Felsőházi napló, 1927. VI. kötet • 1930. november 21. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-93

Az országgyűlés felsőházának 93. ülése 1930. évi december hó 19-én, pénteken. 51 teghapi bizottsági ülésen Glattfelder püspök úr ő excellenciája adott kifejezést, hogy ugyan­akkor a kormánynak a nemzeti jövedelem foko­zására vonatkozólag is meg kellene tennie a szükséges intézkedéseket. Ha meg méltóztatnak engedni, igen t. Felsőház, errevonatkozólag sze­retném néhány percig nagybecsű türelmüket igénybe venni. A pénzügyminiszter úr ő exeellenci'áj a a teg­napi bizottsági ülésen megnyugtató kijelentést tett arra vonatkozólag, hogy a mezőgazdasági válság a kereskedelmi szerződések küszöbön álló kiépítésével kapcsolatban lényegesen eny­hülni fog. Ha azonban az ily módon megnyíló exportlehetőségeket •• intenzíye kívánjuk kihasz­nálni, akkor a mezőgazdasági termelésnek egé­szen új arányokat kell szabnunk és lehetővé kell tenni azt, hogy a földmívelés, még pedig neini­csak a nagy- és középbirtoknál, hanem talán különösen a kisgazdaságokban ismét rentábi­lissá váljék, és kiinduló pontja lehessen a gaz­dasági viszonyok általános nagy fellendülésében. El kell ismerni, hogy ezen a téren már ed­dig is igen sok történt. Egészen eltekintve a földniív élés ügyi minisztérium szakosztályainak egyes akcióitól, a kormány két évvel ezelőtt megalapította a mezőgazdasági export intézetet, amely már rövid működése alatt is igen jelen­tékeny eredményeket ért el a termelés fejlesz­tése, az export és értékesítés megszervezése kö­rül, továbbá ezelőtt egy héttel tető alá hozta a márkázási törvényjavaslatot, amely egy to­vábbi lépés ezen a téren. Azonban, habár ezek az intézkedések kétségkívül alkalmasak arra, hogy a minőségi termelést előmozdítsák, ma, amikor minden téren a forradalmi átalakulások korát éljük, .sokkal intenzívebb eszközökre van szükség, amelyek gyorsabb ütemben teszik le­hetővé azt, hogy a mezőgazdaság térjen át olyan cikkek termelésére, amelyek relatíve nagyobb értéket képviselnek és amelyek elhelyezése kül­földön sokkal simábban, sokkal könnyebben történhetik. Méltóztassék elhinni, t. Felsőház^ ez egyál­talában nem boszorkányság, ez csupán organi­záció kérdése. Nem kell hozzá más, mint hogy először mezőgazdasági ágazatok sz-erint termelő központokat létesítsünk, amelyek az irányítást, a propagandát, a szellemi és üzleti ügyvitelt végeznék, továbbá a termeléshez és exporthoz szükséges áruhitelt biztosítanák intézménye­sen. Aimd az elsőt illeti, külföldi példák is igazol­ják, hogy az úgynevezett standardáruknak és típusáruknak nagy tömegben való termelését maisként, mint termelőszövetkezetek szervezésé­vel elérni nem lehet. A magyar nép egyéni ka­raktere és sok más körülmény -azonban szük­ségessé teszi, hogy ez a szervezés felülről tör­ténjék meg. Hiszen látjuk, hogy a hitelszövet­kezetek, a fogyasztási (szövetkezetek és a tej­szövetkezetek hálózata sohasem létesült volna, ha nem lett volna megfelelő központ, amely ezt felülről propagálta és irányította. A külföldön, például Dániában is azt látjuk, hogy a standard­áruk termelése tulajdonképpen csak akkor vett nagyobb lendületet, amikor a szétszórtan mű­ködő szövetkezetek tömörültek és r megalakítot­ták a maguk külön szakközpontját. Ilyen^ ter­melő központokat kellene tehát a beruházási kölcsönnel kapcsolatban — az Országos Köz­ponti Hitelszövetkezetekre támaszkodva — léte­síteni, természetesen olyan férfiak r vezetése alatt, akiknek szakértelme és hozzáértése vitán felül áll és akik egymás működését úgy a pro­paganda és a szervezés, mint az üzletvitel és a tudomány terén kölcsönösen kiegészítik. Méltóztassék megengedni, t. Felsőház, hogy egy-két konkrétummal támasszam alá állításo­mat. Sehol sem terem például olyan zamatos, ízletes kitűnő gyümölcs, mint Magyarországon, (Ügy van! a baloldalon!) azonban gazdáink — egy-két kivételtől eltekintve — Összevissza, tel­jesen rendszertelenül termelik a gyümölcsöket, nem választják ki a fajtákat, nem törekszenek tömegtermelésre, nem gondozzák a gyümölcs­fákat, nem^ tudják a szedést és a csomagolást kellően elvégezni, hiányzik az üzleti összekötte­tés, hiányzik a szükséges hitel és így azután nem csoda, ha az értékesítési lehetőségek a mi­niimiumra redukálódnak. En azt hiszem, hogy ez egyáltalában nem hat stimulálólag a gyümölcstermelésre. Ha el­lenben volna ilyen központ, amely a tudomá­nyos intézetek és kísérleti állomások közremű­ködésével és támogatásával megállapíthatná országszerte, hogy hol, milyen gyümölcs ter­hiesztésére legalkalmasabbak a talaj- és klima­tikus viszonyok, azután járásonként ezeknek a fajtáknak megfelelő intenzív propagandát csi­nálna, a kisgazdákat iszövetkezetek«e tömörí­tené, ellátná őket nemesfajta gyümölcsfákkal, irányítaná, utasítaná őket a gyümölcsfák meg­felelő^kezelésére, a gyümölcsszedésre és csoma­'golására, továbbá összeköttetéseket létesítene, akkor azt hiszem, hogy ennek a gyümölcsnek értékesítése akár a szövetkezeti központ útján, akár a szabadkereskedelem útján, semmiféle ne­hézségekbe nem ütköznék. A baromfi- éstojásexport. amely külkeres­kedelmi statisztikánkban azelőtt a második he­lyen állott, azóta, sajnos^ nagyon visszaesett, ami jelentékenyen befolyásolja kereskedelmi és fizetési mérlegünket. En azt hiszem, ha volna ilyen központ, amely ebben a tekintetben is irá­nyítólag hatna és támogatná a gazdákat, úgy a fajkiválasztásban, valamint a tojásgyüjtés­'ben, esetleg a baromfihízlalásban, akkor ezen a téren is hamar elérnők, sőt meghaladnék az azelőtti rekordot. A borértékesítésnek és exportnak is az a leg­főbb akadálya, hogy nem tudunk nagy tömeg­ben egyforma minőségű, úgynevezett típusboro­kat előállítani és ezeket exportálni. Ezen a ba­jon is csak úgy segíthetnénk, ha egy borszövet­kezeti központot létesítenének, amely kibérelné az állami pincéket, összevásárolná a borokat, az­után bizonyos recept szerint kezelve, nagymeny­nylségű típusborokat állítana elő, és ezeket ex­portálná külföldre. Franciaországban és Olasz­országban sem terem minden esztendőben min­denütt ugyanaz a bor és mégis, akárhová megy az ember, az egész világon, az étkezőkocsikban, a hajókon és restaurációkban állandóan ugyan­azokat a típusborokat adják, mint például a Grande Supérieure és az Orvieto Dolce. Ezeknek mindig ugyanaz az íze, ugyanaz az aromája, foktartalma és édessége, mintha egyidőben és ugyanarról a tőkéről szedték volna a szőlőt. Ne­künk is ezt a példát kellene követnünk, mert ott is folyton változik a termés, csak a recept ma­rad ugyanaz. A gyengébb ^minőségű paraszt­mustokat is össze lehetne vásárolni és konden­zált állapotban exportálni külföldre, ahol azután akár alkoholmentes italok gyártására, akár víz­zel feihigítva és kiforralva, tetszésszerinti fok­tartalmú borokat lehetne előállítani. Ugyanerre a mintára lehetne megszervezni a magtermesztést is, amelynek exportjára óriási lehetőségek vannak Magyarországon. Ha a kormány egyelőre csak ennek a négy termelési ágnak megszervezésére létesítene köz­pontokat, akkor óriási lendületet adna a több­termelésnek, fokozná a nemzeti jövedelmet és

Next

/
Thumbnails
Contents