Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-71

52 Az országgyűlés felsőházának 71. ülése dasági morált ennél a témánál is és az ilyen társulásoknál a legnagyobb mértékben igyekezzünk biztosítani, azonban ennek a morálnak biztosítása nem terjedhet odáig, hogy olyan megszorításokat csináljunk és ebből a gazdasági életnek olyan gúzsbakötése származzék, amely megbénítja a szabad mozgást és lelohasztja a vállalkozási kedvet és amely tulajdonképpen a gazdasági szabadságnak csak egy túlzott korlátozását jelenti, övni kell a törvényhozást attól, hogy ilyen irányban haladjon, mert hiszen a gazdasági élet sok megkötöttséget, gúzsbakötést, agyonszabályozást nem tűr el. Itt felhozom példaképpen a javaslatnak azt a rendelkezését, hogy a törzstőkének legalább 30%-a készpénzben fizetendő be. Ez azért történik, hogy esetleg olyan apportok ne vétessenek be, amelyeknek reális értékük nincs. Ezt nagyon könnyű megakadályozni azzal, ha bírósági szakértőre bizatik az apport értékének elbírálása. Mert azt megakadályozni, hogy többen társuljanak, akiknek megvan például a nyersanyaguk arra, hogy azt feldolgoztassák és hogy olyan társulatnál, amely azért alakul, mert valakinek a szabadalmát akarja értékesíteni, ott ennyire leszorítsuk az apport jelentőségét, ezt nem tartom helyesnek, különösen most, ilyen nagyon tőkeszegény időkben. Természetes 'doiog, hogy készpénz nélkül nem kezdheti meg működését a társaság, de én a készpénzben befizetendő 30%-ot sokallom és sokkal jobban szerettem volna, ha 15%-os készpénzfizetés történik és csak a bírósági szakértő által alaposan értékelt apport képezné a törzstőke részét. Ami Gaár ő méltóságának az árverésekről mondott szavait illeti, az egy nagyon kényes kérdés. Nagyon jól tudjuk, hogy a javaslat rendelkezései alapján ugyanis megvan a lehetőség arra, hogy az alakítandó korlátolt felelősségű társaságba konkurrens cég betörhessen. Ha be akar törni, ezt nagyon egyszerűen megteheti, ha egy tagjával a társulatnak összebeszél. Az Ő része árverés alá kerül és akkor az üzleti titkokat megtudja és azokat azután a saját vállalatánál értékesítheti, az árverésnél az ilyen »konkurrens mindig sokkal többet fog adhatni az árverésre kerülő részért, mint maga a társulat, amely nem értékelheti túl egyik részét a törzstőkének, hanem kell hogy^ reális alapon maradjon meg, mert csak a vállalatát akarja fenntartani és nincs szándéka üzleti előnyöket biztosítani magának abból, mint talán szándéka lehet egy olyannak, aki be akar törni a társaságba. Ennek következtében tehát azt a biztosítékot, hogy az^ árverésen is árverezhet maga a társulat, egyáltalában nem tartom helytálló argumentumnak és nagy veszedelmet látok abban, ha a szakasznak a szövege így megmarad, mert hiszen ezzel tényleg módot nyújtanak arra, hogy illetéktelenek kerüljenek a társaságba és ugyanakkor el is ijesztjük ezzel a lehetőséggel az érdekelteket a társulástól. Ami a mérleg kérdését illeti, itt legyen szabad még előbb Gaár ő méltóságának beszédére reflektálnom. Helytelen az a megállapítás, hogy a javaslat nem teszi nehézkessé az ügyvitelt, mert ennek ellenkezője áll, amit a leghatározottabban kifogásolnunk kell. Mentül egyszerűbbek ezek a szabályok, annál inkább fogjuk elérni azt, hogy ilyen társaságok alakulhassanak, ami határozottan közérdek. Nem szabad olyan intéízk édeseket a javaslatba belevenni, amelyek a tőkét visszariasztják. Örülnünk kell, ha valami vállalkozásra ma még akad tőke az országban, ezt a tőkét tehát elriasztani mindenféle szigorú rendszabályokkal, egyáltalában nem tartom helyesnek. 1929. évi december hó 12-én, csütörtökön. Súlyt keli helyezni arra, hogy a társaság mentül könnyebben jusson tőkéhez. A tagok által nyújtott hitel szerintem a legegészségesebb. Mindig alacsonyabb kamatozású lesz ez a kölcsön, mint az, a bank-kölcsön, ahol mindenféle garanciák vannak, esetleg a mai divat szerint üzleti részesedés, amelyek mindig ki lesznek kötve. Ezek mind elmaradnak akkor, ha a társulat egyik tagja nyújt kölcsönt. Azzal, hogy egy éven belüli csőd esetén elveszti a jogát a hitelezőtag, csak elijesztjük azokat a tagokat, akik hajlandók volnának pénzükkel a vállalatot támogatni. Mert hiszen hiába mondják, hogy az ismeri a viszonyokat. Igenis, ismeri a viszonyokat, de azért mégsem biztos egy hitelező sem abban, hogy az idők folyamán esetleg külső befolyások következtében, nem is az illető vezetők hibájából, elő nem állhat egy olyan helyzet, amikor kétségessé válik az egész társaság exisztenciája, úgyhogy itt ismét egy olyan korlátról van szó, amely megnehezíti azt, hogy a vállalat tőkéhez jusson. Ezt pedig magam részéről nem tartom helyesnek, sőt ellenkezőleg; mindent el kellene követni, hogy mentül inkább lehessen ezekbe a vállalatokba tőkét bevonni. De most rátérek a mérleg kérdésére, amelyet Gaár ő méltósága itt részletesen fejtegetett. A mérlegkérdésnél úgy állunk, hogy elzáratott annak a lehetősége, hogy ha mondjuk az egyik vagyontárgy — akár árú, akár tőzsdepapír, — ára csökkent, a másik árúnál pedig egy megfelelő emelkedés van, akkor reális alapon lehessen a magasabb értékű árúnál előálló nyereséget arra fordítani, hogy a másik árúnál, vagy értékpapírnál a veszteség fedeztessék. Én ebben semmiféle irrealitást nem látok, mert hiszen az értékpapírok alacsony kurzusa éppen olyan illuzórius lehet, mint a magas kurzus, hiszen tőzsdeárak vannak alapul véve. Most, hogy ez meg van akadályozva, mi ennek a következménye? Valaki vásárolt árut három hónappal azelőtt. Most a mérlegkészítés napján annak értéke tetemesen emelkedett. De azt a differenciát neki nem szabad figyelembe venni, hanem kénytelen az átlagot beállítani. Tehát a nyereséget nem állítja be, ennek következtében ez után osztalékot nem fizethet. Most vegyük a másik esetet, amikor magasabb áron vásárolt én az árunak vagy a tőzsdepapírnak ára leszáll a mérlegkészítés napján. Akkor mi áll elő? Meg van engedve — igaz, hogy a «legfeljebb» szó benne van a javaslatban, de ezt mindenki úgy is ki fogja használni — az átlag beállítása. (Zsitvay Tibor igazságügy miniszter: Nincs!) Igenis, meg van engedve. Például ha 25 pengő volt a búza és lement 22-re, akkor igenis nem a 22 pengőt fogja beállítani, hanem a három hónapi átlagot. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: Nem!) Ez tulajdonképpen elősegítése hamis mérleg készítésének. (Zsitvay Tibor igazságügy minister: Téves felfogás, leszek bátor majd reámutatni!) Kérem, majd meghalljuk a miniszter úr felvilágosítását, de ebből a törvényjavaslatból én részemről mást kiolvasni nem tudok. Most kérdem: hogy amikor itt is bizonyos tőzsdei jegyzésről van szó, nem helyesebb, nem morálisabb dölog-e, ha kiegyenlíti a nyereséget a veszteséggel, mintha azt mondom: megengedem neki, hogy legfeljebb az átlagárat állítsa be és ezzel elősegítem, megadom a lehetőséget arra, hogy irreális mérleget csináljon, mert a mérlegében benne lesz például 25 pengős búza, amely búza pedig, mondjuk, 22 pengőnél magasabb áron nem adható el. A differencia tehát