Felsőházi napló, 1927. VI. kötet • 1930. november 21. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-93

Az országgyűlés felsőházának 93. ülése 1930. évi december hó 19-én, pénteken. 49 viselői kar, amelyet ez a javaslat ezekkel a terhekkel megró, ugyanazzal az áldozatkészséggel, ugyanazzal az önmegtagadással fogja ezt a terhet is elviselni, amellyel teljesítette a legnehezebb viszonyok között, is a maga hazafias kötelességét. (Ügy van! tJQV van!) Nem is magának a javaslatnak ezekhez a vonatkozásaihoz kívánok érdemileg hozzászólni és a t. Felsőház figyelmét igénybevenni, hianem egy erkölcsi kötelesség teljesítésére, egy erkölcsi kötelesség lerovására szólalok fel, amelyet azzal a tisztviselői és különösen miniszteriális tisztviselői karral szemben érzek, melynek egykor magam is tagja, nagy részének inkább főnöke voltam, amely az utóbbi időkben hónapok óta céltáblája a támadásoknak, amely az utóbbi időkben hónapok óta olyan módon kezeltetik a nyilvánosság előtt, mintha az adófizető polgárok és iaz állami tisztviselői kar, különösen a miniszteri tisztviselői kar, érdekeikben szembenállanának egymással és mintha a tiszyiselői kar élősdi növény volna a nemzet fáján. Azok az állítólagos súlyos visszaélések, amelyekről az utóbbi időkben is annyi szó esett a törvényhozás másik házában, azok a visszaélések, amelyek több-kevesebb igazsággal ostoroztattak és ostoroztatnak, megdöbbenést keltettek minden komoly és jóérzésű emberben és gondolkodóba kell, hogy ejtsenek azok felett a viszonyok felett, amelyekbe az ország belesodródott és amely ékben az ország van. Ahol visszaélés van, azt tűzzel-vassal ki kell pusztítani, (Ügy van! Ügy van!) ahol a tisztviselő visszaél a reá bízott hatalommal és a reá bízott jogkörrel, azt meg kell torolni és lehetetlenné kell tenni a^ tisztviselői kar egyetemes érdekében. Ez elsősorban >a tisztviselői kar érdeke. De, mélyen t. Felsőház, visszaélések, egyesek visszaélései miatt az egész magyar tisztviselői kart, és különösen az egész miniszteriális tisztviselői kart a vádlottak padjára állítani és úgy tüntetni fel, mintha ez az egész tisztviselői kar a maga egészében bűnös volna: ez ellen tiltakoznunk kell lelkünk egész erejével. (Jjígy van! — Egy hang a középen: Jó kortcsfogás!) Nem kívánok pártszempontokból beszélni, mi ebben a Felsőházban magasiaJbb szempontból szoktuk kezelni mindig a kérdéseket és objektív szemszögből nézzük és bíráljuk azokat. A tisztviselői kérdésnél nem hunyhatunk szemet a bürokratizmusnak gyakran hang.ozta.tott és sokban igazságos vádja előtt. Halljuk vád gyanánt a kormányzattal szemben, — és ebben van egy pszichológiai momentum — hogy lehetetlen állapot, hogy ebben a csonka országban 54*1 százalékra rúgnak a költségvetés személyi kiadásai. Hát igaz, ez lehetetlen arány, de boncoljuk szét ezt a százalékarányt, nézzünk szemébe annak és bíráljuk a kérdést elfogulatlansággal, bíráljuk azg&l az objektivitással, amelyet minden kérdésben tanúsítani szoktunk. Ha az lállami közigazgatási személyzeti kiadásait vesszük, ezek a költségvetésnek 33'9 százalékát teszik ki és a bírálatnál csak ezt vehetjük alapul a bürokrácia megítélésénél, mert azt, hogy a hivatalban az állam szolgálatában nyugdíjjogosultságot r szerzett kiérdemesült tisztviselők végellátásának költségeit az államháztartás, fedezni kénytelen, csak természetes, az az aktív szolgálat tehát ia közigazgatás mindennapi életének bírálata gyanánt nem szolgálhat. Már pedig, mélyen t. Felsőház, a nyugdíjak az állami közigazgatásban 14%-ot tesznek ki, és ha hozzászámítjuk most az állami közigazgatást látszólag terhelő 54'1%-hoz azt a költséget, amelyet az állam az önkormányzati tisztviselői kar díjazására juttat, vagyis a vármegyéknek s azok nyugdíj asiainak juttat, ez további 6'2%-ot tesz ki; ezt az állami közigazgatás terhéből tehát ismét le kell vonnunk, mert hiszen egész vármegyei közigazgatásunkat tulajdonképpen az állam fizeti nagyon csekély kivétellel. Ha tehát bürokráciáról beszélünk, arról a túltengésről, amely az állami közigazgatásban, van, hozzá kell számítani azt a terhét is az,állami költségvetésnek, amelyet '• az önkormányzati szervek működhetéséért az államháztartás visel. Hogy állunk az állami üzemek tekintetében 1 Itt az aktív szolgálat , 28'1%-ot, ia nyugdíjak 16%-ot jelentenek. A mérleg javul az aktív szolgálat javára és romlik a nyugdíjasok terhére. De méltóztassanak, mélyen t. Felsőház a kérdés elbírálásánál még egy ilyen lényeges tételt figyelembe venni, azt, hogy egész költségvetésünk összes kiadásainak 6'3%-a, összegben 88 millió pengő ia> menekültek nyugdíjaira és^ ellátására fordíttatik. Van valaki ebben a Házban és lehet valaki az országban, aki ezt a tételt megtámadhatja, hogy azoknak a szerencsétleneknek ellátásáról, akiket Trianon következtében mindenükből kiűztek, kifosztottak, a levált területről elűztek, akik idemenekültek az anya keblére, az anya gondoskodjék, azokat az anya a szegényes mindennapi kenyérrel ellássa és azoknak nyugdíjat juttasson? Nem fogom áilí tani, sokkal jobban ismerem az állami adminisztrációt, hiszen éltem benne, vezettem annak egy nagy részét, hogy nincs bürokratikus túltengés. Igenis van. Nem fogom állítani, mélyen t. Felsőház, hogy a tisztviselői kar létszámában szükség van arra a számra, amely ezidőszermt aktív szolgálatban van. Ertem alatta különösen a központi szolgálatot, a minisztériumok létszámát. Sőt továbbmegyek, merem állítani,._ hogy helyes 'beosztással saz ügykörök megosztása, a központi adminisztráció csökkentése, így az önkormányzati és,alsó szervekhez való leadása által a miniszteriális személyzet fele is megtakarítható lenne. De amikor ezt megállapítom, óva inteném a kormányt attól, hogy további úgynevezett leépítésekbe, személyzeti leépítésekbe bocsátkozzék odáig, amíg a gazdasági viszonyok olyan javulást mutatnak, Ihogy valamelyes elhelyezkedéséről lehessen^ szó azoknak, akiket az állam a maga tisztviselői létszámából elbocsát. Az egyik oldalon, mélyen t. Felsőház, a takarékossági szempont, a anásik oldalon egy súlyos szociális szempont van. (Ügy van! a jobboldalon.) Es ha egy pillantást vetünk arra a nyomorra, amely Budapesten és az ország többi városában, széltében az országban, az intellektusbeli osztályok, a tisztviselői kar között fennforog, akkor látjuk, hogy Budapesten sokkal több, sokkal nagyobb a száma a tisztviselői karból elbocsátott munkanélkülieknek, mint a kézimunkából, ipari munkából élő munkanélkülieknek. (Ügy van! a jobboldalon.) Ezt a számot szaporítani, ezt a szociális bajt tetézni a legnagyobb könnyelműség és a tűzzel való játék volna, mert ha van veszedelem, akkor — láttuk a 'múltban is — azokban az elkeseredett Mtellektusbeli társadalmi körökben rejlik a legnagyobb veszedelem, amelyekre az imént voltam bátor rámutatni. Mélyen t. Felsőház! A tisztviselői nyomort semmi sem jellemzi jobban, mint az a szomorú adat, amelyet a főváros kitűnő statisztikai hivatalának kiváló igazgatója, dr. Illyefalvy néhány évvel ezelőtt a Budapesten élő tisztviselői társadalomról felvett. Es itt legyen szabad utalnom arra, hogy a ml statisztikai szolgála8*