Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-75

112 Az országgyűlés felsőházának 75. ülése 1930. évi május hó 12-én, hétfőn. kivégzésénél az történt, hogy a főváros elvesztette ott lévő vagyonát, mert hiszen egy üzemben lévő tőke, ha az az üzem nem működik, holt tőke, tehát értékesíteni nem lehet. A másik pedig, ami történt, az, hogy amióta a másik üzemet, a javítóüzemet megszüntették, azóta a fővárosi háziak ós ingatlanok kezelése háromszor annyiba kerül, mint amennyiért a központi javítóüzem kezelte azokat. Én tehát nem volnék hajlandó azt mondani, hogy nekem csak azért kell új törvény, mert az üzemeken változtatni kell. Hiszen ez különben is joga a kormánynak, ez a joga megvan, hozzászólhat és rendelkezhetik; amint látjuk, hogy most is rendelkezett a nélkül, hogy erre egy új törvény felhatalmazást adott volna neki. Ha; azonban az új törvényjavaslatot nézem, tényleg elismerem, hogy abban vannak rendelkezések, amelyek jók, helyesek, korszerűek és szükségesek. Amiről ennél a törvényjavaslatnál elismerem, hogy jó és megfelel, — az, ha szabad azt mondanom — folytatása az 1929. évi XXX. te.-nek, amely a jogorvoslati kérdést, a tisztviselők fegyelmi kérdését, a tisztviselők képesítési kérdését és a nyugdíjazási kérdést már a fővárosra is kiterjesztette, amely tehát feltétlenül olyan rendelkezés, amelyet annakidején mi is elfogadtunk, s amely a fővárosnak is érdekében áll. Én akkor mindjárt folytattam volna és kiterjesztettem volna a fővárosra a tisztviselők választása, vagy alkalmaztatása kérdésére vonatkozó rendelkezéseket is, mert hangsúlyozom, hogy az egyik legégetőbb probléma a fővárosi tisztviselők állandósítása, ami egyúttal függetlenné tenné a tisztviselőket a mindenkori pártpolitikától s a mindenkori választásoktól és megmentené őket a kilincselésektől. Ha csak ez a rendelkezés volna & törvényjavaslatban, már akkor is nagyon komolyán kellene gondolkoznom azon, hogy a törvényjavaslatot elfogadjam, mert hiszen én azt az elvet, hogy a tisztviselők állandósíttassanak, igen nagyra becsülöm és azért nagy áldozatot tudnék hozni. Éppen úgy találok a törvényjavaslatban más jó dolgot is. így például helyeslem azt, hogy felállítják a főváros vagyonának ellenőrzése érdekében a számszéket. Helyeslem, mert ezzel az ellenőrzés nagyon megkönnyíttetik, szemben azzal a mai állapottal, amikor a tanácsnak a mai szétágazó kezelése mellett tényleg nincs módja beletekinteni a fővárosi vagyonkezelésnek számszerűségébe. Helyeslem azt is, ha azt mondjuk, hogy elvileg rendelkezünk a főváros vagyonának kezeléséről, és végül helyeslem, ha az összeférhetleTiség tekintetében is teszünk rendelkezést. Ugyancsak nem tudnék ellentmondani annak sem, hogy a törvényhatósági közgyűlés hatásköre bizonyos mértékben olyan módon szoríttassék meg, hogy a kisebb jelentőségű ügyek a kisgyülésre vitessenek át és ott tárgyaltassanak, mert lehetetlen dolog az, hogy a főváros kéthetenként közgyűlést tartson és a közgyűlés olyan kis jelentőségű ügyekkel foglalkozzék, amelyek tényleg nem méltók arra, ihogy egy nagy testület miattuk állandóan együtt legyen. Ha azonban a törvényjavaslatnak ezeket a jó oldalait nézem, kénytelen vagyok magam elé állítani azokat a dolgokat is, amelyek nincsenek benne a törvényjavaslatban, vagy amelyek úgy vannak benne, amint én azokat magaméivá tenni nem tudom. Hiányolom, hogy a törvényjavaslat nem rendelkezik az árvaszéki ügyékről és a gyámügy kérdéséről. Méltóztassanak nekem elhinni, a mai viszonyok között sokkal sürgősebb dolog a gyámügy rendezése és sokkal szükségesebb, hogy az árvaszék hatáskörét, ügykörét és rendelkezési jogát kellő módon körülírjuk, módosítsuk és kiterjesszük, mintsem ihogy mi azzal soká várhatnánk. Nem mutatok rá azokra a szociális dolgokra, amelyekről ma itt Széchenyi Aladár ő méltósága interpellációjával kapcsolatban a népjóléti miniszter úr ő exellenciája nyilatkozott; én csak mint a főváros egyik polgára kell, hogy foglalkozzam a fővárosi szegénykérdéssel is, éppen tiszteletbeli megbízatásomnál fogva. Azt látom, hogy az árvaszék a mai gyámi törvény és az azóta alkotott néhány törvény alapján képtelen megoldani azokat a kérdéseket, amelyek feltolulnak, és amelyek feltétlenül megoldásra várnak. Hiszen csak rámutatok arra, hogy gyámügyi törvényünket is úgy magyarázza már a bíróság, hogy az árvaszék hatáskörét annyira megnyirbálta, hogy nincs joga a távollévő vagyonával rendelkezni, még akkor sem, ha a törvényszerű eljárás lefolytattatott, mert a bíróság egyszerűen megtagadja a telekkönyvi elintézést. Méltóztassék elképzelni, hogy éveken át a perek lavinája folyik azért, hogy egy-egy ügyet elintézhessenek; és a gyámügyi kérdéseket rendes perek mó

;

dijáai kell elintéztetni, mert különben megoldásra nem jutnak. A másik dolog, amit hiányolok, az, hogy nincs rendelkezés a kiöizigazgatási bizottság további hatáskörére és további működésére. Ha ez a törvényjavaslat úgy, amint van, óletbelép, a köizigazgatási bizottság szinte feleslegessé váló intézmény marad; annak hatáskörét pedig lehetett volna, egy bizonyos összhangba hozva a törvényihatósági tanáccsal, úgy kiterjeszteni, hogy kisebb jelentőségű ügyek elintézésiénél némileg pótolja a törvényhatósági közgyűlést. Hiányolom azt, hogy ' a közmunkatanács intézménye nincs szerves összefüggésbe hozva a fővárosi törvénnyel és az ott váró nagy kérdések is éppen a közmunkatanács szervezeti nehézkessége miatt még mindig nem jutnak a megoldás stádiuímába. Hiányzik a törvényjavaslatból az állami hatáskör körülírása, az annak lebonyolítására vonatkozó szervek működtetése és ellenőrzése és ezzel kapcsolatosan a főváros saját közigazgatásának ezzel összhangba hozása. Most nem beszélek ennek anyagi részéről; méltóztatnak tudni, hogy a törvényhatóságokra átvitt állami közigazgatási funkciók keresztülvitele milyen nagy megterhelést jelent a törvényhatóságokra. Erről nem beszélek azért, mert egyrészt azt hiszem, hogy ez a községek és törvényhatóságok háztartásáról szóló törvényjavaslatban úgy is megoldást fog nyerni, vagy legalább is ott tárgyaltatni fog, másrészt pedig nem beszélek azért, mert ez olyan pénzügyi természetű kérdés lenne, amelyet — miután egyáltalában szó nincs róla — feleslegesnek tartanék részletesen taglalni. Arra azonban rá kell mutatnom, hogy amikor erről nincs rendelkezés, akkor egy olyan rendkívül fontos ügyről sincs rendelkezés, mint az államrendészet, a fővárosban a közigazgatási rendészet, úgyhogy ma a főváros nem tudja megoldani azt & kérdést sem, amely azzal^ áll elő, hogy. a rendőrség létszáma kevés a főváros területén. Az államrendőrség állami intézmény lévén, a törvényhatóságnak sem rendelkezési joga nincs e tekintetben, sem pedig módja nincs arra az új törvényben, hogy ezt a kérdést más módon megoldja, ugyanakkor, amikor nagy Öszszeggel — iha jól emlékszem 3,000.000 pengő évi hozzájárulással — kell a fővárosi rendőrség fenntartásához hozzájárulnia. Hangsúlyozom,