Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-80

216 Az országgyűlés felsőházának 80. ülése 1930. évi június hó 21-én, szombaton. téaményeket, amelyek szélesebb néprétegeknek boldogulását segítenék elő, mintsem éppen a Boráros-tér és >a Lágymányos — mondjuk — méhány ezer lakosának boldogulását Néhány példát fogok felsorolni. Itt van mindenekelőtt a századok óita elhanyagolt nagy magyar rónának, a magyar Alföldnek óriási méretű kérdése, amelyből én azonban csak az útkérdést alkarom kiemelni és szóvátenni. Már száz évvel ezelőtt Széchenyi István kidolgozta a magyar Alföld teljes úthálózatát. Ennél magyarabb, ennél okosabb tervünk nincs. Kormányok jöttek, kormányok mentek, de egyiknek sem jutott eszébe ezt a tervet végrehajtani. Pedig merem állítani, hogy a magyar Alföldnek úgy gazdasági, mint szociális viszonyai egészen más képet mutatnának, ha Széchenyi István tanításait megszívlelték volna. En nem beszélek ostobaságot, t. Felsőház. Méltóztassék elolvasni Kaán Károly nyugalmazott államtitkár úrnak «Az Alföld problémája» című elsőrendű, kitűnő munkáját. Hivatkozom Bernát István Ő méltóságára, hivatkozom dr. Czettler Jenőre, a Képviselőház alelnökére, akik behatóan foglalkoztak a magyar Alföld életbevágó dolgaival és problémáival. Azt hiszem, ők igazat fognak nekem adni. Itt van egy másik kérdés: az a szerencsétlen körülmény, hogy nagyon sok magyar községben nincs egészséges ivóvíz. Vannak olyan községek, amelyekben alig van víz. Ismerek egy nagyközséget, 4000 lakosa van, ahol csak minden negyedik, ötödik háznál van kút. Ennek a községnek legelőjén pedig egyáltalában nincs kút. úgyhogy a legelő csordák, az állatok a déli órákban bejönnek a község köztereire és ott delelnek, ott összepiszkítanak mindent és megfertőzik azt 'a különben is egészségtelen ivóvizet. Nem ázsiai állapotok ezek? Nem volna sokkal emberségesebb és sokkal okosabb eljárás ezeknek ta víz nélküli szegény községeknek belterületén és legelőin artézi kutakat fúratni, mintsem Budapestet egy hetedik híddal boldogítani? De mondhatok még egy harmadik példát. Az ország virágos kertjéről, a Dunántúlról. Somogy vármegyének legdélibb részében, amely a Dráva folyóra, a mostani országhatárra esik, az év bizonyos szakaiban az utak teljesen járhatatlanok. Ilyenkor népes községek velem együtt el vannak zárva a járási központtól, nem mehetünk a hatóságokhoz, orvos, gyógyszertár ilyenkor majdnem ismeretlen fogalmak. Mi azonban évek hosszú sora óta már beletörődtünk ezekbe a díszes állapotokba. Különben is most azt hallom, hogy^ bennünket is ki akarnak emelni a sárból. Ezért a gondolatért és ezért a jóindulatért a kereskedelemügyi miniszter úrnak itt is csak a leghálásabb köszönetemet fejezhetem ki. Mondom azonban, ez nem volna a legnagyobb baj, hanem van ott egy komolyabb baj és erre nagyon kérném a t. honvédelmi miniszter úr becses figyelmét. Sajnálom, hogy nincs itt. En nyomorult, csonka hazánkat elég jól ismerem és nagyon jól tudom, hogy úthálózatunk nyugatnak, északnak és keletnek elég jól van kiépítve, a déli irányban azonban soha nem történt semmi. Hol van itt a következetesség, hol van itt a logika? Pedig éppen abban a déli irányban van az a bizonyos híd, amely ma a Dráva-folyón keresztül vezet a mai Jugoszláviába. Ezt a hidat az évnek bizonyos szakaiban megközelíteni nem lehet. Ügy tudóim hogy a jó stratégiához jó utak is kellenek. Hát a t. miniszter úr ezt a hidat sohasem fogja elérni a mai utak mellett. Ha ő e kérdés iránt érdeklődik, szívesen állok rendelkezésére. Negyven esztendeje lakom azon a vidéken, tehát tudnék neki némi hasznos információkkal szolgálni. Természetesen egészen más elbírálás alá tartoznék, ha a t. miniszter úr a Népszövetségnek 10 éves működésétől annyira el volna ragadtatva, hogy stratégiáról gondolkodni felesleges fáradságnak tartaná. Ebben az esetben természetesen megérteném, hogy útépítési kérdésekkel nem kíván foglalkozni.. De áttérek most egy másik témára. Nagyon érdekes olvasmány a legfőbb állami számvevőszék jelentése az 1928/29. évi zárszámadásról, amely egész világosan megmutatja, hogy a t. kormány a múlt költségvetési esztendőben miképpen gazdálkodott. A tényleges pénztári kezelés szerint kiadott összegek 1.472,852.409 pengő 16 fillért, a befolyt bevételek pedig 1.483,244.472 pengő 26 fillért tettek ki, tehát a tényleges eredmény szerint mutatkozó bevételi többlet. 10,392.063 pengő 10 fillér. Ezenkívül a t. kormány a beruházásoknál is elért 10,139.741 pengő 17 fillér megtakarítást. Eddig tehát nincs baj, a t. kormánynak a szénája rendben van. A baj azonban egy elvi kérdésnél .mutatkozik. A t. kormány tudniillik a múlt költségvetési esztendőben elköltött olyan összegeket, amelyeket ^az országgyűlés nem ajánlott meg, az országgyűlés nem szavazott meg. Az én számításaim szerint 3,337.700 pengő az az összeg, amelyet a miniszter urak felhatalmazás nélkül elköltöttek. Másfélmilliárdos költségvetésnél ez a 3,337.700 pengő nem valami ijesztő nagy összeg, itt azonban nem az ös-szegről van most szó, hanem az országgyűlésnek arról az alkotmányos jogáról, hogy ő az országnak bevételeit megajánlja és az országnak kiadásait megszavazza, amelyek felett azután a t. kormány rendelkezik. Az orszá ovules eme alkotmányos jogának logikus következménye, hogv olyan összegeket nem lehet és nem szabad elkölteni, amelyeket az országgyűlés nem szavazott meg. Ha pedig ez tényleg mégis megtörténnék, akkor a t. kormány megsértette vagv kijátszotta az országgyűlés úgynevezett budget jogát. T. Felsőház! En, mint fiatalember, a régi időkben tagia voltam Tisza Kálmán miniszterelnöksége alatt az akkori^ szabadelvűpártnak. Emlékezem, hofv Tisza Kálmán hatalmas miniszterelnök volt, aki sok mindenfélét megtehetett, amit egv másik miniszterelnök hasonló körülmények között nem tehetett volna meg, de az országgvülés budgetjogát soha meg nem sértette, azt soha át nem törte és vigyázott arra, hogy minisztertársai se tervének hasonlót. Ügylátszik, hogy a régi időkben az országgyűlés alkotmányos jogait jobban respektálták és nagyobb tiszteletben tartották, mint manapság. A legfőbb állami számvevőszék jelentésének egy részlete foglalkozik a t. kultuszminiszter úr viselt dolgaival. Kegyes engedelmükkel az állami számvevőszék jelentésének ezt a kis részletét fel fogom olvasni. (Halljuk! Halljuk!) Azt mondja a jelentésnek ez a része (olvassa): «A szegedi Ferenc József és a debreceni Tisza István tudományegyetemek dologi kiadásainál 5—5000 pengőt utalványozott a miniszter úr az aulák asztalaira beszerzett egy-egy művészi díszterítőre, amelyre az indokolás^ sjzerint az egyetemi ünnepélyek fényének emelésére volt ^szükség». A múlt esztendőben, amennyire^ emlékszem, a mi gazdasági viszonyaink már elég nyomorúságosak voltak, tehát az egyetemi ünnepélyek fényének emelése mindenesetre nagy fontossággal bírt. Erre vonatkozólag megjegyzi az állami számvevőszék,