Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.
Ülésnapok - 1927-60
lui Ai országgyűlés felsőházának 60. ülé Ezekkel a kritikákkal nem tudok egyetérteni. Nekem módomban volt, mint kívülállónak, csak mint egyszerű megyebizottsági tagnak és mint egyszerű megyei embernek évtizedeken át megfigyelni a vármegyei és a városi közigazgatást, és megmondom egész nyiltan, hogy amint nem találom rossznak a régi vármegyei törvényt az 1886 : XXI. törvénycikket, éppen úgy nem találom oly rossznak azt a vármegyei közigazgatást sem, hogy annak a temetésére kellene összegyűlnünk. Koncedálom, hogy miután, úgy, mint a többi hatóságokat, ezeket is egyes emberek vezetik, lehettek talán gyengébb kvalitású, vagy kevésbbé ahboz értő, vagy azzal kevésbbé hivatottan foglalkozó vezető emberek, vagy esetleg egész törvényhatóságok, de én a gyakorlati életben látom, hogy a törvényhatóságok a vármegyei törvény megalkotása óta a lehető legnagyobb mértékben igyekeztek megfelelni mindazoknak a feladatoknak, amelyeket a törvény, vagy a vármegyei törvény megalkotása után alkotott törvények és szabályrendeletek rájuk róttak. (Az elnöki széket gróf Széchenyi Bertalan foglalja el.) A vármegye elmaradt ? Nem ! Méltóztassék megnézni, — itt egyik tagtársam márkiemelte azt — hogy a világháború alatt a vármegyék szinte legjobban állották meg feladatukat az öszszes törvényhatósági egyedek és hatóságok között. (Ügy van!) A vármegyék vezetői igenis a leggyakrabban, mint a helyi szervezetek intézői megértették az idő szavát. Méltóztassék megnézni, a legtöbb vármegyében megépítették az utakat, a vasutakat, a vízi beruházások eszközöltettek, szociális intézmények létesíttettek stb. Hiszen a vármegyékben legelőször találjuk meg a közkórházak építését, amiről a törvényhatósági városok is akárhányszor lemaradtak ; nem is beszélve arról, hogy mennyi város és vármegye építette az első munkásházakat, amelyek a leghatározottabb és a legszélsőségesebb szociális igényeknek is megfelelnek. Nem lehet erről a vármegyéről azt mondani, hogy nem felelt meg feladatának. El kell azonban ismernem, hogy igenis jöttek újabb feladatok, amely újabb feladatoknak a régi szervezetben, a régi keretek között a vármegye és a törvényhatósági városok már kevésbbé tudtak megfelelni Hiszen egészen egyszerű az elgondolás : azóta, mióta a vármegyei törvény megalkottatott, mindenféle közigazgatási ügy közvetlenül, de legalább is közvetve a vármegyék és a községek nyakába hárult, a nélkül azonba n, hogy ennek intézésére bárminő újabb szervezet iétesíttetett volna, vagy mód adatott volna, ha más nem, a tisztviselői létszám megfelelő szaporításával ós kiképeztetésével. hogy ezeket a munkákat, amelyek számszerűen is nagyon emelkedtek, ezek az új szervek vagy új tisztviselők elvégezzék. Méltóztassék meggondolni azt is, hogy nem ugyan a törvényhatósági városoknak, de a törvényhatóságoknak, a vármegyéknek önálló vagyonuk nincs és így alig lehet kívánni azt, hogy vagyon nélkül, adóztatási jog minimumával a vármegye valami nagyobb szociális vagy egyéb intézményeket létesíthessen, amelyeknek azonban természetesen csak akkor tudna megfelelni, ha tényleges anyagi eszközök rendelkezésre állanának. Hiszen tudjuk, hogy a legújabb időkben, amikor a kormány megengedte a törvényhatóságoknak a kölcsön felvételét, még kár is származott abból f hogy minden törvényhatóság az újabb szociális' kívánalmaknak úgy akart eleget tenni, hogy drága kölcsönöket vett fel. Helyeselnünk kell azt, hogy a vármegye, amely elsősorban nem gazdasági közület volt, nem akart megadóztatással, a lakos1929. évi június hó 6-án, csütörtökön. ság megterhelésével nagy intézményeket létesíteni, hanem csak azokat intézte és alkotta, amelyeket hivatva volt a lehetőség határán belül megalkotni. Ha mégis azt mondjuk, hogy az intézmény módosításra szorul, nem azért szorul erre, mert a régi rossz volt, hanem azért, mert az újabb kívánalmaknak, amelyek az élettel szemben emelkedtek, a régi törvény keretei között nem tud eleget tenni és így a régi törvényen kell bizonyos módosításokat, tágításokat eszközölni. A régi törvényhatósági törvénynek is van egy hibája, amely hibája a jelen törvényjavaslatnak is. Nagyon szigorúan megszabja és nagyon részletezi a törvény azokat a rendelkezéseket, amelyek szerint a törvényhatóságnak megalakulnia, élnie és működnie kell, úgyhogy a törvény, hacsak nem akarunk rajta újabb törvénymódosításokat eszközölni, szinte alig engedi meg, hogy a törvényhatóság tovább is fejlődhessék. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy a törvény guzsbaköti a törvényhatóságot, de méltóztassék megnézni a törvényjavaslatot, vagy a régi törvényeket ; ezek a törvényhatóságra vonatkozólag éppen azt mutatják, hogy szinte semminemű lépést nem tehet a törvényhatóság a maga külön kifejlesztése, a maga fejlődése érdekében, mert hiszen mindig beleütközik a törvény korlátaiba. A jelen törvényjavaslat annyit segít ezen, hogy megenged a belügyminiszternek bizonyos módosításokat, megengedi bizonyos rendeletek kiadását, sőt a vármegyének is megengedi bizonyos szabályrendeletek alkotását, amelyekkel önmagán segíthet. De még ezt is olyan kevésnek tartom, hogy félő, hogy amint az élet változik, a törvényhatóság megint meg lesz kötve működésében, mert törvényes intézkedés hiányában nem lesz módjában az élethez idomulni. Ebben a tekintetben egyetlen tövényhatósági törvény volt, amely a változó élet következtében a fejlődésre módot adott, és ez a régi fővárosi törvény, az 1872 : XXXVI. te, amely minden tekintetben elsőrendű alkotása az akkori törvényhozásnak, és amely még ma is példája lehet a törvényalkotásnak abban a tekintetben : hogyan kell egy közület szabályzatát úgy megállapítani, hogy az a mindenkori élethez idomulhasson. Ha ezt bátor vagyok felemlíteni kapcsolatban a törvány hatósági törvény tárgyalásával, nem időpocsékolásból teszem, hanem egyrészt, hogy összehasonlítást tegyek a régi fővárosi törvény és a mostani törvényjavaslat között, mert hiszen abból sokat tanulhatunk és alkalmazhatunk a mostani törvényjavaslatra is, másrést azért, hogy rámutassunk arra ; hol hibázzuk el a törvényalkotást, miért van az, hogy mi Magyarországon nagyon sok törvényt csinálunk, amely a gyakorlati életbe át sem megy, és így a törvénytár gyarapodik,azonbanagyakorlati!életabból semminő hasznot nem húz. Ha tehát a változó élet következtében kénytelenek vagyunk a törvényhatósági élet kifejlődhetésén változtatni, amit elismerek, úgy hangsúlyozom, hogy a mai törvényhatósági életen is három irányban tartok szükségesnek változtatást. Elsősorban tényleg szükséges a törvényhatóság megalakulása és szervezésére vonatkozó módosítás. Ebben a tekintetben sokan örömmel üdvözlik az általános titkos választójogot, azonban éppen annyian nagyon nagy aggályokat támasztanak azzal szemben. A magam rézéről, aki a fővárosban közvetlenül tapasztalhattam úgy a törvényhatósági életben, mint az országgyűlési választások során az általános titkos választójog érvényesülését, nem beszélnék az általános titkos választójoggal szemben kautélák alkalmazásáról ; attól nem félek, mert méltóztassanak elhinni, hogy minden jogszabály, nevezzem azt akár általános