Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-80

Az országgyűlés felsőházának 80. ülése vett, nem elég, de fel kell venni egy bizonyos összeget a szegényjogot gyakorló ügyédek díjazására is, mert már sehol a világon nincs az, csak inalunk Magyarországon, hogy éppen az ügyvédtől ingyenmunkát követeljenek, ismétlem, senki mástól, csupán ;

az ügyvédtől. Eddigelé azt mondották, hogy az ingyenmunkát teljesíteni kell, mert ennek a rekompenzációjaként itt vannak a tömeggondnokságok és vagyonfelügyelőségek, ezeket mint közinegbizatásokat kanja a kar, tehát ez körülbelül kiegyenlítődik. E tekintetben fel kell hívnooni a mélyen t. Felsőház figyelmét azokra az állapotokra, melyek ma léteznek a vagyonfelügyelői és tömeggondnoki kiosztásokra vanattkozóan, amelyek a lehető legigazságtalanabhak, legméltányt alánabbak és továbbra fenn nem tarthatók. Ezqp a mai napig azért nem lehetett segíteni, mert a törvény rendeli, hogy a bíróság nevezi ki a tömeggondnokot és a vagyonfelügyelőt, a bíróságnak pedig másként, mint törvényben, parancsolni nem lehet, ami nagyon helyes is. A bíróság azt rendeli ki tehát, akit éppen jónak lát, vagyis teljes diszkrecionális hatalmat gyakorol. Hogy ez milyen elkeseredést szül a karban, az elképzelhető, ha figyelembe veszik a következő statisztikáit. A budapesti kir. törvényszék elnökségénél vezetett jegyzékből megállapítás szerint eddig még nem neveztetett ki a budapesti ügyvédek közül vagyon felügyelővé, illetve tÖ'meggondnokká 839 ügyvéd, mégpedig 160 olyan ügyvéd, aki harminc éven túl folytat ügyvédi gyakorlatot, 225 olyan ügyvéd, aki harminc éven belül, 280 olyan ügyvéd, aki húsz éven belül és 174 olyan ügyvéd, aki tíz éven belül folytat ügyvédi gyakorlatot. Ma a törvénykezési eljárás egyszerűsítésének jegyében állurk, ezt a törvényjavaslatot tárgyalják most a Képviselőháziban. Hogy ez az egyszerűsítési javaslat nem lesz kedvező az ügyvédi munkaalkalmak szempontjából, ez már kitűnik azokból is, 'amiket előzőleg mondottann, mert minden egyszerűsítési javaslat többé vagy kevésbbé munkaaLkalomesökkenéssel jár, egyúttal pedig az eddig fennállott garanciáknak bizonyos tekintetben való lefokozásával. Amikor ezek az egyszerűsítésii • törvényjavaslatok megjelentek, nagy elégületlenség és nyugtalanság mutatkozott az ügyvédi karban, mert nem olyan 'alakban jelentek azok meg, mint aminő alakban most az országgyűlésen tárgyaltatnak, illetőleg részben már el is fogadtattak. Lényegesen javult a helyzet. Hogy a helyzet javult, ezt elsősorban az igazságügyminiszter úrnak kell tulajdonítani. Ő meghallgatta a karnak és a jogász világ egyéb reprezentánsainak kívánságait és ahol lehetett, ahol úgy látta, hogy a kívánságok és módosítások nem állanak homlokegyenest ellentétben azokkal a práncipiumokkaí, amelyekre lefektette ezt a javaslatot, ott ő engedett. Ezekkel az egyszerűsítési törvényjavaslatokkal most nem fogok foglalkozni, ennek .majd 'megérkezik az ideje, ha idekerülnek a törvényjavasaltok a t. Ház elé. Én úgy fogom fel a dolgot, hogy a munkaalkalmak ennek következtében nem fognak szaporodni, hanem igen természetesen meg fognak szűkülni. Azzal a kérdéssel kell tehát foglalkoznunk, hogy r milyen rekompenzációt kap az ügyvédség azért, hogy ezeknek a munkaalkalmaknak szűkülése fog beállani. Az igazságügyi miniszter úr két dolgot helyezett kilátásba. Az egyik az, hogy a békebírói intézményt akarja megvalósítani. A békebírói intézmény megvalósítására vonatkozóan azonban még nagyon keveset tu1930. évi június hó 21-én, szombaton. 227 dunk, a miniszteri nyilatkozatból csak annyit, hogy ezt úgy akarja egyéb városokban is megcsinálni, mint ahogy aat az 1930 : XXX. te. Budapest székesfővárosában megcsinálta, tudniillik hogy a diplomás ügyvédek és bírák neveztessenek ki ezekre az állásokra. Nem tudom azonban, hogy a békebírói eljárás milyen lesz, hogy az ügyvédségnek lesz-e benne szerepe, milyen szerepe lesz és az ügyvédi költségekre vonatkozólag milyen intézkedések fognak felvétetni; nem tudom azt sem, hogy a községi bíráskodás azokon a helyeken, ahol nem lesz békebírói intézmény, marád-e a régiben vagy pedig át fog-e szerveztetní és ha igen, hogyant Korai lenne tehát még ezekkel a kérdésekkel foglalkozni. A másik munkaalkalom az okirati kényszerről szóló törvényjavaslat. Ez a törvényjavaslat különféle variációkat látott már évek óta, benyújtják a Képviselőháznál és visszavonják ezt a törvényjavaslatot. Meg kell állapítanom azt, hogy abban a formában, amint az ma van, amint azt a mai igazságügyminiszter úr benyújtotta, sokkal, de sokkal nagyobb haladást jelent az ügyvédség szempontjából, mint aminőt tapasztaltunk volna azoknál a javaslatoknál, amelyek eredetileg napvilágot láttak. (Ügy van! Ügy van!) Az okirati kényszer alapeszméje nagyon üdvös és egészséges. Ha az ügyfelek ügyletet kötnek, sokkal jobb, ha azt okiratban fektetik le. Az okirat kauciót képez arra vonatkozólag, hogy egy ügylet létrejött és hogy milyen feltételek mellett jött létre, a bíró kezében pedig nagyszerű bizonyíték. Hiszen rosszabb, megbízhatatlanabb bizonyíték nincs a világon, mint a tanú kihallgatása, ahol a tanú a becsületességétől, intelligenciájától, megfigyelőképességétől, memóriájától függ az, hogy az illető megnyeri-e a perét, vagy elveszíti, visszakapja-e a megtámadott becsületét, vagy pedig nem. Az okirati kényszernél az ügyvédi karnak két fronton kellett harcolnia és harcol továbbra is; egyrészt a községi jegyzőkkel szemben, másrészt pedig a közjegyzőkkel szemben. A harc célja: a ma meglevő birtokállományiból nem szabad elvenni semmit; ha nem lehet a birtokállományt, a munkaalkalmat tágítani, akkor legalább a mait, úgy amint ma van, meg kell hagyni. Ez a kérdés, mint szokás mondani, sub indice lis est, ezzel a kérdéssel tehát behatóbban foglalkozni most szintén nem kívánok. Megragadom azonban az alkalmat és azt a kérelmet intézem a mélyen t. kormányhoz, hogy revideálja azt 8 szabályrendeletet, amely a községi jegyzőknek megengedi a magánmunkálatokat, revideálja ezt a niegengedihetőség és az összeférhetlenség szempontjából úgy, amint ezt a belügyminiszter úr a vármegyei törvény tárgyalása alkalmával a bizottságban kilátásba helyezte és amint ezt az igazságügyminiszter úr is megígérte. (Ügy van! Ügy van!) Hogy egyszerűsítési törvényekkel bíróságok túltömöttségén nem lehet segíteni, azt mindenki nagyon könnyen ibeláthatja, hiszen 1920-ban egyszerűsítési törvényekkel akartunk segíteni és ma ott tartunk, hogy ismét egyszerűsítési törvényekhez vagyunk kénytelenek nyúlni^ pedig még 10 év sem telt el. Mol van tehát a garancia, hogy egypár év mulya ismét új egyszerűsítési eljárás szükségszerűsége nem fog-e felmerülni. En gyökeres revízióra gondolok. (Helyeslés.) Gyökeres revízióra, amely végre ezt a kérdést megnyugtatóan tudná megoldani, és abban látom a gyökeres megoldást, hogy a tanulmányi rendszert az egyetemen meg kell változtatni, a bírói kreációt más alapra kell 37*