Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-70

Az országgyűlés felsőházának 70. ülése. 1929. évi december hó 11-én, szerdán. 31 vatásnak is esak akkor tud megfelelni egy egyetem, ha a maga berendezésében és felszerelésében a modern kor követelményeinek minden tekintetben megfelel. Ebből tehát szintén az a következés áll elő, hogy ha módunkban van, ezt a továbbfejlesztést meg kell annak a pécsi egyetemnek adni. De amikor én itt a pécsi egyetem ügyét a legmelegebben ajánlom a kultuszminiszter úr ő excellenciájának szíves figyelmébe, szeretném szíves figyelmét ráirányítani arra, hogy szerény felfogásom szerint nagy kár volna, ha azoknak a kiválóságoknak, akiket egy-egy vidéki egyetemünk a maga köréből produkált, úgyszólván abban a pillanatban, amint kiválóságuk közelismertté válik, azonnal a budapesti, egyetemre való koncentrálása történnék meg. Csak egy esetre vagyok bátor rámutatni, és ez Heim Pál kiváló egyetemi tanárunk esete, akinek korai halála sok ezer magyar szülőnek nagy szomorúságára következett be. (Ügy van! Ügy van!) Ha az ilyen kiváló ero meghagyatik a maga vidéki egyetemi munkakörében, akkor az annak az egyetemnek presztízsét, tekintélyét emelni fogja (Ügy van! Ügy van!) és akkor ez közvetve azt a hatást fogja az egész ország öszszes többi egyetemére kifejteni, hogy egy nemes verseny fog kifejlődni az egyetemek között a tudományos kutatás, a tudomány továbbfejlesztése területén. Ha azonban a kiválóságokat a vidéki egyetemekről állandóan áthozzuk Budapestre, akkor a budapesti egyetemre koncentrálunk minden kiváló értéket, megfosztjuk azonban ezektől a • vidéki egyetemeket, ami természetesen a vidéki egyetemek színvonalának alásüllyesztésére vezet. (Ügy van! Ügy van! Ez pedig nem közömbös szempont. Azt hiszem, közhely, amit mondok, hogy az országban a Dunántúlnak van a legmagasabb kultúrája. (Ügy van! Ügy van!) Viszont tudjuk, hogy a magasabb kultúra magasabb igényekkel jár. Ahol magasabb a kultúra, több az igény. Viszont ez a magasabb igény olyan természetű, hogy ha a maga geografikus körében nem talál kielégülésre, akkor az onnan elvándorol. Ha tehát a Dunántúlnak magasabb kultúrában élő népe az ő pécsi egyetemén nem találja meg a modern tudományosságnak azt a teljes felkészültségét, amelyre magasabb kultúrájánál fogva igénye van, akkor el fogja hagyni a pécsi egyetemet, el fog jönni Budapestre, vagy ' aki teheti, el fog menni külföldre és a pécsi egyetem le fog teljesen sorvadni. (Ügy van! Ügy van!) A Dunántúl népének ez a magasabb kultúrfoka maga egy indok arra, hogy a pécsi egyetem a modern tudományos felszereléssel és berendezéssel elláttassák, és mindazok a hiányok, amelyek ma még ott fennforognak, mentől hamarabb pótoltassanak. En úgy fogom fel az egyetemet, hogyha az betölti a maga nemzeti hivatását, akkor az, mint egy a tó vizébe bedobott 'kő, bullámgyűrűket bocsát ki maga körül. Ha egy egyeteme van az országnak, akkor bárminő nagy is az a hullámgyűrű, nem lehet elegendő arra, hogy az ország egész területét elfödje, hogy a perifériákra is jusson belőle. Ma négy egyetemünk van, ha mindegyik • betölti a maga hivatását és a maga hivatásának magaslatán áll, akkor az négy hullámgyűrű, amely a négy központ körül képződik, el fogja födni az ország egész területét, és elérjük azt a kívánatos hatást, amelyet ettől a négy egyetemtől az ország általános közműveltségének fejlesztése tekintetében^ várunk. Nem kívánom tovább igénybe venni a t. Felsőház türelmét, (Halljuk! Halljuk!) csak FELSŐHÁZI NAPLÓ. V. arra akarok még röviden rámutatni, hogy az ország mai súlyos gazdasági helyzetében, amikor minden komoly közéleti tényezőnek lelkiismeretbeli kötelessége, hogy lelkiismeretes mérlegelés tárgyává tegyen minden kérést, minden kívánságot, amely az országra nézve több kiadás vállalásával jár, olyan állásponthoz, amely abban fejeződnék ki, hogy a pécsi egyetem továbbfejlesztése esetleg a kultusztárca dotációjának növelése útján, tehát újabb terhek vállalása útján eszközöltessék, a magam részéről nem volnék hajlandó hozzájárulni. (Helyeslés.) Amit én kérek a mélyen t. kultuszminiszter úrtól, az az volna, hogy az ő tárcájának dotációja keretében talán azoknak az öszszegeknek — a háborúból ránk maradt kifejezést Jiasználom — újabb átcsoportosítása útján, amely összegek neki az egyetemek fejlesztésére állanak, igyekezzék a pécsi egyetemnek többet juttatni, mint eddig, illetőleg annyit, — ha lehetséges — amennyi annak továbbfejlesztésére szükséges. (Helyeslés.) Azt hiszem, általánosságban valamennyien úgy tudjuk, hogy Debrecen és Szeged igen gazdag városok, amelyekkel vagyoni erő, tehát vagyoni szolgáltatási képesség tekintetében Pécs városa Össze sem hasonlítható. (Ügy van! Ügy van!) Viszont tudjuk azt, hogy Pécs város közönsége a maga egyeteme érdekében az áldozatkészségnek igazán nagyon messze határaira elment. Nem volna méltányos dolog, hogy amikor az egyik oldalon az illető városoknak nagy magánvagyona áll rendelkezésére, akkor oda nagyobb állami szubvenció bocsáttassák, viszont itt, ahol a város magánvagyona sokkal kisebb, de az áldozatkészsége semmivel sem kevesebb, (Ügy van! Ügy van!) ez az áldozatkészség a végsőkig kimerittessék, az állam szubvenciója pedig oda el ne jusson. (Ügy van! Ügy van!) Azt gondolom ennélfogva, hogy a méltányosság maga is azt hozza magával, hogyha Dunántúlnak ezt az egyetemét ő excellenciája a rendelkezésre álló összegek felhasználásával, tehát újabb terhek igénybevétele nélkül támogassa olyanformán, hogy pécsi egyetemünk is eljusson színvonalának arra a fokára, amelyen a nemzettel szemben fennálló kötelezettségeit teljesíteni tudja. Ajánlom a kérdést ő excellenciája szíves jóindulatába. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps.) Elnök: Kíván még valaki szólani 1! (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom. A kultuszminiszter úr ő excellenciája kíván szólni. Gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter: Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen t. Felsőház! Az a szerencsés tárgyalási mód, amely itt meghonosodott, lehetővé teszi számomra, hogy ne retorikus beszédben, hanem szinte ankétszerűleg számoljak be itt arról, hogy mi történt az egyetemek építése terén eddig, mi volt az oka annak, hogy a dolgok úgy történtek, ahogyan történtek és mi az, amit belátható időn belül egyáltalán tehetünk. Amikor a kultusztárcát 1922 június elején átvettem, két frissen megalkotott törvényt találtam: egyet 1920-ból, amely kimondotta a közgazdasági egyetemi fakultás felállítását, egyet pedig 1921-ből, amely elhatározta, hogy a Kolozsvárról menekült Ferenc József-egyetem Szegeden, a Pozsonyból menekült Erzsébet-egyetem pedig Pécsett felállítandó és fenntartandó. Ha én lettem volna annak idején e törvényjavaslatok megszerkesztője, talán egyet és mást másképpen csináltam volna. De viszont az a meggyőződésem, hogy nincs veszedelmesebb, mint 6*