Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-65

Az országgyűlés felsőházának 65. ülése 1929. évi június hó 25-én, kedden. 237 budgethelyzet tulajdonképpen az előző pénzügyi berendezkedések által determinálva van és hogy az a nagy expanzivitás, amelynek a budget még az idén is kifejezést ad, a múlt évek pénzügyi berendezkedésének, az államhatalom részéről a múlt években folytatott egész berendezkedési tevékenységnek következménye. Aggályos körülmény ez, amöly nagy óvatosságra int. Aggályos és óvatosságra int annál is inkább, mert azok a nagy bevételi tartalékok, amelyek ámult; ban a budgetnek ezt-az expanzi vitását lehetővé tették, sőt, sajnos, részben előidézték, — mert nálunk is valóra vált az, amit minden elméleti és gyakorlati szakember tudott, hogy a nagy budgetfeleslegek mindig és mindenkor túlköltekezésre, könnyelmű költekezésre vezetnek — fel vannak emésztve. Az utolsó 12 hónap ismert eredményeivel szemben — összehasonlítva azokat a költségvetési előirányzattal — még mindig mutatkozik ugyan egy 41 milliós többlet. Ebből a negyvenegy milliós többletből azonban elsősorban mindenesetre le kell vonni azt a nyolcmilliót, amellyel a földadót apasztja az új törvény, azt a 2'2 milliót, amely a házadé hozadékából a községi alapokba utalandó át, úgyhogy már ezen a réven 30 millióra zsugorodik a félts leg. Ha tekintetbe veszem, hogy a jövő évben a forgalmiadó és a vám jövedék minden valószínűség szerint kevesebbet fognak jövedelmezni, mint amennyit az utóbbi 12 hónapban jövedelmeztek; ha tekintetbe veszem másrészt, hogy^ a legnagyobb óvatosság mellett is bizonyos túlkiadások mindenesetre elő fognak állani, habár remélem, nem olyan mértékben, mint a múltban, de hogy elő fognak állani, annak jele az, hogy már most, amikor a budget törvényerőre sem emelkedett, a felhatalmazási törvényjavaslatban egy paragrafus foglaltatik, amely szerint három és félmillió pengő a vidéki tisztviselők lakbéreinek emelésére fordítandó, amit én nem kifogásolok, csak rámutatok arra, hogy ezeknek a bevételi rezerváknak egyrésze feltétlenül túlkiadásokra fog igénybe vétetni, úgyhogy ha feltételezem is azt, hogy egyes más bevételi ágaknál a természetes fejlődés következtében bizonyos fejlődés fog mutatkozni, mégis azt kell mondanom, hogy a pénzügyminiszter úr az állami kiadások további fedezetéül szolgáló bevételi tartalékokkal immár nem rendelkezik, mert nincsenek nagyobb tartalékjai, mint amennyire az államháztartás egyensúlyának minden körülmények között való biztosítása érdekében feltétlenül szüksége van, különösen olyan országnak, mint amilyen mi vagyunk, amely váratlan körülmények fennforgása esetén államin telét egyelőre korlátlanul igénybe nem veheti. A budgetnek a multbnni nagy expanzivitását mutatja az, hogy a rendes kiadások az 1924/25. év, tehát a szanálás első évének tényleges, nem előirányzott eredményeivel szemben a mostani költségvetésben 64%-kal emelkedtek, ugyanez alatt az idő alatt az állam közszolgáltatási bevételei, ha az idei előirányzattal hasonlítom össze őket, mindössze 16%-kal, ha az utolsó 12 hónap eredményével hasonlítom össze őket 21%-kal emelkedtek. Ha tekintetbe vesszük is. bogy öt év alatt bizonyos nem jelentéktelen adómérséklések történtek, mégis e számadat mutatja azt, hogy .költségvetésünk expanzivitása nem haladt karöltve a gazdasági teljesítőképesség emelkedésével, hanem ennek az expanzivitásnak lehetőségét tisztán az teremtette meg. hogy akik a szanálási tervet készítették, az infláció folytán beállott eltolódások következtében nem látván tisztán, nae-vobb adóterhet raktak az országra, mint aminőt akartak, mint aminőt ez az ország megbírt és sajnos, ez a FELSŐHÁZI NAPLÓ. IV. többlet nem az adóteher csökkentésére, hanem a kiadások fokozására használtatott fel. így látom az állam pénzügyi helyzetét. Mielőtt ennek a helyzetnek következményeit levonnám, méltóztassanak megengedni, hogy röviden foglalkozzam az érem másik részével, a magángazdaságok helyzetével. (Halljuk! Halljuk!) Ezalatt az öt év alatt, ami alatt az államháztartás berendezkedése az előbb általam számokban kifejezett expanzivitást mutatja, a különböző közszolgáltatások szedésére jogosított testületek nemes versenyre kelvén az állammal és azt sok tekintetben felül is múlva, kiadásaik expanzivitása terén még nagyobb eredményeket értek el, ugyanaz alatt az idő alatt a magyar mezőgazdaság ezt az iramot a versenyben nem tudta tartani, hanem napról-napra romlott a helyzete. A legfontosabb és a jövőben is legfontosabbnak maradó kereseti águnknak, a mezőgazdaság helyzetének siralmas volta általánosan ismeretes. Erről nem akarok bővebben beszélni, nem azért, mintha nem érezném át teljes mértékben azt, hogy ez a magyar közgazdasági élet egyik legfontosabb kérdése, hanem tisztán azért nem, mert nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, minthogy ezt előttem hi va tottabbak: gróf Somssich, gróf Hadik, gróf Vay és Bernát István megtették, és mert ha meg nem tették volna is, sajnos, annyira ismeretes a mezőgazdaságnak igen kedvezőtlen helyzete és azok az okok, amelyek ezt a helyzetet előidézik, hogy igazán visszaélnék a t. Felsőház türelmével, ha ezzel a kérdéssel bővebben foglalkoznék. De méltóztassék elhinni, nem sokkal kedvezőbb az Ipar helvzete, még a nagyipar helyzete sem. és miután ebben a tekintetben a nézetek részben eltérők, méltóztassanak megengedni, hogy erre röviden kitérjek. A magyar iparvállalatok elszakítva természetes nyersanyagforrásaiktól és régebben megszokott természetes elhe lyezési piacaiktól és az infláció alatt elveszítvén egész forgótőkéjüket és külföldi, tehát a versenytársakhoz képest drágább hitelre lévén utalva, olyan kedvezőtlen viszonyok között dolgoznak, hogy a nagy és sokak által túlzottnak tartott és egyes vonatkozásokban talán tényleg túlzottan magas védővámok ellenére nem tudnak olyan eredményeket produkálni, mint amilyeneket tulajdonképpen kellene ahhoz, hogy a magyar ipar helyzetét nyugodtabban Ítélhessük meg. Az iparvállalatoknak, különösen a nagyipar helyzetének megítélésénél nagyon sokan figyelmen kívül hagynak egy körülményt. Ez a körülmény a modern teehnikának óriási fejlődése. A modern technika Ipari téren mintha a régi mitológiai regét akarná megújítani Kronosról, aki megette saját gyermekeit. A modern technika, amely naggyá tette az ipart, az ipart világszerte óriási krízissel fenyegeti, mert a technika vívmányai olyan óriásiak, különösen egyes iparvállalatok terén, hogy mire egy Iparvállalat berendezése a legmodernebb tervek alapján elkészül és mire működésbe kerül, addigra berendezkedési tőkéjének egy részét már elveszítette. Ez az a körülmény, amelyet nagyon sokan, akik az ipar kérdésével nem foglalkoznak ex asse, figyelmen kívül hagynak. Olyan kérdés ez, amely nem ilyen mértékben, de bizonyos mértékben majd a mezőgazdaságnál is érezhető lesz, minél inkább átmegy a mezőgazdaság a gépi berendezkedések terére. Kzidöszerint azonban a mezőgazdaság ettől a stádium tói még igen messze áll, az iparnál azonban, azt lehet mondani, ma van ez a helyzet tetőpontján. Ennek következtében az iparvállalatoknak, ha tényleg konzerválni akarják azt a nemzeti tőkét, 38