Felsőházi napló, 1927. VI. kötet • 1930. november 21. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-97

Az országgyűlés felsőházának 97. ülése nettó jövedelmet pedig 100 ezer pengőt; ezenkívül van az egyetemi alapnak Baranyában és Tolnában is birtoka, amely ma is 15 ezer hold. Es íme mégis csak mindössze 80 ezer pengő van kimutatva évről-évre mint jövedelem; sohasem változik ez semmiféle módon, pedig ugyebár a valóságban mégis változásnak van ez alávetve. Ezek a dolgok szomorúak, vagyis azt jelentik, 'hogy a Pázmány Péter Tudományegyetemmel szemben nem történik minden a legigazságosabban. Rátérek az előbbi kijelentésre. Amint mondottam, tőlem soha senki nem hallotta azt, hogy én akár bármely fennálló intézmény, vagy azon intézmény szolgái ellen csak egy szót is szólottam volna. Az én körömben nagyon sokszor előfordulnak bírálatok más egyetemről, a közgazdasági fakultásról, de én ezekben soha részt nem vettem, és kijelentem most is, hogy ezeket az összehasonlításokat nem azért teszem, mintha én talán irigyelnék valamit ezektől a többi egyetemektől vagy el kívánnék valamit venni tőlük. De egyet kiemelek: ha ezek az egyetemek hála Istennek szépen fejlődtek, bennünket ne nyomjanak vissza és ne a mi bőrünkre csinálják más egyetemek ilyen fejlesztését, mint itt történik. (Ügy van! Ügy van!) Az idei költségvetésben a beruházási kiadások között méltóztattak találni, hogy a beruházási költségek összesen 43 és fél millió pengőt tesznek ki. Ennek tizedrészét kapta a kultuszminiszter úr, tudniillik négy millión felül kapott. Ebből a négy millióból 2,700.000 pengőt a főiskolai oktatásra szánt. Kap belőle először Szeged 700.000 pengőt, ugyancsak kap belőle másodszor is Szeged 900.000 pengőt természettudományi intézetének megépítésére. Kap belőle Debrecen 700.000 pengőt, kap belőle Pécs 300.000 pengőt, kap belőle a gyüjteményegyetem 60.000 pengőt, a Pázmán Péter egyetem egy fityinget sem. (Derültség.) Ügy van! egy fityinget sem, semmit sem kap. Ugyebár ez nem lehet igazságos eljárás? En ennek az eljárásnak javítását és mellőzését kérem az egyetem nevében. Minden személyi él nélkül mondom ezt. En egyszerűen igazságosságot, méltányosságot követelek, (Helyeslés^ jobbfelől.) annyival is inkább, mert ez a méltányosság más tereken sem mutatkozik meg a mi irányunkban. József főherceg ő fensége tegnap azt mondotta, hogy az egyetem nyíljon meg minden tanuló előtt, tudniillik a tanulási szabadság nevében nyíljon meg az egyetem. A kultuszminiszter úr, felelvén rá, azt mondotta, hogy kérem, a felekezeti kérdést kikapcsoltuk; rendben van; a tehetséget veszszük és a foglalkozásokat annak cinezurájául, hogy kik, hányan iratkozhatnak be az egyetemre. A kultuszminiszter úr elfelejtkezett arról, hogy van még egy kritérium, tudniillik az, ami feltétlenül biztosíttatott: hogy tudniillik az Ő engedélyétől függ, milyen számban lehet felvenni hallgatókat. Évről-évre nagy hajsza van az év elején, amikor azért kell hajszolniuk a jogikari tanár uraknak, a bölcsésze ttani tanár uraknak, hogy mennyit lehet felvenni a budapesti tudományegyetemre. Mert a rayonirozásnál fogva, amelynek elvét a kultuszminiszter úr egyidőben annyira forszírozta, az történt, hogy például a budapesti egyetemre nem szabad felvenni csak budapesti és Budapest legközelebbi környékére valót, de már például váci nem vehető fel ide, kecskeméti fiú nem vehető fel, Szombathelyről jövő ifjú nem vehető fel, székesfehérvári sem vehető 1931. evi május hó 28-án, ősütörtökön. 145 fel, annak le kell mennie Pécsre. (Felkiáltások jobbfelől: Tanszabadság!) A tanszabadság mellett ilyen dolgok történnek! Ezért én helyeslem ugyan Endrey ő méltósága szavát, tudniillik, hogy nem mutatkozik nagyon hazafias dolognak az, hogy a költségvetést meg ne szavazzuk, de az ember, ha ilyeneket, ilyen belső aránytalanságokat lát és elmegy azután az egyetemre, például eljön az én szemináriumomba s ott azt látja, hogy az egy harmadik emeleti 5X6 méteres szoba, ahol három szakkönyvtár, három tanár és kilenc hallgató van: akkor azt kell kérdeznem, hogy lehet-e ott dolgozni? Elmegy az ember a bölcsészeti karra és látja — nem akarok neveket mondani *r minő kitűnő tanároknak olyan szobáik vannak, hogy nincs hova leülniük! Ha az ember azt hallja, hogy klinikáink teljesen le vannak rongyolódva és ha jó lepedők és jó ágynemű szükséges, akkor a tanárok nyissák meg a zsebüket: akkor azt kell mondanom, szükségképpen sok mindennel játszik az ember, amikor egy bátor szót ki akar mondani a közéletben! En azonban ezt a bátor szót kimondom és azt mondom: nem lehet ezt tűrni, nem lehet ezt elviselni ! (Ügy van! Ügy van!) Ez ellen nem akarok azzal a panaceával élni, hogy nem fogadom el a költségvetést, mert a költségvetést elfogadom, de ha nem segítenek ezeken a dolgokon, ha nem lesz meg a költségvetésben a belső arányosság, akkor a jövőre nézve nagyon is meggondolja az ember, hogy ebben a tekintetben mit tegyen. Látva ezeket a nagy nyomorúságokat, amelyek a Pázmány Péter Tudományegyetemen vannak, a kultuszminiszter úrnak van egy panaceája. Amint ezt előhozzák, azt mondja, fizessen Budapest, fizessen a székesfőváros. Rendben van, fizessen Budapest, ha tudniillik hajlandó reá, hogy fizessen. (Gróf Hadik János: Ha tud!) Meg vagyok győződve róla, hogy Budapest székesfőváros erre is hajlandó, de tekintetbe kell venni a következőt. Először is Budapest székesfőváros olyan kultúrterhet visel, aminőt aránylagosan véve egyetlen magyar város sem visel. Ezt a kultúrterhet gyönyörűen viseli; adja, amit adhat. Ez az egyik. Meg kell tehát gondolni, hogy Budapesttől azt kívánjuk-e, hogy most már az egyetemnek is adjon. De fog adni Budapest székesfőváros, — meg vagyok róla győződve — ha egy igazi, arravaló ankéton fogja hallani azokat az okokat, amelyek miatt neki adnia tényleg szükséges volna. Valami módon viszonoznia kell az államnak, az egyetemet fenntartónak azt a jót, azokat a szolgálatokat, amelyeket a fővárosnak az egyetem hozott. De ehhez szükséges egy komoly ankét. Próbáljuk meg, hívjunk Össze ilyen ankétot, próbálj on r a kultuszminiszter úr összehívni ilyen ankétot, adja elő sine ira et studio a dolgokat: kérem, így van, itt szükségletek mutatkoznak. Nem kételkedem, hogy Budapest székesfőváros meg fogja nyitni a maga pénztárát. De amíg nem történik meg ez a komoly ankét, addig semmire sem mehetünk. Azt fogják mondani némely körökben, ha beszédemről némi híradást olvasnak, hogy szentimentáliskodom, amikor azt mondom: nem felejtem, »hogy a Pázmány , Péter Tudományegyetem négy esztendő múlva lesz 300 éves, 300 éve teljesíti nagyszerű feladatát a nemzet életében. Azt mondották, hogy valamit kell csinálni, valamit rendezni kell. Az 1828/29. tanévben beterjesztéseket tettem -a minisztériumhoz, hogy a tanárok számára is kell valamit tenni, de különösen a hallgatóság