Felsőházi napló, 1927. VI. kötet • 1930. november 21. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-92

Az országgyűlés felsőházának 92. ülése dorn elfogadni, mégpedig azért, mert itt nem elvi kérdésről van szó, hanem egy részletvégrehajtási kérdésről. Miután meg van állapítva a 12. §-ban annak a lehetősége, hogy az, aki már nyugdíjba ment, visszafizethesse végkielégítését, megvan a lényege annak a kérésnek is, 'amelyet az igen t. előttem felszólalt felsőházi tag úr megállapított. Az, hogy 90 nap vagy 36 hónap, egészen irreleváns, mert nem vagyunk kőszívű emberek, hogy amikor méltányos esetről van szó, akkor engedélyt ne adjunk erre. Megjegyzem azonban, hogy a polgári nyugdíj szabályzat .a visszatérítések lehetőségét egyáltaláiban nem alkalmazza. Hiszen akkor újból örökös fluktuálás lenne az állományban, egy kacérkodás lenne az állásokkal és hasonlókkal s .azok fizetnének erre rá, akik állandóan a hadseregben vagy az államnál teljesítettek szolgálatot. En tehát kérném ennek az indítványnak elvetését. (Helyeslés.) Elnök: Pinezich ő méltósága óhajt szólani. Pinezich István: Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen t. Felsőház! A miniszter úr ő nagyméltósága felvilágosító iszavai után én ezt az indítványomat visszavonom. Visszavonom azért, mert úgy látom, hogy ő nagyméltósága módját és lehetőségét fogja találni .annak, hogy adott esetékben méltányosan járjon el és nem fog ragaszkodni szigorúan a törvény betűjéhez. (Helyeslés.) Elnök: Pinezich ő méltósága visszavonta indítványát. A miniszter úr Ő excelleneiája kíván szólani? (Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: Nem a 12. §%oz kívánok szólni.) A miniszter úr bármikor szólhat. (Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: Azt tudom, de én a végén kívántam felszólalni.) Lehet most is. Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: Nagyméltóságú Elnök TTr, mélyent. Felsőház! Örömmel ragadom meg laz alkalmat, hogy .a Felsőház asztalán fekvő törvényjavaslathoz a 'magam részéről is megtegyem előterjesztéseimet és indokolásaimat. Hozzászólásaimat a megjegyzésekhez két részre bontom. Az egyik rész magát a törvényjavaslatot fogja taglalni, a másik részben azon általános megjegyzésekre kívánok reflektálni, amelyek tétettek úgy az alsóházban, mint itt. En azt hiszem, helyesen járok el, amikor a Felsőházat tájékoztatom azokról az intenciókról, amelyek bennünket vezettek, amikor ezt a törvényjavaslatot megszerkesztettük. Mélyen t. Felsőház! Nem bennünket illet a kezdeményezés joga és az elismerés, hanem azokat, akik 1873-ban a II. t.-eikket megalkották Az 1873. évi II. te. lényege abban áll, hogy a katonai szolgálat teljesítése közben kimerült altiszteknek a polgári életben elhelyezkedést biztosítsunk. Valamennyien, akik ismerjük ezt az altiszti típuist, azt hiszem, elismeréssel adózunk ezzel az altiszti típussal szemben úgy erkölcsi, mint szellemi, megbízhatósági és más tekintetekben s éppen azért azt láttam úgy az alsóházban, mint itt is, hogy ennek a törvényjavaslatnak revízióját, vagy .a benne foglalt reorganizációt mindenütt bizonyos helyesléssel fogadták. Mert mindenki ismeri ennek az altiszti karnak erkölcsi mentalitását, amely minden tekintetben megfelel annak a hivatásnak, amelyet az altiszti kar számiára előírtunk. Az 1873. évi II. te. végrehajtása körül azonban lényeges akadályok voltak éspedig azért, mert nemcsak a honvédelmi minisztérium és a cs. és kir. hadsereg altiszti karának^ elhelyezéséről volt mindig szó, hanem olyan érdemes polgári altisztek elhelyezéséről és prosperitásának biztosításáról is, akik egyes minisztériumokban FELSŐHÁZI NAPLÓ. VI. 930. évi december hó 12-én, pénteken. 43 nevelődve, a ^ miniszternek, hivatali elöljáróiknak elismerését vívták ki. Ennek következménye az volt, hogy a mindenkori honvédelmi miniszternek meglehetős nehézségei voltak a társminiszterekkel szemben, ha száziszázalékig akarta az 1873. évi II. te. által biztosított jogait érvényesíteni. Tekintettel arra, hogy új közjogi szituációban élünk s hogy a császári és királyi hadsereg nincs meg, logikus volt, hogy hasonlóan a büntető novellához, ezt a törvényt is: az 1873:11. tcikket revízió alá vegyük s a honvédséghez és a trianoni szerződés által alkotott jogszokásokhoz és rendszerhez alkalmazzuk. Az 1873:11. te. értelmében 100%-ig kellett biztosítani az altisztek elhelyezését. Magam részéről ettől elálltam és megelégedtem ötven percenttel azért, mert a statisztikai adatok alapján ez — ha az ötven percent száz percentig lesz kitöltve — elég is az altiszti karból származó ilyen irodatiszteknek, segédtiszteknek elhelyezésére, A másik ötven percentet azonban azok számára kívántam biztosítani, akik harcvonalbeli szolgálatot teljesítettek, kik a vitézi rendnek tagjai. Es itt szeretném helyreigazítani az igen t. felszólaló urak ama tévedését, amikor a rokkantügyet mindig különválasztják az arcvonalbeli szolgálatot teljesítettek gondolatától, hiszen a legtöbb rokkant arcvonalbeli szolgálatot teljesített katona is. (Ügy van!) Újítás a régi törvénnyel szemben továbbá az, hogy mi mindazon vállalatoknál, amelyek az állammal szerződéses viszonyban vannak, követeljük azt, hogy tessék elhelyezni azokat az _ altiszteket, akik a hadseregben szolgálatot teljesíteni már nem tudnak. (Helyeslés.) Méltóztatnak tudni, hogy a vállalatok legnagyobb része igenis előnyös szerződéses viszonyban van az állammal. Azt lehet mondani, hogy ezek állami intézmények bizonyos fokig^ s éppen ezért azt hiszem, jogos volt a honvédelmi miniszternek-,az a követelése, hogy ezek a vállalatok is vegyék ki a részüket akkor, amikor az altisztek elhelyezéséről van szó. (Helyeslés.) En ezzel, t. Felsőház, meg is mondottam, hogymi ennek a javaslatnak lényege. Ennek szociális oldala van, de van ennek katonai vonatkozású oldala is, és pedig az, hogy az az altiszt, aki a hadsereg kötelékébe belép, tudja azt, hogy ha megrokkan a hadsereg kebelében teljesített szolgálatában, akkor az állam gondoskodik róla és elhelyezi őt olyan állásba, ahol élete végéig becsülettel tudja megkeresni a maga kenyerét. Ez az államháztartás szempontjából is előnyös, mert miután a hadseregben korábban rokkannak meg az altisztek és a legénység, lehetőséget biztosítunk arra, hogy ne nyugdíj, hanem ellenszolgáltatás formájában teljesítsenek tovább szolgálatot, megadatván nekik azok az anyagi előfeltételek, amelyek megélhetésükhöz szükségesek. Sokan kifogásolják, hogy a régi altiszti kategóriával szemben a közhonvédnek is ilyen lehetőséget biztosítunk. Méltóságos Felsőház! Fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy a mai zsoldos hadseregben a közhonvéd nem azonos a régi közkatona fogalmával. (Ügy van! Ügy van!) A trianoni szerződés ebben a tekintetben is előírja azt^ihogy hány tiszt, hány altisztés hány közhonvéd lehet a hadseregben. Nincs tehát módunk hatévi szolgálat alatt a közönséges közhonvédből altisztet nevelni egyrészt azért, mert költségvetési szempontból megvagyunk kötve, másrészt azért is, mert nincs