Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-64

Az országgyűlés felsőházának 64. ülése 1929. évi június hó 24-én, hétfőn. 209 igenis, elérkezett a 12-ik óra arra, hogy a kormány hatalmi szavával közbelépjen. Végre a gazdáknak is öntudatra kell ébredniük, és ha érdekeinket meg akarjuk védeni, össze kell tartanunk. Itt igazán sohasem volt nagyobb szükség, mint ma, arra, hogy megalkossuk a nagy, hatalmas, erős gazdafrontot, nem önző érdekből, hanem azért, hogy általa az országot megmentsük. Hiszem és remélem, hogy a kormány mindent el fog követni a gazdaosztály megmentésére, de ha ez a segítség késnék, vagy a viszonyok másként alakulnának, rajtunk lesz a sor, hogy megmutassuk erőnket, amellyel bírunk, hogy így adhassunk súlyt akaratunknak. A magyar gazdák összetartása olyan erő, amellyel senki szembehelyezkedni nem tud. így rajtunk a sor, hogy ez az erő végre érvényesüljön, összefogjon a mezőgazdaság boldogulására, hogy végre jobb napok viruljanak mind a vidéki kúriákra, mind a napsütéses falusi kisházakra. Isten hozzon jobb napokat szegény hazánkra, adjon kitartást és a hazafiúi erényeknek megfelelő határozottságot minden balszerencse közt, Isten tartsa hitünket önmagunk és igaz ügyünk végdiadala iránt, Isten kegyelme árassza áldásait e szegény, megcsonkított, megrablott hazára. A költségvetést elfogadom. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik báró Vay László ő méltósága. Báró Vay László: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen tisztelt Felsőház! Mindenekelőtt is magával a költségvetéssel kívánok foglalkozni, ürömmel állapíthatom meg, hogy az államháztartás egyensúlya az előttünk fekvő költségvetésben is teljes mértékben biztosítva van, mert hiszen ez az első előfeltétele annak, hogy azokat az eredményeket, amelyeket az utóbbi nyolc év alatt elértünk, valamint azt a pozíciót, amelyet a külfölddel szemben biztosítanunk sikerült és amely pozíciónak további kiépítése érdekében a miniszterelnök úr az utóbbi időben olyan nagy sikereket tudott felmutatni, a jövőben is megtarthassuk. Mint örvendetes jelenség mutatkozik t a költségvetésben, hogy míg a tavalyi költségvetés végösszegei az előző évi budgettel szemben 114 millió pengő emelkedést mutattak, addig az előttünk fekvő költségvetésben ez az emelkedés 53 millió pengőre csökkent. Ez a körülmény, valamint az, hogy a két évvel ezelőtt előállott 150 millió pengős bevételi felesleg tavaly 95 millió pengőre csökkent és hogy a folyó költségvetési évben — úgylátszik — ez a felesleg a 40 millió pengőt is alig fogja elérni, mindenesetre annak bizonyítéka, hogy fokozatosan haladunk a normális költségvetés felé. Mégis azonban bizonyos aggodalommal kell néznünk az utóbbi évek költségvetéseinek bizonyos ftllandó jellegű emelkedését, amely az 1924/25. költségvetési év óta 542 millió pengőről 920 millióra emelkedett. Különösen akkor kell ezt aggodalommal néznünk, ha figyelembe vesszük az ezeken a költségvetéseken végigvonuló bizonyos egészségtelen momentumokat is. Noha kétségtelen, hogy a költségvetés bizonyos állandó jellegű emelkedésének az újjáépítési munkálatokkal együtt kellett járnia, mert hiszen az országnak a háború és az azt követő időszak alatt végbement általános leromlása után az államra egész sorozata hárult azoknak a feladatoknak, amelyek azelőtt nem az állam feladatai voltak, amelyeket azonban most a nagymértékben leromlott magángazdaság képtelen lett volna teljesíteni, mégis a szanálási évek költségvetésein végigvonuló az a jelenség, hogy a személyi kiadások ma már 52%-át teszik ki a költségvetés összes kiadásainak és hogy ezen a téren 1924/25 óta mindössze csak 4% csökkenés mutatkozik, mindenesetre kerékkötőként, bénítólag kell, hogy hasson az ország gazdasági fejlődésére. Ha a háborúelőtti Magyarország tisztviselőikarát tekintjük, amely a háborúelőtti utolsó költségvetés szerint 30.277, fizetési osztályba sorozott tisztviselő volt a mai^ 27.753 tisztviselővel szemben — akkor azt látjuk, hogy itt mindössze 8"2%-os csökkenés mutatkozik, holott ugyanezen idő alatt az ország területe 66%-kai csökkent. Ez a leépítés tehát nem elegendő még akkor sem, ha az 1921/22-es inflációs időszak megduzzadt tisztviselői karát tekintjük, amely 39.710 tisztviselőt tett ki, mert e szerint ez az egyharmadára lecsökkentett Magyarország a háborúelőtti Magyarország tisztviselői karának ma 91-8%-át kell hogy eltartsa. En ezzel a beállítással nem arra a következtetésre kívánok jutni, hogy állítsuk helyre azokat az arányokat, amelyek a költségvetés végösszege és a személyi kiadások között a háborúelőtti időszakban fennállottak, pert nagyon jól tudom, hogy ma nem úgy áll a helyzet, mintha újonnan rendezkedtünk volna be erre a megcsonkított területre, hanem egy régi üzemet kell megcsonkítottan tovább vezetnünk. Ha azonban ezt a körülményt figyelembe is vesszük, valamint, ha ennek a kérdésnek szociális oldalára is tekintettel vagyunk, még akkor is meg kell állapítanunk azt. hogy jelenlegi tisztviselői karunk létszámát ilyen arányokban fenntartani nem lehet és nem szabad, mert ugyanezt a munkát sokkal alacsonyabb tisztviselői látszámmal is el tudjuk végezni akkor, ha megfelelő beosztással és megfelelő takarékosságra törekszünk. Ezt a tisztviselői létszámredukciót tehát minden körülmények között végre kell hajtanunk, mert a mostani túlmagas létszámnak, valamint különösen a magas fi/e tési osztályokba sorozott tisztviselők túltengő számának további fenntartása igen tekintélyes összegeket von el erre az improduktív célra, más hasznos és produktív céloktól. Megnyugvással fogadtam tehát azt, hogy a pénzügyminiszter úr a tisztviselői létszám fokozatos redukciójára törekszik, mert ez az első teendő abban az irányban, hogy ezeket a horrrbilis személyi kiadásokat csökkentsük. Másik nagy tehertétel költségvetésünk személyi kiadásai közt az, hogy 123.850 aktív állami alkalmazottra 109.198 nyugdíjas, özvegy és árva esik és hogy ezeknek évi ellátása több mint 200 millió pengőbe kerül. Ha már most figyelembe vesszük azt, hogy ennek az óriási nyugdíjtehernek legnagyobb része tulajdonképpen az utódállamokat terhelné és hogy mi csak becsületből teljesítjük ezt az utódállamokat terhelő, de általuk nem teljesített kötelezettséget, akkor azt látjuk, hogy itt körülbelül 150 millió pengőnek felel meg az az összeg, amelyet évente közszolgáltatásokból kell fedeznünk, amely öszszeg tulajdonképpen nem is minket terhel. Es ha ehhez a 150 millió pengőhöz hozzávesszük azt az összeget is. amely számításom szerint körülbelül 70 millió pengőt tehet ki, amellyel a személyi kiadások összege egy 15%-os létszámapasztás mellett csökkenthető volna, akkor itt tulajdonképpen 220 millió pengővel állunk szemben, mint olyan összeggel, amely teljesen improduktív módon terheli az államháztartást. Gondoljunk csak arra, hogy mit javíthatna ez az