Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-62

Az országgyűlés felsőházának 02. ülése tanom azt, hogy a konszolidációnak olyan mértéke mutatkozik, amely mindannyiunkat a legszebb reményekkel tölthet el. Meg kell állapítanom, hogy teljes mértékben helyre van állítva, bár óriási, hősies anyagi áldozatkészség árán, az államháztartás egyensúlya. Es most, amint Bethlen István miniszterelnök úr ő nagyméltósága már többizben hangoztatta, sor kerül és sornak kell kerülnie, a gazdasági kédésekre is és sornak kell kerülnie a gazdasági élet javítására. Ezen a téren csak egy aggályom van, amely aggályt nagymértékben eloszlatja az a fizikai kényszerhatás, hogy az állam teherviselési képessége ma ezt így parancsolja, ezt így írja elő. Ez az aggályom az, hogy amikor a közgazdasági élet megjavításának elodázhatatlan szükségessége immár napirenden van, azért mégis azt kell tapasztalnunk, hogy a költségvetésben éppen azoknak a tárcáknak a dotációja a legszerényebb, amelyek a legszorosabb össze függésben állanak a gazdasági élettel. így nem hallgathatom el azt, hogy a kereskedelemügyi tárca, amely pedig a közgazdasági érdekek egyik exponense, csak 26,453.000 pengővel, a földmívelésügyi tárca pedig 30,188.000 pengővel van dotálva. En azt hiszem, nem lehet kétség tárgya, hogy amint a múltban a megcsonkíttatlan nagy Magyarország agrikultur állam volt, úgy ez a kis csonka, a trianoni békeszerződés áldozataként ma itt fetrengő Magyarország mai 13 vármegyéjével, amelvtől a trianoni békeszerződés elrabolta erdeit, nemes érceit, sóiát és minden értékét, még hatványozottabb mértékben agrikultur állam. Nálam sokkal hivatotabb szónok, az előttem szólott gróf Somssich László ő méltósága, mint a mezőgazdasági érdekek epyik leghivatottabb képviselője, nagy szakértelemmel felépített hatalmas beszédében mutatott rá arra a nyomorúságra, arra a kétségbeejtő helyzetre, amelyben ma a magyar mezőgazdaság sínylődik; mutatott rá azokra a tennivalókra, amely tennivalók imminensek és égetően szükségesek és pedig gyorsan szükségesek volnának, de amelyek mindenesetre pénzt igényelnek. Hiszen ennek a fontos gazdasági ágnak, a mezőgazdasárnak a helyzetétől függ egész Magyarország léte — nemléte, ennek helyzetétől függ a megélhetési lehetősége, létminimumának biztosítása minden társadalmi rétegnek. Szoros összefüggésben áll ezzel az ipar, a kereskedelem; éppilyen szoros összefüggésben áll ezzel a megélhetési lehetősége a lateinerosztálynak, a tisztviselőosztálynak, a magyar középosztálynak, de a munkástömegek ezreinek is, hogy el kell ismernünk: hogy e tárca dotációjának emelése mielőbb égetően szükséges. E tekintetben arra vagyok bátor kérni a nagy megértést mutató jelenlegi pénzügyminiszter urat, keressen módot. Lehetőséget arra, hogy a jövő költségvetésben ennek a fontos gazdasági ágnak az érdekei már nagyobb Összeggé] dotáltassanak. Igen fontos tárca az igazságügyi tárca is. Fontos tárca, mert hiszen elvitathatatlan, hogy az igazságügyi hatóságok tevékenységétől függ a jogrend biztosítása. Bebizonyították ezek az igazságügyi hatóságok a szomorú emlékű közelmúltban azt, hogy magyar lelkesedéssel és teljes kötelességt adással állták meg helyüket s nekik köszönhetjük nagymértékben konszolidációnknak azt a mértékét, amelyet az imént néhány szóval vázolni bátor voltain. A bírói kar helyzete, egyáltalán a köztisztviselők helyzete, még ina is nagyon sok kívánnivalót hagy hátra, én a legnagyobb örömmel látom azt, hogy a jelenlegi igazságügy miniszter úr eziránti finom érzékének már kifejezést adott 1929. évi június hó 21-én, pénteken. 171 és megtette az első lépést akkor, amikor folyósította a bírák működési pótlékát. Nagyon kérem az igazságügyminiszter urat, üiogy ezt első lépésnek tekintse és folytassa ezt az első lépését további lépésekkel, amelyeknek eredménye legyen mielőbb az, hogy 'a bírói státustörvénynek minden rendelkezése, amely a bírák részére előnyt biztosított, a mag teljes egészében érvénybe; lép tettessék és kövessen el mindent, hogy az a fogalmazói kar, amely teljes bírói kvalifikáeióval bír s olyan életkorban van, amikor már jogosan gondolhat a családalapítás szükségességére, helyzetének javításával kvázi koesegtetest kapjon arra, hogy minél nagyobb számban keresse fel ezt a pályát, mert hiszen, amikor a ina ínég- fungáló nagy magyar bíráink lassankint kidűlnek a sorból, ami, sajnos, idővel elkerülhetetlen, kell, hogy egy olyan szukreszceneia nőjjön utánuk, amely alkalmas legyen arra, hogy pótolja azokat a nagynevű magyar bírákat, azokat a nagy magyar jogászokat, akik nagyban hozzájárultak a hazai jogfejlődéshez.. Én úgy emlékszem rá, t. Felsőház, hogy két éve annak, hogy ugyancsaik a költségvetés tárgyalása alkalmával az akkori igazságügyminiszter úrhoz kérelmet intéztem, felhívtam figyelmét azokra a veszedelmes szimptomákra, amelyek jogrendünket még mindig veszedelemmel fenyegetik, s amelyek részben még most is l'ennállanak. Rámutattam akkor a kommunista propaganda vészes, folytonos és szünetlen munkájára, és amikor erre rámutattam, kértem őt arra, hogy a magyar tételes büutetőtörvénykönyv büntetiélstételeinek revizió útján vagy novelláris úton eszközlendő szigorítása által tegye lehetővé, hogy a magyar büntetőtörvénykönyv rendelkezései alapján nagyobb szigorral legyenek sújthatok azok a ha zátlan és felelőtlen egyének, akik ma, amikor ennek az országnak élnie, fejlődnie és haladnia kell, még mindig naptár szerint, majdnem teljes pontossággal, évenként kétszer, ősszel és tavasszal megismételt aknamunkájukkal próbálják megölni ezt a vergődő és élni akaró országot. Én azt hiszem, t. Felsőház, hogy be kell látnunk, hogy az. amit a mai törvények engednek a bíróknak, az a néhány hónapi szabadságvesztésbüntetés, de sajnos, a legtöbb esetben az a pár heti elzárásbüntetés, amelyet ilyen bűncselekményeknél az államrendőrség, mint rendőrbíróság, róhat ki, nem bír elrettentő hatással, nem elegendő arra. hogy azok a moszkvai rubelek által megvesztegetett bujtogatok, akiknek ez a haza nem hazájuk, meg ne merjék reszkírozni azt, hogy minduntalan folytassák aknamunkájukat. (Taps a középen.) Ezen a téren, t. Felsőház, azt hiszem nem kellene félnünk attól, hogy reakciósoknak tüntessenek fel bennünket, hogy a külföld a túlságos konzervatizmus vádját foghassa ránk. mert hiszen példát adtak előttünk, igen fontos intő példát. Ott van a legutóbbi Időben a demokrata francia köztársaság, amely hogy a jogrendet és a közrendet megóvja, egyszerűen megtiltotta a munkásság május 1-i Felvonulásai Ott van a német birodalom is, amelynek pedig szociáldemokrata kormánya van.- Ennek amikor a május 1-i munkástüntetések a kommunista propaganda hatása alatt elfajultak oda, hogy vérfürdővé változtattak egy utcát Berlinben, a következő napon az volt a megtorló lépése, hogy az ifjúmunkásoknak szakszervezeteit — ő, a szociáldemokrata kormány -— felosz lattá, értékeiket lefoglalta és működésüket be szüntette. Fai azt hiszem, hogy ezekkel a pél-