miért nincs gondoskodás arról, hogy mi Ausztriával valamiképpen mégis élénkebb kontaktusban legyünk? Nem tudom megérteni, hogy amikor Csehországgal és Romániával szemben a kereskedelmi mérlegünk passzív, Ausztriával szemben pedig, ha jól tudom, még most is aktív, miért nem hozzuk mi faszükségletünket vagy annak nagyobbik részét Ausztriából, miért hozzuk Romániából és^ Csehországból? Miért adunk és adtak devizákat azoknak a gyümölcskereskedőknek, akik Romániából hozták az almát és miért nem kaphat devizát az a kereskedő, aki Stájerországból vásárol? Megengedem és tudom, hogy Ausztria is