Felsőházi napló, 1927. VI. kötet • 1930. november 21. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-98

Az országgyűlés felsőházának 98. ülése lyozta, hogy a legmelegebben örül annak, hogy a vidéki egyetemeket a kultuszminiszter úr támogatja, mégis kifejezte azt az aggodalmát, hogy észrevette, miszerint a budapesti Pázmány Péter tudományegyetem egy kissé mostohább elbánásban részesült, kissé megérzik azt, hogy a vidéki egyetemekre sok pénz kell. En, aki a költségvetéshez általában csak egészségügyi vonatkozásban szólok hozzá, megemlítem itt ez alkalommal azt, hogy az orvosok magángyakorlatát nagymértékben rontja a klinikákon folyó ingyenes rendelés. Megint hangsúlyozni kívánom azt, hogy nem e , rendelések beszüntetése érdekében szólalok fel; nem kifogásolom azt, hogy a klinikákon ingyenes rendelés folyik, mert^ hiszen ez az ingyenes rendelés az orvosképzés szempontjából is szükséges, thanem kifogásolom azt, hogy ott a klinikai ingyen rendelőkben megint olyan elemek fordulnak meg, akik fizetni tudnak, mert hiszen a perselybe bizonyos összeget be kell nekik tenniök. Helytelen dolog, hogy ettől a perselyezéstől az egyetemi tanárok nem tudják magukat mentesíteni, annak ellenére, hogy az Országos Orvosszövetség tiltó rendelkezése értelmében ők maguk is szívesen (beszüntetnék a perselyezést. A kultuszminisztériumban azonban, úgylátszik, ha talán nem is expressis verbis, de mégis van valami rendelkezés arranézve, hogy ilyen perselyezésnek kell ott folynia, mert bizonyos összegeket a kultuszminisztérium megtagadván a budapesti egyetem klinikáitól, az egyes klinikák igazgatói reá vannak utalva arra, hogy a maguk zsebéből kivett összegeken kívül a perselyekbe befolyó összegeket fordítsák olyan költségek fedezésére, amelyeket voltaképpen a kultuszminisztériumnak kellene fedeznie. Nagyon kérem a kultuszminiszter úr ő nagyméltóságát, hogy ezt a perselyezést már az egyetemi klinikák igazgatói, professzorai részéről emelt kifogások alapján is méltóztassék megszüntetni és módját találni annak, hogy az a bizonyos összeg, amely a perselyekbe eddig befolyt, a jövőben a kultuszminisztérium részéről felülről adassék meg. Miután itt a kultuszminiszter úr intézkedéseiről beszélek, meg akarom hajtani az elismerés és a hála zászlaját a kultuszminiszter úr előtt legutóbbi rendelkezéséért, amely a szülők ezreiben és a tanulóif jak tízezreiben kelt örömet, értve ezalatt a nyári szünetidőnek bizonyos idővel, csaknem három héttel való meghosszabbítását- (Helyeslés*) Ebben a tekintetben nem tudok osztozni Wolkenberg ő méltóságának felfogásában, aki kijelentette, hogy ez az ügy még nem volt megérve, ezt az ügyet a közvélemény még nem kívánta, ez nem volt előkészítve. Wolkenberg ő méltósága tévesen van informálva, mert igenis ez az ügy nagyon elő volt készítve. Több mint tíz éve annak, hogy a napilapokban és a folyóiratokban szerény magam voltam a kezdeményező, aki megbolygattam ezt a kérdést; mellém állott azután a Magyar Országos Balneológiai Egyesület, és az Országos Közegészségügyi Egyesület, amely számos, pedagógusokkal együttesen tartott ülésen vitatta meg ezt a kérdést. Mindenütt sikerült a mereven ellentálló pedagógusokat is meggyőzni arról, hogy a nyári szünetidőnek ilyen módon való meghosszabbítása a pedagógiának semmiféle kárával nem jár, mert június 20-tól kezdve az iskolában érdemleges oktatás sohasem folyt és ugyancsak nem folyt érdemleges oktatás szeptember első napjaiban sem egészen 8-áig, amely nap tudvalevőleg ünnep. Ezt a rövid pár napot — tíz napot jú1931. évi május hó 30-án, szombaton. Í60 niusból és 9—10 napot szeptemberből — adományozta a kultuszminiszter úr a nyári szünetidő javára, ami igen nagy érték a tanulóifjúság egészségügye szempontjából. (Ügy van!) Röviden óhajtok még foglalkozni a kultuszminiszter úr tevékenységével az iskolaorvosi intézménnyel kapcsolatban. A miniszter úr teljes mértékben elfogadta az Orvosi Továbbképzés Központi Bizottságának azt a felterjesztését, illetőleg azokat a megokolásokat, amelyekben a középiskolai iskolaorvosi tanfolyamnak újjászervezését kérte, számolván az idők folytán beálló szükséges változtatásokkal, és amelyekben az iskolaorvosok ügyének rendezését is kérte. Ezt számos tanácskozás előzte meg, amely tanácskozások legutolsóján a miniszter úr képviseletében Kornis Gyula államtitkár úr vett részt, aki a maga részéről is mindazokat, amiket az Orvosi Továbbképzés Központi Bizottsága jónak tartott ebben a kérdésben, elfogadta és megvolt a megfelelő ígéret is arra, hogy ez a kérdés így rendeztetni fog. Tudjuk jól, hogy minden kérdés megoldásának útját állja a takarékoskodás és a nehéz pénzügyi helyzet, de mégis fel kell hívnom a kultuszminiszter úr ő nagyméltósága figyelmét arra, hogy az Országos Közegészségügyi Egyesületnek még 1929-ben beadott felterjesztését, ha lehet, méltóztassék a legrövidebb idő alatt elintézni, annyival is inkább, mert a képesített iskolaorvosok száma kezd fogyni. Miután nagyon jól tudjuk, hogy a kultuszminiszter úr milyen nagy súlyt helyez az iskolástanulók egészségének kérdésére, — megmutatta ezt számos intézkedésével — felemlítem, hogy az idén tavasszal például nem lehetett az iskolaorvosi tanfolyamot megtartani azért, mert körülbelül nyolcezeregynéhány pengő kellett volna erre a kurzusra, a szükséges fedezetet azonban a kultuszminisztérium semmiképpen sem tudta előteremteni legjobb igyekezete mellett sem. Arra kérem ő nagyméltóságát, hogy a jövőben erre a tételre állandóan méltóztassék gondolni, mint költségvetésileg beállított tételre, hogy az iskolaorvosi képzés további folyamata ne akadjon fenn ilyen csekélységen, mert hiszen nagyfontosságú dolog az, hogy a jövő generáció egészségéről gondoskodjunk. A takarékoskodás igazán semmiképpen sem engedhető meg ott, ahol a jövő generáció egészségéről van szól. (Helyeslés.) Igen tisztelt Felsőház! Röviden áttérek még egy másik kérdésre, amely a kereskedelemügyi miniszter úrhoz tartozik. Az iparfelügyeletről kívánok szólni egészségügyi vonatkozásban. Megengedem, hogy az 1893:XXVIII. te., amely a munkásvédelmet foglalja magában, s amelynek a 16. szakasza szerint (olvassa): «iparfelügyelői vizsgálat alá tartoznak mindazok az ipartelepek, amelyeknek létesítése telepengedélyhez fűződik; és az iparfelügyelők a gyárakat és a nagyobb ipartelepeket a balesetek megelőzését^ és az alkalmazottak testi épségének megóvását célzó intézkedések foganatosításának ellenőrzése végett évenként legalább egyszer megvizsgálni tartoznak.» Ez a törvény idestova negyven esztendős. Hol vagyunk ma már attól az; időtől! Hol van ma már az ipar a negyven év előtti kezdetlegességtől! Hol van itt nyoma a prevenciónak? Csak nem lehet prevenciónak tekinteni azt, amit közel negyven év előtt életbeléptettek és előírtak! Minden tiszteletem mellett a technikai tudományok iránt, mégis ki kell jelentenem azt, hogy ma az iparfelügyeletet orvosi felügyelet nélkül jól, megnyugtatóan elvégezni lehtetlenség. Az ipari felügyeletnek ha-