Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.
Ülésnapok - 1927-76
Àz országgyűlés felsőházának 76. ülést úgynevezett mai túltengő hatáskör is kisebb, mint a főispáni hatáskör, nem numerikusan, barnem kategóriák szerint. Itt elgondolásunk az volt, hogy azokat, akiknél nagyobb függetlenség kell, mint a számvevőségi tisztviselőknél, maga a főpolgármester nevezze ki, épúgy, mint ahogy a többi törvény hatóságnál is a számvevőségi személyzetet a főispánok nevezik ki. Ez egyenes óhajtása volt a törvényhozásnak, s magam természetszerűleg készséggel járultam ehhez hozzá. Ezt iaz álláspontot viszem át az 1929 : XXX. tcikkből ebbe a törvényjavaslatba is, azzal, hogy az orvosi, állatorvosi s azonkívül a műszaki személyzetnek kinevezését is — főpolgármesteri hatáskörbe utaltuk. Ide kapcseolódott még a kezdőállás, amelyet helytelen elnevezéssel ideiglenes állásnak neveztek, de most már a székesfővárosnál végleges, nyugdíjjal járó állás ez. Erre az elgondolásra az vitt, hogy az államnál a minisztériumokban a fogalmazók és segédfogalmazói állások túlnyomó nagy részben megszüntették; alig egy-két minisztériumnak van joga kezdő állásra tisztviselőket alkalmazni, csak a segédtitkári állástól kezdve vehetnek fel a minisztériumokba tisztviselőket. Gondoskodni kellett tehát arról, hogy annál a nagy apparátusnál, amelyet a székesfőváros foglalkoztat, bizonyos lehetőség biztosíttassék az államkormányzás számára, az állami hatalomnak, ihogy bizonyos szelekciót gyakoroljon. Tudniillik az állam kormányzatának ez is egy rezervoárja, amelyből meríti a tisztviselői erőket, és úgy, mint a, többi törvényhatóságoknál a főispán, a fővárosnál is a főpolgármester nevezi ki a gyakornokokat, itt is a főpolgármester részére kellett ilyen szelekció okából ezt a kinevezést biztosítani. Kifogásoltatott itt most az, hogytha a polgármester nem ebből a rezervoárból nevezne ki ugyanolyan kvalifikációval bíró tisztviselőket, — mert jogvégzettekről van szó — hanem kívülről kívánna kinevezni, ehhez a főpolgár- . mester egyenes hozzájárulása szükséges. Ezt azért kellett itt biztosítani, hogy biztosíttassék azoknak az előmenetele, akik főpolgármesteri szelekcióval és kinevezéssel már bejutottak egy státusba, hogy ne legyen módjában a polgármesternek rendszeresen kívülről kinevezni, hogy a főpolgármesteri kinevezés bizonyos tekintetű tendenciozítással illuzóriussá váljék. Ezért kellett a polgármester kezét ilyen állásokra való kinevezésnél csak olyan irányban megkötni, hogy, amennyiben nem abból a rezervoárból és a képesítéssel bírók közül nevezne ki, akkor ehhez a kinevezéshez a főpolgármester egyenes hozzájárulása legyen szükséges. Nem ok nélkül vannak tehát, ezek az intézkedések, s éppen azért, ha már kritika tárgyává té• tettek, kötelességem, hogy az indító okokat, amelyek ilyenfajta rendelkezésre bírtak bennünket, a t. Felsőház tudomására hozzam. Rátérek most két olyan pontra, amely mondhatnám, a kritika tengelyét képezte és amellyel majdnem mindegyik felszólaló foglalkozott is. Egyik a 18. §, másik pedig az 58. § 3. részének 17. bekezdése^ amely a kultuszminiszter úrnak ad bizonyos jogokat a tanítói kinevezéseknél. (Halljuk! Halljuk!) Elsősortban a 18. §-szal kívánok foglalkozni, mert tudomásom van róla, hogy a részletes vita során többen módosító indítványt akarnak benyújtani. A 18. Vnál kifogásoltatik az, hogy az érdekképviseletek a maguk kiküldötteit nem az érdekképviseletek útján küldik ki, hanem az érdekképviseletek grémiumából maga a székes- I FELSŐHÁZI NAPLÓ. V. 1930. évi ina jus hó 13-án t keddéú* Í4Í főváros törvényhatósági bizottsága választja. (Joanovich Pál: Helyes! — Báró Szterényi József: Dehogy helyes! — Joanovich Pál: Nagyon helyes!) A kormány eredeti álláspontja az volt, — miután ebben a kérdésben már két törvény alkottatott: a Felsőházról és a törvényhatóságokról szóló törvény, ahol az érdekkép-' viseleteknek hely jut úgy az egyik, mint a másik testületből — hogy az érdekképviseletek maguk küldjék ki érdekképviselőiket választás útján, (Báró Szterényi József: Ez a helyes!) minden korlátozás nélkül. A székesfővárosnál eredeti elgondolásom szerint szintén az érdekképviseletek küldenék ki képviselőiket, de korlátozva az illető testületek gréinumára, hívják azt akár igazgatóságnak, akár választmánynak, vagy valami másnak. Mi az egységes elvi álláspont gondolatán álltunk, és magam végigküzdöttem ezt úgy a saját pártomban, mint a Képviselőház bizottságában, mint plénumában, azonban úgy a pártban, mint a közigazgatási bizottságban, mint a plénumban a kormány álláspontját leszavazták. Tartozom azonban kijelenteni, hogy ezt a kérdést a kormány nem tekintette kardinális kérdésnek, nem tartotta olyan fontosnak és nagyjelentőségűnek, úgyhogy szabadkezet biztosított ebben a kérdésben. A Felsőház elé kerülvén a kérdés, ismét kognieió tárgyává tette a kormány, hogy milyen álláspontot foglaljon el. Az idő haladván, politikai szempontból kellett elsősorban elbírálás tárgyává tennie a kormányzatnak a kérdést, és arra a meggyőződésre jutott, hogy politikai szempontból helyes, ha a Képviselőház elfogadott álláspontja jut érvényre, mert nem tudja, hogy politikai szempontból milyen kavarodás támadhat ennek az igazán nem lényeges kérdésnek újból való felvetéséből. Igen hagy meggondolás tárgyát képezte azonban az is, hogy e kérdés újból való felvetésével a törvényjavaslat tető alá jutása és kihirdetése olyan késedelmet szenvedhetne, amiért a kormány a maga részéről a felelősséget már nem vállalhatná. Mert fontos és sürgős a székesfőváros érdekében minden vonatkozásban, politikai vonatkozásban, adminisztrációs vonatkozásban és a vagyonkezelés szempontjából is, hogy ez a törvényjavaslat minél előbb törvényerőre emelkedjék. Nem tudná vállalni ugyanis a felelősséget azért, hogyha ennek a törvényjavaslatnak tető alá jutásával kapcsolatban a székesfővárosnál olyan állapotok merülnének fel, amelyek a kormányt energikusabb, talán a legenergikusabb lépések elhatározására köteleznék. Ennek elkerülését kívánja a kormányzat és a törvényjavaslatban meghosszabbított terminus^ előtt is folyó évi december hó 31-éig az új választásokat feltétlenül megkívánja tartani. Mert ha bármilyen — habár csak párnapos — eltolódások is állanának elő, nem volnék abban a helyzetben, hogy ezt a törvényjavaslatot úgy hajthassam végre, hogy a törvényben biztosított határidőket be tudjam tartani. Ezek az elgondolások, ezek a komoly elgondolások vitték a kormányzatot arra, -— aminek itt kifejezést is adok és aminek kifejezést adtam a közigazgatási bizottságban is — hogy arra kell kérnem a Felsőházat, hogy ebből a kérdésből, amely nem kardinális jelentőségű, hiszen csak 18 érdekképviseleti tagról van szó, ne méltóztassék nagy elvi jelentőségű kérdést csinálni, ihanem az általam előadottak alapján méltóztassék abba belenyugodni és a törvényjavaslat 18. %-ki méltóztassanak úgy elfogadni, ahogyan azt bátor voltam a Felsőház elé terjeszteni. (Helyeslés a középen.) En nem zárkóznék el esetleg az idők folyamán attól, hogy novellái m