Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-82

Az országgyűlés felsőházának 82. ülése bői látni fogjuk, hogv igaz-e az az állítás, hogy I az állam is résztvesz a kartellekben, milyen vonatkozásban, milyen mértékben, és ennek következtében sokkal könnyebb lesz a helyzetet megítélni. Rátérek a kisipar helyzetére. Itt örömmel állapítom meg, hogy amint a tegnapelőtt közreadott félhivatalos közlemény bejelenti, a kormány jelentős intézkedéseket tesz a kis- ós középipar támogatására. A hitelkérdés, az export fejlesztése terén Valóra váltja azokat az ígéreteket, amelyeket a kisiparosság jogos kívánságaival szemben annakidején tett. Ezért a kormányt elismerés illeti meg, de legyen szabad niég itt a kormány figyelmébe ajánlanom a kissipart érdeklő további megoldásra váró kérdéseket. Először is, a közüzemek versenyének kiküszöbölését, amelyek a fővárosban és a vidéken még mindig megnehezítik az iparosok munkáhozjutását, azután a kontárkérdés rendezésénél kívánatos az ipartörvény idevonatkozó paragrafusainak módosításával, a kontárok működéséi ék korlátozása és szigorú eljárás életbeléptetése. A közszállításoknál, ami nagyon fontos kérdés, a kisipar intézményes arányos réiszeltetése, a vállalati összegek késedelem nélkül való kiutalása, ami nagyon fontos, döntő dolog. A bánatpénzek késedelem nélküli visszautalása, mert ott hever a 'bánatpénz és az illető nem tuà magán segíteni, mindenfelé kellene pályáznia, és ha nem szabadulnak fel a pér zei, lehetetlen helyzetbe kerül. További főkívánsága a kisiparosságnak, a generál-vállalkozói rendszer lehető mellőzése, és a szakmánkénti kiírás. Még csak a generál-vállalkozókról akarom megjegyezni azt, hogy ha a generál-vállalkozók elszámítják magukat, esetleg tönkremennek, akkor az egész kisiparosság, mely nekik dolgozott, elveszti az ő jogos keresetét. Ez olyan helyzet, 'amelyen feltétlenül változtatni kell, éppen a kisemberek védelme szempontjából. Most a szociálpoltika egyik legjelentősebb kérdésével, a társadalombiztosítással kívánnék foglalkozni. A társadalombiztosítás helyes és szociális szempontból üdvös elgondolás akkor, amikor annak gazdasági előfeltételei megvannak. Erőtlen magángazdaságok azonban túlzott szociális terhek alatt összeroppan, amint ezt már tavaly bátor voltam megjegyezni. Annakidején kifejtettem, hogy milyen veszedelmekkel jár a társadalombiztosításnak nagy mértékben való megszervezése, ami azután sajnos, nagyon gyorsan be is bizonyult. (Úgy van! tJgy van!) Az adózó társadalomnak egy ilytín óriási megterhelése, amelynek eredményét évek hoszszú sora után is csak alig fogja élvezhetni, határozott könnyelműség volt a mai nehéz viszonyok között. Hiába volt minden figyelmeztetés, ezekre a aggodalmakra mosolygással válaszoltak és megindult a Társadalombiztosító működése, amely eddig igazán sok bajt és nagy károkat eredményezett. Nincs igaza Vass József miniszter úrnak abban, amit márciusi beszédében mondott. mintha őt a felelősség nem terhelné a Társadalombiztosító bajaiért, mert a Társadalombiztosító hajainak ^oka elsősorban az, hogy az előirányzott járulékok^ csaik 56%-,ban folytak be, míg a táopénzszolgáltaífcásokat nagyobb mértékben vették igénybe. Mit bizonyít ez? Azt bizonyítja, hogy harcsaik 5fi% folyt be, akkor a társadalom nem képes befizetni ezeket a terheiket. A táppénzek emelkedése pedig azt bizonyítja, hogy a nyomor, az éhség -és a mindenféle anyagi gondok között küzdő társadalmi rétegek 1930. évi június hó 2h-én, kedden. 273 között bizony a betegség is jobban terjed, és hogy itt sokkal nagyobb bajok vannak, mint amilyenekre előzetesen számítottak. A nagy deficit felelősségét ilyen könnyen nem intézheti el, mert jórészt szervezeti, ügyvezetési hibákra, elhamarkodottsagra és felesleges immobilizáeiókra vezethető vissza. Mindezekért azok felelősek, akik a Tánsadalombiztosí/tó Intézetet létrehozták, és azt a mai napig, amíg az, autonómia meg nem alakult, tényleg irányították:. Legyen szabad itt rámutatnom a kis exisztenciák sérelmeire a Társadalombiztosítóval szemben. Beszédemben az előbb említettem a 24%-os késedelmi kamatot, amelyet kérlelhetetlenül^ behajtanak, és amely bajon, úgy látom, miután a kormánynak e teikintetben nincs belátása, csak egy uzsoratörvény fog .majd segíteni, amely lehetetlenné teszi, hogy 24% késedelmi kamatot számítson fel a Társadalombiztosító ' az o-knak a szegény embereknek, akik a Társadalombiztosító Intézetnek járó illetményeiket nem tudták befizetni. A bírságolás ne legyen defioitfedező jövedelmi forrás. Ma már derüre-borura bírságolnak, ha fizetni nem tudnák, amit a miniszter úrnak mindenesetre tudnia kell. Antiszociális és jogtalan az úgynevezett üzemutódlási rendszer. A gyanútlan kereskedők és iparosok bevonulnak abba a helyiségbe, ahol azelőtt olyan iparos lakott, aki tartozott a Társadalombiztosítóinak és aíkkor rajta elődjének a tartozásait, akihez neki semmi köze sincs, egyszerűen behajtják. Ügy, hogy itt valami telekkönyvnek, kataszternek kellene szerepelnie, hogy miiindenki tudja, hogy bevonulhat-e a lakásba, hogy van-e azon valami teher, amit az elődje után fizetnie kell, vagy nem. Ez abszurdum és bár sok kifogást emeltek ez ellen, különösen a kisipari társadalom részéről, mindez meghallgatásra nem talált, mert a népjólétet nem úgy fogják fel, hogy igazán a nép jólétét kell előmozdítani, hanem a szociális intézkedések révén a népet agyonsanyargatni mindenféle fizetésekikel azért, hogy azután a Társadalombiztosító deficitjét t fedezhessék és továbbvihessék az ottani gazdálkodást. Még egy pár szót kívánok szólni a takarékosság kérdéséről. A takarékosságra az egész állami élet terén szükség van és e^ helyett nagyzoló és fényűző pénzpoosékolást látunk, amit ez a szegény ország magának meg nem engedhet. Bátor vagyok itt egy dologra felhívni a közvélemény figyelmét. Nem tudom, törvényhozási intézkedés volna-e szükséges ahhoz, hogy megszüntessük azt az anomáliát és azt a betegséget, amely ma uralkodik, hogy kormányon lévő férfiak, miniszterek és államtitkárok, szóval befolyásos pozícióval bíró urak elkezdenek építkezni, mindenféle intézményt felállítani és azután ott függ az ő képük az illető intézmény falán, ott van a szobruk.ott van az épület falán a nevük. Ismerve az emberi hiúságot, bizonyos fokig egyes uraikat ez a ikörülmény viszi rá, hogy derűre-borúra ilyen építkezéséket végezzenek. Ezt el kellene tiltani, de eltiltja nézetem szerint maga a jóízlés. Én sohasem leszek híres ember, de ha híres ember volnéík, amíg élek, meg nem engedném azt, hogy egy állami intézet, amelyet az állam pénzéből építenek, az. én nevemet viselhesse. A kultúrpolitika terén is olyan túlzásokat tapasztalunk, amelyek a« ország gazdásági erőforrásait messze túlihaladják. A kultúra fejlesztése csak ott indokolt, ahol megvannak a gazdasági előfeltételek, ahol. aizonban nyomor van, ahol mindenkinek nehézségei .vannak a mindennapi kenyér megkeresésénél, ott nagy 44*