Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.
Ülésnapok - 1927-89
Az országgyűlés felsőházának 89. ülése 1930. évi július hó 8-án, kedden. 419 megengedi azt, hogy a kenyér árát rendeletileg állapítsa meg*, első lépés a kötöttgazdálkodás felé, a marxista Planwirtschaft felé, az első lépés azon a lejtőn, amelyen nehéz lesz megállani. Hiába van az igen t. kormány a legjobb szándéktól eltelve, hogy csakis a kenyér árának maximálására szorítkozzék, ez. a gyakorlatban lehetetlennek fog bizonyulni, mert az árak kölcsönhatásban vannak egymással és nagyon jól tudjuk, hogy már a háborús időkben, az infláció idejében is a maximálással milyen szomorú tapasztalatokra tettünk szert. Soimssich gróf ő nagyméltósága mai beszédében hivatkozott a kenyéruzsorára. Ö nagyméltóságának ez a kijelentése engem rendkívül nagy csodálkozással töltött el, és nagyon szerettem volna, ha ezt a kijelentésót számokkal támasztotta volna alá. Én megszereztem a statisztikai adatokat és abban a helyzetben vagyok, hogy mindjárt felelhetek ő méltóságának és számokkal bizonyíthatom azt, hogy a mesék országába tartozik clZ cl vád, mintha a pékek uzsoráskodnának. Méltóztassanak csak ezeket az adatokat meghallgatni. (Halljuk! Halljuk!) A Központi Statisztikai Hivatal, valamint a Székesfővárosi Statisztikai Hivatal adatai szerint 1928 május havában a 77 kilogrammos tisza- í vidéki búza ára volt 33-95 pengő, 1930 — tehát ez év — május 31-én pedig 2343 pengő, az olcsóbbodás tehát 30%-ot tesz ki. Ennek ellenében a j barna pékkenyér ára volt 1928 május havában 41 fillér, ez év május 31-én 31 fillér, az olcsóbbodás tehát 25%-ot tesz ki. így világos, hogy a kenyér ára 5% erejéig nem követte a búza olcsóbbodását. Ha méltóztatnak azonban figyelembe venni azt, hogy az 1928. év óta mennyivel \ emelkedtek a közterhek, a szociális terhek és ha méltóztatnak figyelembe venni azt, hogy a kenyérfogyasztás csökkent, tehát a pékek forgalma is hanyatlott, akkor ezt az 5%-os ; különbözetet semmi esetre sem lehet uzsorának minősíteni, amit különben bizonyít az, hogy a uékek elszegényedtek és sorban tönkremennek. Kenvéruzsoráról beszélni tehát nem lehet, de semmiesetre sem lehet ilyen hangzatos jelszóval alátámasztani azt a nagy horderővel bíró felhatalmazást, amelyet a kormánynak ez a< törvényjavaslat kíván adni a kenyér árának rendeleti megállapítása dolgában. (Az elnöki széket gróf Széchenyi Bertalan foglalja el.) A leghatározottabban kell állást foglalnom a tervezett intervenciós vásárlásokkal szemben, különösen az ellen, hosy ezek a vásárlások privilegizált szervek által történjenek. Minthogy már költségvetési beszédemben voltam bátor erről a témáról beszélni, most csak arra szorítkozom, hogy ismételten hangsúlyozzam azt, hogy a : gabona értékesítésének legnagyobb biztosítéka a minél nagyobb verseny a szabadkereskedelemben és egyenlő versenyviszonyok teremtése minden kereskedő számára. Legyen szabad még egy talán kevésbbé lényeges kifogást is említenem. A gabonajelzálogról szóló fejezetben a Pénzintézeti Központ hatalmaztatik fel arra, hogy bejegyzett magáncégeknek is engedélyt adhasson ilyen gabonarjel zálogkölcsönök folyósítására. En a legnagyobb tiszteletttel és bizalommal viseltetem a Pénzintézeti Központ iránt, azt hiszem azonban, hogv ez a feladat nem tartozik a Pénzintézeti Központ hatáskörébe, nem is szólva arról, hogy bizonyos elméleti összeférhetetlenséget is lehet e feladat körül statuálni, mert a Pénzintézeti Központ tulajdonképpen állami ingerencia mellett a bankok intézménye és r talán némileg összeférhetetlennek lehetne találni azt, hogy éppen a bankok intézménye adja meg az engedélyt a bejegyzett magáncégeknek arra, hogy ők is adhassanak ilyen jelzálogkölcsönt, vagyis hogy a bankoknak versenyt okozzanak. Nem kívánok ebben a tekintetben' sem módosító javaslatot tenni, csak azt a tiszteletteljes kérést intézem a kormányhoz, méltóztassék talán a végrehajtási utasításban gondoskodni arról, hogy a Pénzintézeti Központ az ilyen engedélyek megadása vagy elutasítása előtt az arra hivatott fórumot, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát hallgassa meg ezen engedélyek megadása, vagy meg nem adása tekintetében. Igen t. Felsőház! Nem kívánok további részletekre kiterjeszkedni. Ezeket az aggályaimat is csak annak a, bebizonyítására hoztam fel, hogy ebben a törvényjavaslatban egy hatásaiban kiszámíthatatlan. mindenesetre, meglehetősen kockázatos kísérlettel állunk szemben. Azt hiszem, hogy ebben a tekintetben az igen t. kormány is ugyanígy gondolkozik és ennek télies tudatában van. Ezért e^vetértve Somssich gróf ő nagyméltóságával, azt a kérést intézem az igen t. kormányihoz, hogy ha ez a javaslat törvénverőre emelkedik, méltóztassék a legéberebb figyelemmel kísérni ennek^ a törvénynek a gyakorlati életben való hatását, annak eredményeit, annak fogyatékosságait, hogy az esetleges hibákat minél előbb felismerve, még idejében • gondoskodhassunk arról, hogy ez a törvény esetleg módosíttassék, hogy a hibák kiküszöbölhetők legyenek, mielőtt még; azok az életben nasyobb károkat okoznának. Csak ezt akartam előadni. Elnök: Szólásra következik Beliczey Géza ő méltósága! Beliczey Géza: Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen t. Felsőház! Ezzel^ az ^előttünk fekvő törvényjavaslattal a közvélemény már hetek, vflíry talán hónapok óta foglalkozik és merem állítani azt, hogy a kormány a társadalmi osztályoknak minden egyes rétegét felszólította, tárgyalt velük, hogy véleményüket nyilvánítsák ezzel a javaslattal szemben. Ezekben a tárgyalásokban mindenütt az domborodott ki. hogv legelsősorban a magyar mezőgazdaságon kell searíteni, mert ha ezen segítenek, akkor fellendül az ipar és kereskedelem is. Most. hogy a tizenkettedik órában előttünk van a Képviselőház által elfogadott törvényjavaslat, méltóztassék megengedni, hogy én, mint gazda és földbirtokos, ezt a törvén vjâvaslatot igazán örömmel üdvözöljem. Nem állítom, de hiszem és nekem _ meggyőződésem is az. hogy ennek a törvényjavaslatnak kint az életben is meglesz a maga jó hat Ez a törvényjavaslat a gabona árának bizonyos szinten való fenntartását célozza, megrendszabályozza a zöldhiteluzsorát, azonkívül a gazdának alkalmat nyújt arra, hogy az ő terményére kölcsönt vehessen fel. Ezenkívül szociális intézkedéseket is tartalmaz ez a törvényjavaslat, amennyiben igen helyesen és igen nagy számmal elengedi a kisioarosok forgalmiadóját. Érdekes, hogy amióta köztudomásúvá vált kint a perifériákon, hogy a kormánynak az a szándéka,. hogy a f kisipar forgalmiadóját elengedje, azóta — míg eddig az egyes iparosok iparigazolvánvaikat visszaadták — az iparososztály feltűnő módon újra 67*