Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-71

60 Az országgyűlési felsőházának 71. ülése 1929. évi december hó 12-én

y csütörtökön. hetne. Arra kell törekednünk tehát, hogy bizonyos korlátok közé szoríttassák a mérlegkészíteés, nem elméleti és doktriner korlátok közé, hanem a gazdasági élet által kitermelt helyes elvek közé, hogy lehetőleg közel legyen a teljes hűséghez és realitáshoz és jobban domborodjanak ki az ez iránt való törekvés szempontjai, mint esetlegesen akár üzletpolitikai szempontok, akár egyéb szempontok, amelyek egy vállalat mérlegkészítésénél jelentékeny szerepet játszanak. Amelyik állam a maga hitelvilágát, közgazdasági életét a megrázkódtatásoktól meg akarja óvni, tapasztalatunk szerint a kereskedelmi társaságoknál általában és különösen a tőkeegyesüléseknél a generális mérlegkészítési szabályok mellett vagy azoktól eltérőleg külön jog szabályokat is állít fel éppen a közgazdasági közérdek védelmére. Most itt specialiter csak a tőzsdén árfolyammal jegyzett papírokról és árukról beszélünk, ennek következtében, annál is inkább, mert az egyéb változásokat a t Ház, úgy látom, amúgy is vita nélkül elfogadja, én is erre korlátozom észrevételeimet. Ezekben a vonatkozásokban a jogalkotás két végletet ismer. Itt van az egyik véglet: a német részvényjog szabálya, s a másik véglet: a magyar részvényjog szabálya. Ne méltóztassanak félreérteni, tudom, hogy Németországban más a korlátolt felelősségű társaságok mérlegszabálya, én azonban a mérlegkészítési szabályokat most nem egyik-másik társaság, hanem a mérlegszerkesztés hitelessége, realitása szempontjából vizsgálván, elméletileg beszélek. Az egyik véglet tehát a német részvény jogi szabály, a másik véglet a magyar rész vényjogi szabály. A német rész vény jogi szabály azt mondja, hogy beszerzési áron vagy előállítási áron felül sohasem lehet értékelni, de ha az utolsó napi árfolyam kisebb, mint a beszerzési ár, akkor idáig le kell értékelni. Ez az egyik véglet. Mit jelent ez a véglet? Ez azt jelenti, t. Ház, hogy ott nem realizált nyereségeket nemhogy kiosztani nem lehet, de nyiltan feltárni sem lehet a világ előtt. Itt titkos tartalékok vannak, igenis, ez a mérlegszabály titkos tartalékolásra kényszeríti rá az illető társaságot. A másik oldalon a magyar részvényjogi szabály azt mondja, hogy az utolsó napi árfolyam az, ameddig legfeljebb fel lehet értékelni belsőleg a mérlegben a kérdéses árfolyammal bíró értékpapírokat. Ez azt jelenti, hogy a vállalatnak teljesen szabadkeze van arra, hogy a tőzsdei árfolyamon jelentkező nem realizált nyereséget mint nyereséget számolja el s azt feloszthassa tagjai között, a nélkül, hogy bármiféle realizálható bizonyossága volna abban a tekintetben, hogy akárcsak egy nap múlva is csakugyan eladhatja-e azon az értéken az értékpapírokat, tehát, hogy tényleg valódi nyereséget osztott volna-e fel tagjai között. Látszik, hogy itt két véglettel állunk szemben, s a két véglet között valóban a közgazdasági élet számtalan tudósa, gyakorlati résztvevője és a jogtudósok szerint, a törvényalkotások s törvénytervezések számtalan variációjával találkozunk. Ezek között mozognak azok a megoldások, amelyek egyrészt átlagárfolyammal operálnak, másrészt nem realizált nyereségeket a teheroldalra könyvelnek s idetartoznak azok a megoldások is, amelyek hites revizor kötelező közreműködésével biztosítják a mérleg lehető realitását. A magyar kereskedelmi törvény 199. §-ának 2. pontja félszázad tapasztalatain át nézve, kétségtelenül elavult. Ne méltóztassanak azt mondani, hogy én ezzel talán mint doktriner jogász jövök ide. A magyar részvény jog vitáját nem akarom most itt feleleveníteni, mert erre sem szükség, sem alkalom, sem idő nincs, csak rámutatok arra, hogy tizenöt évvel ezelőtt ebben az illusztris Házban Ullmann Adolf főrendiházi tag említette, hogy a kereskedelmi törvény igen nagy szolgálatot tett a maga liberalizmusával évtizedeken át, de meg kell állapítania, — ő állapította meg — hogy különösen a részvénytársasági jog tekintetében elavultak a szabályok. Ha van szabály, amelyre ez általában áll, úgy valóban elsősorban a imérlegszabályok ezek, mert az élet tapasztalatai azt mutatják, hogy a visszaélések hihetetlen tömegét tárta fel az élet annak ellenére, hogy — hála Istennek — a mi közgazdasági életünkben igen sok jelenség arra mutat, hogy ezek a jelenségek végeredményben csak szórványosak. De szórványos jelenségek is kimondhatatlanul veszélyeztetik a közgazdasági érdeknek azt a nagy szempontját, hogy minden megrendül a közgazdasági életben, ha a bizalom fogyatékossá válik s ha a bizalom megrendül. (Gróf Széchenyi Aladár: Ügy van! Földhitelbank!) Kérdem, miféle realitással bír az üzleti év utolsó napjának árfolyama? Hiszen ma sehol, de különösen ebben az illusztris testületben nem kell rámutatni arra, hogy mit jelent esy napi tőzsdei árfolyam, hogy van-e ebben egyáltalán valami realitás és van-e akkor realitás benne, ha sokaknak, vagy valamely hatalmas vállalatnak érdeke kívánja meg, hogy azon a napon • milyen legyen az, az árfolyam? (Űgy van! Ügy van!) Hiszen nyilvánvaló, hogy befolyásolható és nyilvánvaló, hogy azon az egy, ennyire érdekelt napon való árfolyam nem lehet reális (Űgy van! Űgy van!) es majdnem egész holtbizonyossággal mondhatjuk meg, hogy ezen az áron értékesíteni azokat még azon a napon sem lehetett volna, mert ha egy ilyen nagyobb kötést, — egyáltalán egy jelentékeny, nagyobb kötést — realizálni akartak volna, már maga ez a tény megváltoztatta volna azt az árfolyamot, amelyet annyira reálisnak tüntetnek fel azok, akik ragaszkodnak a régi részvénytársasági jogszabályhoz. Végeredményben pedig ez vezet arra, hogy ilyen abszolúte irreális számokkal a részvénytársaságnak, vagy más vállalatnak a nyereségét, amely látszólagos, végeredményben az alaptőke csökkentésével fogjuk kifizetni, veszélyeztetjük magát a vállalatot, veszélyeztetjük magát a hitelezőknek a társaságát és megtámadjuk azt az elvet, amely az első és a legfontosabb a rendes kereskedőnél, hogy minden számításában a teljes realitás megbízhatóság és az élethez való hűség jellemezze. Különösen áll azonban az, hogy a törzstőkét veszélyeztetni nem szabad a korlátolt fele-, lősségű társaságnál, amire nézve most már el is fogadott szabályok előírják, hogy ez a törzstőke te nem szállítható, kivéve egészen különlegesen védett esetekben. Ha a nem realizált nyereségek kifizetésére a mérlegszabályok útján módot adunk, akkor a törvényben mindenki által helyesen felállított ezt a szabályt, amely minden körülmények között védi a törzstőke épségét, egyenesen könnyen kijátszihatóvá tennénk. Kérdezem, hogy reálisnak nevezhető-e az a mérleg, amely csak azt a látszatot kelti, hogy üzletviteli nyereségről van szó, holott az üzleti év veszteséggel járt, és csak abból állott elő az egyensúly, vagy éppen a nyereség, hogy a vagyontárgyakat nagyrészt beszerzési értéken felül becsülve iktatták a mérlegbe; kérdezem, hogy nemcsak a rendes kereskedői gondosságnak, hanem annak a hűségnek is megfelel-e,