Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-61

142 Az országgyűlés felsőházának 61. üt előbbrevinni, a városokat pedig inkább megfékezni akartam, nehogy radikális irányban nagy ugrást tegyenek. El fog következni az idő, amikor ebből a törvényjavaslatból a törvényhatósági városok kiválnak. Kívánom, hogy ez mennél később következzék be. Mert ha mennél előbb következik be, ez nagy ugrást jelent és nem tudom, nem a szélsőségek felé-e, ami nincs ennek az országnak érdekében. Nem fékevesztett haladásra, nem ugrásokra van szükség, hanem gazdasági megalapozással bíró és a kulturális érdeket is figyelembe vevő haladásra. A külön törvény megadta volna a lehetőséget ezekre az ugrásokra, de én féltem, hogy azok talán sötétbe való ugrások lettek volna, s éppen azért tartottam még együtt ebbeni a törvényjavaslatban a két törvényhatósági testületet, a várost és az ősi vármegyét. Itt még testvériesen meg tudnak élni, de nem tagadom, el fog következni a szétválasztás ideje, miért nagyobb tempóban fog haladni a város a fejlődés útján, mint ahogy azt a maga szegény anyagi helyzetében a vármegye teheti. Ha tehát méltóztatnak az elgondolásomat bölcsen megérteni, talán helyeselni is méltóztatnak intenciómat, amely vitt és vezetett abban, hogy ezt a két kérdést, bár sok ellentétes érdek látszik fennforogni, egy törvényjavaslatban oldottam meg. Nem zárkóztam azonban el az elől. hogy ahol differenciálódásra volt szükség, akár az egyiknek, akár a másiknak érdekében, azt ebben a törvényjavaslatban mie»g is tegyem. Mert teljesen egy kaptafára húzni a két különböző törvényhatósági alakulatot és konstrukciót, amelyeknek célkitűzései és hivatásai is mások, nem lehet. De mégis megtaláltam a kiegyensúlyozást, amelyet a kérdésnek a mai nehéz és súlyos viszonyok közt meg kellett találni. Rátérek most még a törvényjavaslat fegyelmi fejezetére és azután egy-két szót kívánok a tisztviselői kérdésről szólni. A fegyelmi ügyek rendezését sürgősnek tartottam, mert ha valahol ázsiai állapotok voltak, ezek a fegyelmi ügyek terén voltak találhatók. En magam, mint miniszter, nem egy négy-öt év óta húzódó fegyelmi ügyet intéztem el. Ezek az állapotok kényszerítettek engem arra az útra, hogy ebben a törvényjavaslatban a tisztviselőknek ezen a lehetetlen állapotán segítsek és egyúttal alapját vessem meg az elkövetkezendő szolgálati pragmatikának is, amelynek lényeges részét a fegyelmezési rész kell, hogy alkossa. (Helyeslés.) Ma a közigazgatási tisztviselő tényleg ki van szolgáltatva a hatalomnak. Maga az egész fegyelmi eljárás semmiféle formalitáshoz nincs kötve, jóformán semmiféle védelmi biztosítékot nem tartalmaz a tisztviselőre nézve, a hatóságokra vonatkozólag pedig kényszerítő sürgősséget nem állapít meg. így sem a közérdeket nem látom megóva, sem a tisztviselők feltétlenül szükséges védelmét. Ez indított engem arra, hogy a modern irányelveknek megfelelően intéztessem és intézzem el ezt a kérdést úgy, hogy a tisztviselők és a közérdek is a megfelelő védelmet megkapják. Meghoztam azt az áldozatot, hogy legfelsőbb fokú fegyelmi hatóságomról lemondtam, és pedig lemondtam egv bíróság megalkotásának kedvéért, amelyben több függetlenséget, több pártatlanságot látok és a közérdeknek, valamint a fegyelmi eljárás alá vont tisztviselőknek védelmét is jobban látom biztosítva. Itt kell kitérnem Juhász Andor, a Kúria érdemes elnöke ő excellenciájának felszólalására. Amennyire elismerésben részesítette ezt a szakaszt a haladás szempontjából, éppen ése 1Ù29. évi június hó 7-én, pénteken. annyira kifogásolta a maga részéről éppen ennek a legfelsőbb fegyelmi bíróságnak összetételét ablból a szempontból, hogy többségben vannak ott a közigazgatási tisztviselők és kisebbségiben a bírói elem. És itt utalt az indokolásnak egy kitételére, amelynek azt a magyarázatot adta és amelyből azt a következtetést vonta le, mintha mi a magyar királyi bíróságokat nem tartanánk megfelelőknek a fegyelmi ügyek elbírálására. Citátuma a következő volt (olvassa): «Ezek azok az okok, amelyek a szigorú jogszabályokhoz ragaszkodó bíróságokat kevésbbé teszik alkalmasakká arra, hogy a fegyelmi ügyeket a közkívánalomnak megfelelően elbírálják.» Ha így kiszakítják ezt a bekezdést, ezt a mondatot, akkor talán lehet arra a konklúzióra jutni, amelyre ő excellenciája jutott. De az indokolás azzal kezdődik, hogy egy egész oldalon felöleli az okokat, amelyek miatt mi a mi bíróságunkat tartjuk alkalmasabbnak a rendes bíróságnál, vagy akár a közigazgatási bíróságnál is és nem intendáltatott a legtávolabbról sem az, mintha a többi hatóságok nem a jogszabályok szerint ítélkeznének és legkevésbbé intendáltatott az, mintha a rendes királyi bíróságok csak a jogszabályokhoz ragaszikodva hoznák meg a maguk ítéletét. Ennél a kérdésnél disztingválnunk kell. Soha senki kifogás tárgyává nem tette azt, hogy a független magyar bíróság fegyelmi ügyei bírók kezébe tétettek le. Igen helyesen, mert ők a legalkalmasabbak és leghivatottabbak arra, hogy a bíróságok szolgálatában állók fegyelmi ügyeit elbírálják, hiszen ők ismerik azokat a kötelességeket, amelyeknek egy bírónak eleget kell tennie, ők ismerik a bíróság adminisztrációját, tehát ők, mint akiknek leginkább van betekintésük ezekbe a dolgokba, leginkább hivatottak ezeknek az ügyeknek az elbírálására. De ha elismerem ezt, akkor el kell ismernem azt is, hogy egész más terrénum a közigazgatás. A közigazgatás maga az élet. A közigazgatási tisztviselő az élettel él, nemcsak a jogszabályok kiszolgáltatására van ott, hanem az egész közigazgatás intézése során a folyó élettel állandóan kapcsolatban van, a maga közönségével állandóan érintkezik, akár akarja, akár nem akarja az illető. Ezt az érintkezést maga az élet adja, és magának az egész közigazgatásnak éppen az a hivatása, hogy ebben a gondolatban éljen. Mi nemcsak azt vagyunk hivatottak a fegyelminél elbírálni, és majdnem azt mondhatnám, hogy alig is fordul elő annak a kérdésnek az elbírálása, hogy követett-e el kriment az a közigazgatási tisztviselő, igen vagy nem? A mi közigazgatási szempontunkból a lényeges és főkérdés az, hogy a tisztviselő alkalmas-e a közigazgatás ama feladatainak teljesítésére, amelyeket a törvények rábíznak, igen vagy nem? Az alkalmasságnak ez az elbírálása elsősorban közigazgatási embereket kíván meg, mert azok ismerik a közigazgatási életet, a közigazgatási apparátust, tehát azok lehetnek csak a hivatottak. Nem jogászilag bírálják el a kérdést, hanem az alkalmatosság szempontjából, hogy az illető a közigazgatási élet funkcióit képes-e úgy elintézni, ahogy a közérdek kívánja. A fegyelmi per nem egyéni per, nem az illető tisztviselő pere, ez közérdekű per, amelyet nem az illető egyén szempontjából, hanem a közérdek szempontjából kell elbírálni. Éppen azért nem voltam abban a helyzetben, hogy elfogadhassam azokat az indítványokat, amelyek akár a közigazgatási bíróságot, akár pedig a rendes bíróságokat kívánták fegyelmi fórumul. Az mégis szükséges,