Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.
Ülésnapok - 1927-84
Az országgyűlés felsőházának SU. ülése En viták ismétlésének nem vagyok barátja. Ki kell jelentenem, hogy minden felvilágosítást ennek a törvényjavaslatnak tárgyalása kapcsán készséggel meg fogok adni, de hangsúlyozni kívánom, hogy az ügyvédség olyan helyzetben van, hogy valóban gondoskodnunk kell majd alkalmas ádőben arról, hogy az ő szükségleteiken és nyomorukon is legyen segítés és éppen a törvénykezési javaslat lesz az, amelynek egyik paragrafusával és az elérhető megtakarításokkal kapcsolatban rá is fogok mutatni arra az útra és módra, ahol megközelíthetőleg tehetünk majd valami konkrétet az ügyvédség érdekében. Hadik ő excellenciája a kartellkérdést említette és kétségbevonta, hogy a kartellj avaslat belátható időn belül napvilágra kerül, bár szives volt koncedálni, amiért hálás vagyok neki, hogy az igazságügyminisztériumban fekszik egy tervezet. En erre csak azt a választ adhatom, hogyha a t. felsőházi tag úr ő excellenciája kifogásolja az időt, amelyet ennek előkészítésére szántam, elvégre csak másfél éve vagyok miniszter, és kijelenthetem, hogy éppen ő excellenciájának felszólalása az, amely több ízben figyelmeztetett bennünket, engem is, igazságügyminisztert, hogy ilyen téren nem szabad elhamarkodnunk a törvényalkotást. En magam voltam az, mint igazságügyminiszter, aki a kartellkérdéssel mertem a nyilvánosság előtt is foglalkozni. Ezért számtalan támadásban volt részem és annak ellenére foglalkoztam vele, előkészítettem, illetékes gazdasági minisztertársaimmal behatóan megtárgyaltam. Ne méltóztassék sokalni, hogy ilyen alapos előkészítésben részesítettük ezt a javaslatot, amelyhez benyújtása előtt még hozzá kell szólaniok az összes érdekeltségeknek, és remélem, hogy ő excellenciájának hozzászólását is szerencsém lesz hallani és alapos megvitatásban fogja azt részesíteni. Méltóztassék megnvugodni, hogy néhány nap múlva, lehet, hogy ezen a héten, vagy a jövő hét elején^ a nyilvánosság kritikája elé bocsátja a kormány a kartellj avaslatot. (Helyeslés.) Menyhárt ő méltósága a magánjogi törvénykönyv mielőbbi tető alá hozatalát sürgette. Én egyetértek vele abban a tekintetben, hogy az a bizonyos egységes jogterület kérdése engemet nem feszélyez abban a tekintetben, Hitelesítik : Jalsouiczky Sándor s. k. naplóhitelesitŐ-t 1930. évi június hó 26-án, csütörtökön. 321 f hogy tető alá hozzam a magánjogi törvénykönyvet. Ebben egyetértek, ne méltóztassék azonban elfeledkezni arról, hogy ez a törvényjavaslat, amelyet még elődöm nyújtott be, annak idején benyújtásakor még indokolás nélkül állt itt. Azóta készül a javaslat indokolása, az indokolás részleteit már benyújtottam a Képviselőháznak e és nem tartanám helyesnek, ha a törvényhozás addig, amíg a teljes indokolás készen nincsen, ^ezt a kvázi csak formálisan benyújtott törvényjavaslatot már érdemben tárgyalná. Ellenben helyesnek tartanám, ha minél többen hozzászólnának, nem a politika Í és a törvényhozás fórumáról, hanem a szaktudományok fórumáról, mert kell, hogy ez az évszázadokra szóló törvényalkotás a viharokat kiállhassa és ne incidentaliter kerüljön tető alá. Arra kérem a t. Házat, méltóztassék az előadottak alapján tudomásul venni úgy a kultuszminiszter úr . nevében, mint saját ner vemben adott felvilágosításaimat is és úgy a kultusztárca, mint az igazságügyi tárca költségvetését megszavazni. (Éljenzés és taps.) Elnök: Minthogy még több miniszter úr is kíván szólani, és minthogy gróf Hadik János, gróf Széchenyi Aladár és Bernát István felsőházi tag^ urak a részletes tárgyalásnál való felszólalásra jelentkeztek, az idő előrehaladván, a vitát megszakítom. Legközelebbi ülésünket holnapra, folyó hó 27-én, pénteken délelőtt tíz órára tűzöm ki, amelyen folytatólagosan tárgyalni fogjuk a pénzügyi bizottság jelentését az 1930/31. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslat tárgyában. ( Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, hogy a jegyzőkönyvet felolvasni szíveskedjék. Bezerédj István jegyző (olvassa az ülés jegyzőkönyvét). , Elnök: Van-e valakinek észrevétele a most felolvasott jegyzőkönyvvel szemben? (Nincs!) Észrevétel nem tétetvén, a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki és az ülést bezárom. (Az ülés végződik délután 2 óra 5 perckor.) Dr. Kaltenecker Viktor s r . k. ígi tagok.