Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-72

68 Az országgyűlés felsőházának 72. ülése 1929. évi december hó 13-án, pénteken. jelen törvényjavaslat életbeléptetési napjától kezdve a közönséges büntetőtörvények urakna alatt fognak állani mindazon tekintetekben, amidőn a jelen törvényjavaslat eltérést nem tartalmaz, A jelen javaslat tehát végeredményben arra szorítkozik, hogy meghatározza azokat az eltéréseket, amelyekkel a közönséges büntetőjog szabályait a katonai büntetőbíráskodás alá tartozó egyénekre alkalmazni kell. Az anyagi büntetőjogot az 1878, évi törvény szabályozza. Amikor ez a törvény életbelépett, ezelőtt ötven esztendővel, 1880-ban, úgyszólván az egész anyagi büntetőjogot három törvény szabályozta: a büntetőtörvény, a kihágásokról szóló törvény és az életbeléptetési törvény. Azóta azonban az élet isok kérdést vetett fel, a törvénynek több rendelkezését mással kellett helyettesíteni, úgyhogy azóta a büntetőjog kérdéseit szabályozó törvényeknek egész sora alkottatott meg. Megalkottatott a két büntetőnovelía, a becsület védelméről szóló, a hatóságok büntetőjogi védelméről szóló törvény és a törvények egész hosszú láncolata, úgyhogy ma a két alaptörvényen: a büntetőtörvényen és a kihágásokról szóló büntetőtörvényen kívül körülbelül 120 törvény foglalkozik büntetőjogi kérdésekkel. Ezeknek a törvényeknek az uralma a javaslat életbeléptetése napjától kezdve ki fog terjedni a katonai büntetőbíráskodás alá tartozó egyénekre is, amennyiben a javaslat eltérést nem tartalmaz. A törvényjavaslat indokolása nagyon helyesen mutat rá, hogy gyakorlati szempontból leghelyesebb lett volna mindkét jog területén, tehát úgy a polgári, mint a katonai büntetőjog terén a reformot egyidejűleg keresztülvinni. Hiszen mi polgári büntetőjogászok is tudjuk jól, hogy a polgári anyagi büntetőtörvény reformra szorul. A háborút megelőző esztendőkben éppen Balogh Jenő ő excellenciája igazságügyminisztersége idejében meg is indultak ebben az irányban a munkálatok, sőt készült egy, a büntetőtörvény egész anyagát felölelő tervezet, és e tervezet annak idején a különböző hatóságoknak véleményezése végett meg is küldetett. Közbejött azonban a Tisza-kormány lemondása, közbejött az összeomlás, s azóta ez a kérdés nincs napirenden. Es ez helyes is, mert most nincs itt az ideje az anyagi büntetőjog reformjának. Ez időszerű lett volna az összeomlás előtt, de most nem volna időszerű, most a törvényhozásnak be kell érnie azzal, hogy egyes különös kérdéseket szabályozzon. Egészen más a helyzet a katonai büntetőjog terén. A katonai anyagi büntetőjogot ma is az 1855. évi pátens szabályozza. Eltekintve attól, hogy hazánk közjogi helyzetével nem egyeztethető össze az, hogy egy ilyen nagy jogterületet ma is egy császári pátens szabályozzon, ennek a pátensnek rendelkezései ma elavultak és egy modern jogrendszerbe bele nem illeszthetők. Éppen ezért a honvédelmi miniszter úr közóhajnak tett eleget, amikor ezt a törvényjavaslatot a törvényhozás elé hozta. r A katonai büntetőtörvénykönyv javaslata két részre oszlik. Az első rész tartalmazza az általános szabályokat, a másik rész foglalkozik a katonai bűntettekkel és vétségekkel. A büntetőtörvénykönyv általános rendelkezéseit a jelen törvényjavaslat nem helyezi hatályon kívül, ezek tehát szintén érvényben maradnak, amennyiben a jelen törvény erre hivatkozik. Fel vettetett a kérdés a Felsőház egy tagja részéről, hogy a büntetőtörvénykönyv első és második szakaszában levő rendelkezés érvényben lesz-e a katonai büntetőbíráskodás alá tartozó egyénekre nézve. Az első szakasz kimondja, hogy bűntettet vagy vétséget csak az oly cselekmény képez, amelyet a törvény annak nyilvánít; a második szakasz pedig rendelkezik arra az esetre; mi történjék akkor, ha a bűncselekmény elkövetése és az ítélet hozatala között különböző törvények lépnek életbe. Nekem ezen a ponton aggályom nincs. Semmi kétségem sincs aziránt, hogy a büntetőtörvénykönyv első és második szakasza a katonai büntetőbíráskodás alá tartozó személyekre nézve alkalmazást nyer. A jelen törvény nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely az első és második szakasszal ellenkeznék. A büntetőtörvénykönyvnek mindazon rendelkezései, amelyek nem ellenkeznek a jelen törvényjavaslattal, alkalmazást fognak nyerni a katonai büntetőbíráskodás alá tartozó egyénekkel szemben, éppen úgy mint ahogy alkalmazást fognak nyerni a büntetőtörvénykönyv általános részében foglalt egyéb rendelkezések a beszámíthatóságra, stb-re vonatkozólag. A harmadik fejezet foglalkozik a büntetésekkel. Itt van szó a halálbüntetésről En őszintén megvallom, hogy fiatalabb éveimben ábrándoztam a halálbüntetés megszüntetéséről. Volt idő, amikor fiatalos lelkesedéssel csatlakoztam azoknak táborába, akik a halálbüntetés megszüntetését kívánták. A tapasztalatok azonban arról győztek meg, hogy a halálbüntetésre igenis szükség van. Szükség van azért, mert a bűnözők széles rétegei a halálbüntetéstől jobban borzadnak, mint akármilyen más büntetésnemtől. Tudatában vagyok annak, hogy az elmélet tanítása szerint a büntetőjognak nem célja az elrettentés. Ezt mondja az elmélet, de a gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy a büntető jogszolgáltatás egyik célja igenis az elrettentés útján a társadalom védelme. Nekem ebben a tekintetben van gyakorlatom. Amikor vidéki törvényszéki elnök voltam, annak a törvényszéknek területén, ahol működtem, volt egy járás, amelynek területén nagyon el voltak terjedve az emberi élet és testi épség ellenig bűncselekmények, a késelések. Alig volt vásár, búcsú és népesebb összejövetel, ahol halálos eredménnyel járó verekedések elő ne fordultak volna. A törvényszék, néhány, ezen a vidéken előfordult esetben igen-igen szigorú büntetést alkalmazott. Es mi volt az eredmény? Az volt, hogy a késelések megszűntek. Ezek és más tapasztalatok engem arról győztek meg, hogy a büntető jogszolgáltatás egyik célja igenis az elrettentés útján a társadalom védelme. Miután, mint említettem, a bűnözők széles rétegei a halálbüntetéstől jobban rettegnek, mint más büntetésnemtől, az én meggyőződésem az, hogy a halálbüntetés megszüntetése igen rossz befolyással volna a kriminalitásra. Az előttünk fekvő törvényjavaslat is fenntartja a halálbüntetést, sőt annak két nemét ismeri, amennyiben fenntartja a büntetőtörvénykönyvnek azt a tételét, hogy a halálbüntetés kötéllel hajtandó végre, kimondja azonban azt, hogy a különös részben kiemelt esetekben a végrehajtás agyonlövéssel történik. A kötéllel vagy agyonlövéssel végrehajtott halálbüntetés között mélyreható különbség van már az enyhítés szempontjából is, mert mint méltóztatnak tudni, túlnyomó enyhítő körülményeknél, vagy kísérlet esetében a bíróság jogosítva van halálbüntetés helyett a szabadságvesztés büntetését megállapítani, és a törvény meghatározza azt, hogy ebben az esetben mi legyen a kiszabható szabadságvesztés-büntetés minimuma. Ez a minimum olyan esetekben, amikor a halálbüntetés