Felsőházi napló, 1927. VI. kötet • 1930. november 21. - 1931. június 6.
Ülésnapok - 1927-95
90 Az országgyűlés felsőházának 95. ülése 1931. évi március hó 27-én, pénteken. Ezt a törvényjavaslatot, amely keret javaslat, szükség parancsolta javaslat, el kell hogy fogadjam. Nem vagyok ugyan barátja a kerettörvényeknek, de az ezen keretjavaslatot kiegészítő miniszteri rendeletekben, illetőleg végrehajtási Utasításban olyan komplikált és olyan nehéz kérdések várnak megoldásra, amelyeket itt általános tárgyalási alapul nem is volna célszerű kitűzni. Mondom, nem vagyok barátja a kerettörvényeknek, de az adott esetben, mert a szükség így parancsolja, helyesnek tartom és elfogadom ezt a j avaslatot. De elfogadom azért is, mert mindannyian kell hogy érezzük és tudjuk, hogy az utóbbi időkben egy olyan ideges, beteg felfogás kapott lábra a magyar gazdatársadalomban, amelyet tovább így hagyni nem szabad. Ennek a beteges, ideges felfogásnak a helyét kell hogy elfoglalja az optimista, energikus, jókedvű munka. (Elénk helyeslés.) Ha ez a javaslat egyebet nem tesz, mint hogy megnyugtatja a kedélyeket s alkalmat ad arra, hogy a megrázott idegek nyugodtabban nézzék a jövő fejlődését s alkalmat ad arra, hogy a munkakedv, amely részben csappanni kezdett, újra a régi erőre emelkedjék, akkor ez a törvényjavaslat máris óriási szolgálatot tett a magyar nemzetnek. (Ügy van! Ügy van!) Abban a hitben, hogy ezt a szolgálatot a gyakorlati keresztülvitelben is megvalósítva látjuk, a törvényjavaslatot elfogadom. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: iSzólásra következik Huszár Aladár ő méltósága! Huszár Aladár: Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen t. Felsőház! Mi, akik a javaslat tárgyalásánál jelen vagyunk, olyan eseményt látunk, amely a parlamentarizmus történetében nagyon ritkán szokott előfordulni, ismétlődni pedig alig. Ez az eset az* hogy bár a pénzügyminiszter úr olyan javaslatot képvisel, amely • az államkincstárt terhekkel terheli meg, mégis azt látjuk, hogy ezt a javaslatot politikai pártkülönbség nélkül a Képviselőház is, de^ kint az életben a társadalmi tömegek széles rétegei is a legnagyobb megnyugvással, a legnagyobb megelégedéssel és a legnagyobb örömmel fogadják. (Ügy van! Ügy van!) Ilyen körülmények között nem is sok értelme van annak, hogy e mellett a javaslat mellett szót vesztegessünk, különösen akkor, amikor előttem szólott báró Pap Géza ő méltósága olyan szakavatottsággal, olyan részletességgel ismertette meg velünk az egész javaslatot, azt az elgondolást, amely a pénzügyminiszter urat vezette, ismertette meg velünk a javaslat Összes részleteit. Hogy én mégis néhány pillanatra az igen t. Felsőház türelmét igénybevenni vagyok bátor, annak magyarázata inkább az, hogy ezzel a javaslattal kapcsolatban külön engedelmet kérve, a javaslat keretébe szorosan nem tartozó, de mindenesetre azzal szoros kapcsolatban álló bizonyos gazdaérdekeket tegyek itt szóvá. Mindenekelőtt a javaslatról néhány szót szólandó, azt hiszem, még mindannyiunknak élénk emlékezetében van az a négy évig tartó borzalmas világháború, amelynek áldozatai nemcsak a rokkantak és elesettek milliói lettek, hanem amelynek áldozata lett az ezeréves Magyarország is. Akkor, amikor tizenhárom évvel ezelőtt a fegyvereket letettük és a békeszerződést reánk oktrojálták, a szerencsétlen, minket meggyötörni akaró trianoni békeszerződést, az a momentán jogosnak látszó remény élhetett mindnyájunkban, hogy a nagyhatalmak között meg fog szűnni a győzőknek a legyőzöttekkel való fölényes, hatalmaskodó és elnyomó viselkedése és hogy egy békés megértő, egymást kölcsönösen támogató érintkezés fog beállni Európa nemzetei között és ennek következtében 13 év múlva t konszolidált, nyugodt viszonyokat fogunk találni, legalább is az adott viszonyokhoz képest megerősödve, újból talpraállhatunk. Sajnos, ha a jelen eseményeit vizsgáljuk, akkor elszomorodva kell megállapítanunk, hogy békesség ma sincs, a háború ma éppen úgy dúl, mint dúlt ezelőtt 13 évvel, a különbség csak az, hogy bár a 13 évvel ezelőtt befejeződött világháború indítéka is a nagyhatalmak világgazdasági aralomra törekvés iránti versengése volt, ma is ilyen, egyes államok Önző érdekeit szolgáló viselkedés következményeként, habar nem dörgő fegyverekkel és robbanó aknákkal, de igenis ma is folyton tombol a gazdasági harc a pergő dobbal, amely mintha magyar hősöket akarna temetni és mintha gyászfátyollal volna behúzva, olyan tompán szól, hiszen a pergő dob megszólalt már majdnem minden magyar kúria kapuja előtt. Ez a veszedelem, amely ebben rejlik, adta meg az impulzust annak a felismerésére, hogy ha lassanként kicsúszik a magyar föld a földhöz ragadt s nacionalizmus szempontjából elsősorban megbízható magyar birtokostársadalom lába alól, akkor vége van a magyar géniusznak, elpusztul a magyar nemzet, az ezeréves Magyarország menthetetlenül egyszersmindenkorra elvész. Ez vezette a pénzügyminiszter urat a jelen javaslat előterjesztésére. Ebben, azt hiszem, mindannyian egyetértünk vele, egyetértünk abban, hogy meg kell állítani, el kell hallgattatni azt a folyton pergő dobot, hogy módot kell adni a magyar gazdatársadalomnak, hogy megállhasson a mai nehéz viszonyok között és haladékot kapjon, hogy a mindnyájunk által vágyvavágyott javulását a helyzetnek kivárhassa, megérhesse, mert csak ezzel menthetjük meg a magyar földet, a magyar hazát. Es amikor éppen ezekből a szempontokból örömmel üdvözlöm ezt a javaslatot, méltóztassanak megengedni, hogy rámutassak csak néhány olyan kérdésre, amely a gazdálkodó közönséget igen közelről érinti és rámutassak arra, mennyire kívánatos volna, hogy a most tárgyalás alatt levő kapcsolatban és azzal parallel megfelelő kormányintézkedésekkel orvosoltassanak azoknak a gazdáknak a sérelmei és akik ma még saját erejükből fenn tudják magukat tartani, de azok az okok, amelyek a javaslat indokolásában a pénzügyminiszter ur által felhozattak: a katasztrofális gabonaáresés, azonkívül a nehéz hitelviszonyok lassanként reájuknézve is elviselhetetlenekké^ lesznek. Vagyis minden kormány, vagy kormányhatósági intézkedésnek punktimban kellene állania ezzel a javaslattal és egyeznie kellene ennek a javaslatnak intenció jávai. Vannak ugyanis egyes olyan intézkedések, amelyek meggyőződésem szerint talán elnézésből, talán meg sem gondolva azt, hogy minő^ következményekkel járhat az az intézkedés a gazdatársadalomra nézve, jelentékeny sérelmeket eredményeztek. Egy ilyen intézkedés példánakokáért az, hogy jobb viszonyok között, amikor a gazdasági helyzet még sokkal kedvezőbb volt, mint ma, a magyar államvasutak az élőállat fuvardíjából 50% kedvezményt adtak a gazdáknak, a termelőknek. Ma, amikor ennyire leromlottak a gazdasági
