Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-60

114 Az országgyűlés felsőházának 60. ülé, tehát azokra a korlátozásokra és azokra a fegyverekre, amelyet ez a törvényjavaslat a vármegye munkaképessége, valamint egy nyugodt és a megye színvonalához méltó tárgyalási hang biztosítása érdekében stipulai, igenis szükségünk van. És ez — mint ahogyan azt egyes radikális oldalakról hangoztatni szeretik, — nem jelenti a szólásszabadság korlátozását, hanem ellenkezőleg : a szólásszabadsággal való visszaélés ellen, a demagógia ellen való védekezést. Mert amikor ma minden törekvésünk a nemzeti erők egyesítése kell, hogy legyen egy alkotó munka érdekében, akkor lehetetlenné kell tennünk minden olyan törekvést, amely ennek az alkotó munkának útj ban áll. A törvényhatósági bizottságok újjászervezésével kapcsolatban rá kívánok mutatni néhány rövid szóval arra a körülményre is, hogy az utóbbi időben igen sok szó hangzott el arról, hogy a megyei törvényhatóságok autonómiája illuzórius, mert a függő elemek, a törvényhatósági bizottságok tisztviselő tagjai, alkotják állandóan a többségeket az egyes közgyűléseken, míg ezzel szemben a vármegye társadalmának független elemei, elsősorban a virilisták állandó kisebbségben vannak. Ezt a jelenséget, azt hiszem, mindnyájunknak, akik a megyei közéletben résztveszünk, alkalmunk is volt tapasztalni. Én ennek okát azonban nem magában az intézményben láttam és nem is ott kerestem, hanem abban, hogy ennek a megyei társadalomnak a közgyűlések, a közügyek iránti érdeklődése az utóbbi időben a minimumra redukálódott. Hiszen láthatjuk, hogy az egyes törvényhatósági közgyűlések iránti érdeklődés rendszerint csak addig szokott tartani, ameddig valamely izgalmasabb politikai, vagy választási kérdés van napirenden (Ügy van! Ügy van! jobbfelől), ellenben a vármegyéket és a községeket érintő igen fontos gazdasági, közigazgatási, vagy pénzügyi kérdések tárgyalása iránt a vármegye társadalma egyáltalában nem érdeklődik, (ügy van! Ügy van!) sőt ezekben a kérdésekben elfoglalt álláspontját és bírálatait is rendesen a közgyűléseken kívül és nem magukban a közgyűlésekben szokta elmondani. Én ennek ellenére mégis azt hiszem, hogy nem kizárólag egy rohamos visszaesés az oka annak, hogy a társadalomnak a közügyek iránti érdeklődése megcsökkent, hanem inkább a megváltozott viszonyokra vezethető ez vissza ; mert hiszen az is kétségtelen, hogy ha a múltban a jelenlegi érdeklődés mértéke elegendő is volt, az ma már elégtelen, mert a ma megoldásra váró feladatok minden tekintetben fokozottabb érdeklődést követelnek, még pedig a meghatványozódott feladatok arányában. Ha pedig figyelembe vesszük azt, hogy a közterhek elsősorban a legtöbb adót tizetők vállaira nehezednek, akik tagjai a törvényhatósági bizottságoknak és akik ennek következtében elsősorban kellene, hogy megérezzék egy oktalan megyei gazdálkodás káros következményeit, akkor azt kellene feltételeznünk, hogy a megyei társadalomnak az a része, amely ezeknek a jogoknak birtokában van, él is ezekkel a jogokkal, befolyik a megyei gazdálkodás irányításába és saját maga végzi el az ellenőrzés szigorú munkáját. Ezekkel szemben azonban azt kellene tapasztalnunk, hogy a vármegye társadalmának a közügyek iránt való érdeklődése a megoldásra váró feladatoknak sem súlyával, sem jelentőségével, sem tömegeivel lépést tartani egyáltalában nem tudott. Ebben a körülményben és ebben a jelenségben láttam tehát én az okát annak, hogy a kormány és a törvényhozás bölcsesége az utóbbi években szükségesnek találta, hogy a megyei gazdálkodásba fokozottabb mértékben beleavat?e 1929. évi június íió 6-án, csütörtökön. kőzzék. Ebben tehát én nem látok autonómiaellenes tendenciát megnyilatkozni, hanem elsősorban is azt látom, hogy az államhatalom ott, ahol erre közérdekből okvetlenül szükség volt, az önkormányzatoknak segítségére sietett. A törvényhatósági autonómiák legbiztosabb védelmét abban az esetben fogjuk látni, ha a vármegye társadalma összefog és egységesen odaáll saját ügyeinek irányítása mellé, ha a számára biztosított Önkormányzati jogokat tényleg gyakorolni is fogja és ha ezt a kötelességét akkor is teljesíteni fogja, amikor az idők változnak és nagyobb felelősséggel járó, fokozottab mérvű aktivitást követelnek. Ha ez be fog következni, akkor nem a vármegyei törvényhatóság autonómiája fog illuzoriussá válni, hanem feleslegessé fog válni az államhatalomnak a megyei ügyekbe való fokozottabb mértékű és jelenleg kétségtelenül szükséges beavatkozása. Ebben a törvényjavaslatban megvan adva a mód arra, hogy a megyei önkormányzatokban azok az elvek érvényesüljenek, amelyek a régi vármegye színvonalának, tradícióinak fenntartására minden tekintetben alkalmasak. Ezek azonban a gyakorlatban csak akkor fognak érvényesülni, ha a polgári társadalom az ebben a törvényjavaslatban részére biztosított jogokkal szemben kötelességét is minden tekintetben teljesíteni fogja. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Azt hiszemhogy ha ez be fog teljesedni, akkor éppen azok az aggodalmak, amelyekre az imént Széchenyi Aladár gróf úr ő méltósága rámutatott, mindenesetre redukálódni fognak. Meg vagyok róla győződve, hogy ezek ez újonnan alakítandó törvényhatósági bizottságok, különös tekintettel a törvényhatósági közgyűlésnek a kisgyűlés által való tehermentesítésére, ezeknek a követelményeknek meg fognak tudni felelni és hogy ez a törvényjavaslat a vármegyei helyzetet minden tekintetben meg fogja javítani, hogy új életet fog a megyei közigazgatásba behozni és fel fogja kelteni az érdeklődést azoknak körében is, akik idáig közönbösen viselkedtek. Fontos intézkedése továbbá ennek a törvényjavaslatnak a gyakorlati és elméleti tisztviselői kvalifikáció felemelése és az illetménykérdés rendezése is. Ezt a két intézkedést tulajdonképpen egymás nélkül elképzelni sem lehet, mert azoknak a magas kvalifikációhoz kötött feladatok kifogástalan teljesítésének, amelyek ma a megyei tisztviselői karra általában véve hárulnak, nélkülözhetetlen előfeltétele az, hogy anyagilag független és a mindennapi megélhetés gondjaitól és bajaitól lehetőleg mentesített tisztviselői karral rendelkezzünk. Az eredeti törvényjavaslatban megállapított mértékét az illetménykérdés rendezésének a magam részéről nem tartottam kielégítőnek és arányban állónak azokkal a követelményekkel, amelyek a megyei tisztviselői karral szemben támasztatnak és éppen ezért elismerés illeti a pénzügyminiszter urat azért, hogy ebben a kérj désben eredetileg elfoglalt álláspontját revizió alá vette és elment a teherbíróképesség legvégső fokáig. Az anyagi függetlenlenség és magas kvalifikáció nélkülözhetetlen előfeltételei a közéleti tisztaságnak és a közéleti hozzáférhetetlenségnek is. Egy magas színvonalon álló közigazgatásnak ezek az erkölcsi előfeltételei azonban csak abban az esetben fognak érvényesülni, és az ezen a téren meglehetősen alászállott békenívó csak abban az esetben fog helyreállni, ha az ország tisztviselői karának egész vonalán a magánérdeknek a közérdek felett való érvényesülését a legerélyesebb eszközökkel lehetetlenné fogjuk tenni. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezen a téren a helyzetet a