Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-63

200 Az országgyűlés felsőházának 63. ülé Ez volna az a mód, amely sok abuzust megszüntetne, amely ma a kis részvénytársaságoknál jelentkezik. A kereskedelmi törvénynél pedig arra kérem a miniszter urat, ne tartsa imagát ahhoz a tervezethez, amely pár évvel ezelőtt jelent meg, s amely skatulyázó rendszerrel minden apróságra ki akar terjeszkedni. A jogi élet nem enged meg magának rabbilincseket, 'a gazdasági elei még kevésbbé. Nem lehet fejleszteni a jogot úgy, hogy minden egyes eshetőségre gondolva hozzanak intézkedéseket, amelyek azután a gazdasági életben, kint a valóságban azt jelentik, hogy meg van kötve cselekvésében, megvan kötve fejlődésében az intézmény, a gazdasági alany, a gazdasági szervezet. A kereskedelmi törvényt, amely 1875-ben készült, a Kúria bölcsessége olyan gyönyörűen fejlesztette ki, annak ellenére, hogy egyszerű és egyoldalúan keménynek tetsző szabályai voltak, az akkori viszonyokat véve alapul, — ami pedig úgy a részvényjogot, mint a biztosítási jogot illeti — a német Reichsgericht ítéletei nem olyan helytállóak, mint amilyen helytállóak voltak a magyar királyi Kúria ítéletei. (Ügy vanf) Meg kell adni a lehetőséget a gazdasági fejlődésre, a bírói szabad méltányosság gyakorlására. Igen t. Felsőház! Még megemlékezem az igazságügyminiszter urnak arról a gyönyörű aktusáról, hogy elismerve a bírák nehéz működését, azok számára — bár csak a súlyos pénzügyi keretek között szerényen lehetővé téve — a bírói működési pótlékot megadta.^ Arra kérem az i»azságügyminiszter urat, méltóztassék a bírói státus teljes kiépítésével lehetővé tenni azt, hogy a bíró, aki a hármas államhatalom egyikének legteljesebb szuverén ura, necsuk ;il> ban az ítélőszékben, hanem az életben is úr lehessen. Ha ezt elérjük, akkor továbbra is bízhatunk abban, hogy a bíráskodás, amely Magvarországnak eddig mindig legszentebb és legféltettebb kincse volt, továbbra is az marad. Ha mármost itt vagyok a bírói pótléknál, eszinetársulás alapján átugrok egy más területre. Kissé sajátszerűnek tűnhetik fel, de engedje meg az igen t. Felsőház, én választott felsőházi tag vagyok, választópolgáraim meghallgatását magamtól el nem távolíthatom, s ha hozzám fordulnak, akkor az ő érdeküket is szóvátenni kötelességem. Amikor a bírók pótlékáról beszélek, ennek az eszmetársulásnak alapján felhívom a magas kormány figvelmét a Képviselőház ama hozott határozatára, amely úgy szól, hogy (olvassa): «A kereskedelemügyi miniszter úr ntasíttatik, hogy a postai alkalmazottak részére különleges és terhes szolgálatuk elismerésekép egy nyugdíjba beszámítható postai riótlék rendszeresítésének kérdését tegye haladéktalanul tanulmány tárgyává, az ehhez szükséges fedezetről az 1929/30. évi költségvetés előirányzott keretében a lehetőséghez képest gondoskodjék.» Ez a határozati javaslat az 1929/30. évi költségvetésben nem nyert effektuálást. A posta sok, akik olyan nehéz és nagy munkát végeznek, akik hidegben, melegben küzdenek és dolgoznak, akiktől elvették azt a szerzett jogot, hogy ők az államvasúti tisztviselők státusával egyenlően voltak szabályozva, akik azután az állami rendszerű státusba kerültek és így niegcsökkentett fizetéssel vannak ellátva, megérdemlik, hogy jogos igényüket ne méltóztassék így figyelmen kívül hagyni. Nem akarok hangulatot kelteni azzal, hogy elrészletezzem azt a sok és nehéz munkát, amelyet ők végeznek, hiszen azt a Képviselőházban gyönyörűen kifej1929. évi június hó 22-én, szombaton. tette az ő szószólójuk, én csak itt kérni akarom a kereskedelmi kormányt, méltóztassék ezt a határozati javaslatot a legközelebbi évben, vagy, ha lehet és ha az állam pénzügvi viszonyai megengedik, előbb külön törvényben effektuálni, hogy valósággá váljék. (Az elnöki széket báró Wlassics Gvula foglalja, el.) Végül pedig a fővárosi közönség nevében arra kérem a pénzügyminiszter urat, hogy azt a nemes elhatározást, amelyeit hangoztatott, hoT a forgalmiadó terén a fázisrendszert fogja behozni mindenütt, méltóztassék minél előbb megvalósítani. Nem méltóztatnak ugyanis elképzelni azt, hogy mennyi zaklatásnak van kitéve a nolgárság a forgalmiadó behajtásával, és mennyi zaklatásnak van kitéve a polgárság és fogyasztóközönség a fényűzésiadó tekintetében, ahol voltaképpen arra kellene törekednie, hogy a legigazibb, legvalódibb fényűzési tárgyak legyenek csak fényűzésiadóval megadóztatva. Még így is, ha keresnék és megállapítanák azt, hogy mibe kerül ennek az adónak kivetése és behajtása, azt lehetne megállapítani, bon-y nagyon kevés az, ami a kincstárnak jut. A fényűzésiadó körülbelül kilencmillió pengőt tesz ki és ebből hétmillió pengőt a főváros fizet. A főváros lakosságának kell megfizetni — 100 jegyzék, cédula és nyilvántartások elkészítésével — s ha valahol hibát követ el, ha a krétavonás clsiklik, a nvomozásoknak, zaklatásoknak özöne éri őket. Ezeknek az anomáliáknak megszüntetésére kérem a mélyen t. kormányt. A költségvetést elfogadom. (Elénk helyeslés, élienzés és taps. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Joanovich Pál ő méltósága. Joanovich Pál: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! Ezt az alkalmat kívánom megragadni, mert más alkalom nem igen áll rendelkezésemre, hogy szóvá tegyem a magyarországi görögkeleti egyház egyházjogi és állani jogi^ helyzete rendezetlenségének kérdését. Ezt a kérdést olyan fontosnak tartom, hogy e mellett elsiklani szó nélkül nem lehet. A karlócai görögkeleti metropolia «az örökös tartományokban lakó összes görög nem egyesült vallásúak» részére I. Lipót császár 1695. évi március 11-én kelt privilégiumával alapíttatott, miután a törökök által szorongatott szerbek, Osernovich Arzén pátriárka vezetése alatt — mintegy 60.000 család — Magvarországba költöztek. A császárt ennél a meghívásnál az a cél vezette, horv hadereje számára kapjon harcedzett, bátor népet. Meg is kapta őket, meg is akarta őket tartani, annyira, hogy a szerbeket nem rendelte sem a provinciális hatóságok alá, sem a megyék alá, hanem a kamarai igazgatás alá, ami ellen annak idején a karok és rendek és a megyék is számtalanszor fel is szólaltak. Meg kell jegyeznem, hogy Magyarországban még Csernovich pátriárka ideje előtt volt egy na gyobb szerb beszüremlés, amikor a XIV. század végén Brankovics György szerb despota Zsigmond királlyal megegyezett, átadta neki cserébe Belgrád várát. Vele jöttek akkor hívei is. Itt alapítottak egyházakat, püspökségekeit, amelyek azután meg is maradtak, részben ma is megvannak. Csernovich pátriárka 1694-ben kérte Lipót császárt, hogv az általa már kreált püspököket erősítse meg, mert hiszen talált itt — mint mondtam — a régi időből folyólag püspökségeket, amelyek addig az ipeki pátriárkától függöttek.