Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-63

194 Az országgyűlés felsőházának 63. ülése 1929. évi június hó 22-én, szombaton. része, amelyek nagy fejlődésnek nézhetnek elébe és ez nemcsak gazdasági érdek, hanem meggyőződésem szerint igazi értelemben vett nemzeti érdek is, mert tudjuk a múltból, hogy jöhet idő, amikor szükség van termelésünk függetlenségére. Tudjuk azt, hogy behozatalunk egyik legnagyobb tétele a fabehozataL de tudjuk azt is, hogy cementtel és vassal sok esetben a fát pótolni lehet. Anglia például, amelyet ez a probléma szintén foglalkoztat, törvényhozásában rendkívüli kedvezményeket nyújt mindazoknak, akik vassal pótolják a házépítésnél a faalkatrészeket. Egészen kétségtelen, hogy sokat lehet ínég ezen a téren tenni és az a progranim, amelyet ezen a téren kaptunk a kormánytól, engem teljes mértékben megnyugtat. Bátor vagyok még felhívni a figyelmet a beruházási politika kérdéseire. Tudjuk, hogy a in nil ban a beruházások feleslegekből történtek, ami sokat vitatott kérdés volt. Meggyőződésem szerint, helyesen járt el a kormány, máskép nem is cselekedhetett volna azokban az időkben. Most azonban a helyzet megváltozott, most kétségtelenül új utak lehetősége nyílik meg részünkre, s esetleg kénytelenek leszünk újra kölcsönhöz folyamodni. Itt három főbb beruházási tételre kell felhívnom a kormány ügyeimét, bár tudom, hogy nem mondok új dolgokat. Ezek közül az egyik az Államvasutak beruházásának kérdése. Bátor vagyok felhívni a figyelmet arra, hogy a békeidőben évi 175 millió pengőt ruházott be az Államvasút, most 10 év alatt 152 millió pengőt. Ez szomorú kép. Tudom, hogy alkalmazkodni kell a lehetőségekhez, de kétségtelen, hogy azt a szűkre szabott prograinmot, amelyet államunk maga elé tűzött, meg kell valósítani. Ma talán nem érezzük, hogy az Államvasútnál bajok vannak, de ez olyan fontos szerve egész közgazdasági életünknek, hogy ezt a legmodernebb magaslaton kell tartani, mert ha a beruházások elmaradnak, olyan visszaesés fog bekövetkezni, amelynek helyreállítása aztán sokkal nagyobb tőkét igényel. Bátor vagyok felhívni igen t. Felsőház figyelmét a gazdasági kisvasutak kérdésére is, amely a mezőgazdaság orientációjának egyik leghatalmasabb eszköze lesz, főként a tejtermelés, a baromfi, tojás és főzelékárúk szállítása révén. A másik kérdés, amely nem tűr halasztást, az útkórdés koncepciózus megoldása. Macauley a nagy angol történetíró mondja egy helyen, hogy minden emberi alkotás között azt becsüli a legtöbbre, amely az embereket közelebb hozza egymáshoz. Az út pedig a múltban is, és ma is fokozott mértékben ezt a célt szolgálta. Az automobilok fejlődése az utak problémáját ismét akuttá tette. Nem gondolok itt luxusutakra. Ellenkezőleg, azt tekintem luxusnak, ami most történik, amikor évről-évre toldozzák-foldozzák az utakat, évről-évre feltépik őket, vagyis olyan utakat építenek, amelyeknek fenntartása évről-évre óriási összegeket emészt fel. Azt tartom szükségesnek, hogy részben állandó utak épüljenek a főútvonalakon, részben pedig a mezőgazdaság céljaira szolgáló utak mielőbb kiépüljenek, mert lehetetlenség, hogy ma is számos község van, melyből nem vezet kövezet a vasúthoz^ és az innen felhangzó jajkiáltások szociális és gazdasági szempontból egyaránt figyelmet érdemelnek. Bizonyos az, hogy a közlekedés elhanyagolt volta a magyar mezőgazdaság súlyos tehertétele, örömmel kell megállapítanom, hogy a kormány legutóbbi nyilatkozatai ebben a tekintetben is biztató Ígéretet jelentenek. Végül fel akarom hívni a figyelmet a villamosenergiával való ellátásra. Ez a probléma az összes körülöttünk fekvő államokat a legnagyobb mértékben foglalkoztatja. Ausztria, Csehország, Németország óriási mértékben behálózzák országaikat villamosenergiával. Különösen Cseh-Szlovákiában tapasztaltam óriási áldozatokat ezen a téren. A társadalom pénzéből kölcsönadás útján óriási áldozattal az egész Cseh-Szlovákiát behálózták villamosvezetékkel, úgyhogy minden kis telepnek megvan a maga villamos árama. Nálunk rendkívül fontos annak a kérdésnek a megoldása, hogy hogyan lehetne a mezőgazdaság részére a villamos áramot olcsóbbá és hozzáférhetőbbé tenni. Méltóztassék megengedni, hogy ezzel kapcsolatban még egy kérdésre hívjam fel a kormányt és a törvényhozás figyelmét. (Halljuk! Halljuk!) Ez az, hogy a gazdasági élet minden tényezőjének, amikor alkot és teremt, szüksége van a közélet megértő rokonszenvére, és jóindulatara s olyan megértő atmoszférára, amelyben öröm és büszkeség az alkotás. Ami bankvilágunk és ipari életünk a külföld részéről nagy megbecsülésnek örvend, és ezt a múltból átmentett értékaktívumot nem csak konzerválni, hanem növelni kell. Meggyőződésem az, hogy a külföldön mindenkinek éreznie kell azt, hogy mi örömmel üdvözölünk mindenkit, aki alkotni akar, aki ide új pénzt, tőkét hoz, akiben él a termelés ösztöne és vágya. Tudom azt, hogy abban a súlyos gazdasági helyzetben, amelybe a társadalom széles rétegei önhibájukon kívül jutottak s amelyben különösen a középosztály van, sok a jogosult panasz, de bármily jogosultak legyenek is ezek a panaszok, nem szabad, hogy azt a kevés értéket, amely az országban megmaradt, ezekkel sárba rántsák, mert ilyen eljárás csak azt fogja eredményezni, hogy a panaszok még hangosabbak és még gyógyíthatatlanabbak lesznek. Legyen szabad kitérnem még egy kérdésre, amely a sokat vitatott racionalizálás egyik eleme, s ez a kartellkérdés. Lehet vitatkozni arról, hogy a kartellek szerencsés vagy szerencsétlen intézmények-e, de mindenesetre tények, amelyeket tudomásul kell venni, hisz az egész világ gazdasági élete ma a kartelleken keresztül fejlődik és szabályozódik. Ez természetes is, mert ma, amikor minden gazdasági alkotáshoz óriási tőkére van szükség s a tőke drága, akkor csak úgy lehet tőkét rendelkezésre bocsátani, ha a leírásnak bizonyos időn való lehetősége megadódik; különben tőkét nem lehet kapni. Természetes az másodszor azért, mert az ipari munka, a gazdasági élet kontinuitásához fűződő szociális érdekek is ezt követelik, tehát a termelés és fogyasztás egyensúlyát szem előtt kell tartani és a mi tőkeszegény világunkban nem is lehet máskép boldogulni. En örülök annak, hogy a kereskedelem felsőházi képviselője ugyanezt az álláspontot foglalta el; kétségtelennek tartom, hogy az a gondolat, hogy a termelés és fogyasztás egyensúlya biztosíttassék nemcsak az iparban és kereskedelemben, hanem a mezőgazdaságban is utat fog magának törni, mert teljesen lehetetlen, hogy ilyen áringadozások mellett a mezőgazdaság prosperálni tudjon, aminthogy az ipar és a kereskedelem sem volna képes prosperálni. Hiszem azonban, hogy a fejlődés meg fogja találni azt a formát, amelyet a mezőgazdaság kartellben nem tud létrehozni. En igenis el tudom képzelni azt és természetesnek tartom, hogy a kormány a kartellkérdéssel, mint a gazdasági