Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-60

110 Az országgyűlés felsőházának 60. ülé és bírósági, ügyészségi tisztviselők, együttvéve mintegy 4500 állami alkalmazott felett, és szem elől téveszti, hogy a bíróságaink és ügyészségeink körében uralkodó egészséges testületi szellemen felül főképpen a független elemekből összealakított szigorú, de pártatlan és minden külső befolyást elutasító fegyelmi bíróságok igazságos és igazán példaadásra hivatott működésének lehet köszönni, hogy a bírói szervezet körében a rend és a fegyelem a legkétségbeejtőbb életviszonyok idejében sem ingott meg. Ha tehát a használt szavak közönséges értelmében veszem ezt a megállapítást, vagyis aképpen, hogy bíróságaink a törvényhez kötöttségüknél fogva, tehát elvben kevésbbé alkalmasok fegyelmi bíráskodásra, ez ellen, mint a helyzet félreismeréséből eredő és a mai fegyelmi bíróságaink félszázados működésének eredményével ellentétes megállapítás ellen annyival is inkább kifogást kell emelnem, (Helyeslés a baloldalon.) mert ma már nem lehet szó bíróságainknak középkori értelemben vett törvényhez kötöttségéről, a törvénytisztelet pedig épp úgy kell, hogy a bíróságnak, mint a közigazgatási hatóságnak kötelessége legyen. Ma már minden bíró legnagyobb ambícióját abba helyezi, hogy ne megkövesedett törvényszakaszokat, hanem a minden törvényből helyes magyarázat útján kihámozható anyagi igazságot szolgáltassa ki a hozzá forduló feleknek, (Ügy van! a baloldalon.) és nem is szabad a törvényhozóról sohasem feltételeznünk, hogy igazságtalanságot akart volna törvénybe iktatni. Egyébiránt úgy gondolom, hogv ezt az egész indokolást tollhiba-kiierazítás címén akként lehetne átformálni, hogy az tulajdonképpen nem bíróságainknak elvi szempontból való alkalmatlanságát kívánja megállapítani a fegvelmi bíráskodásra, hanem inkább azt, hogy rendes bíróságaink, a közigazgatási élettől távolabb állván, kellő közigazgatási szakismeret hiányában nem alkalmasak arra, hog^ a közigazgatási tisztviselők felett a fegyelmi bíráskodást gyakorolják. Ezzel szemben legyen szabad azonban hivatkoznom a Kúria ügyvédi tanácsára, az ügyvédi karnak erre a legfelsőbb fegyelmi bíróságára, amely eleven példája annak, hogy megfelelő szakülnökök bevonásával rendes bíróságaink alkalmasak arra, hofry a bírói szervezeten kívül álló funkcionáriusok felett is gyakoroljanak fegyelmi bíráskodást.(Ügy van!abaloldalon.) A javaslat nem tartalmaz megnyugtató indokolást arra nézve, hogyha már rendes bíróságainkra nem is kívánta rábízni a tisztviselői fegyelmi bíráskodást, — amit őszintén szólva más indokokból magam sem óhajtanék — miért nem tartotta ezt, különösen a legfelső fokon való bíráskodást a magyar királyi Közigazgatási Bíróságra rábízhatónak, vagy legalább is annak körében megszervezhetőnek. Hiszen ez a nagytekintélyű, abszolút bizalomnak örvendő magas bíróság felerészben éppen a magasabb közigazgatási tisztviselők köréből egészíti ki magát, és a törvénvhozás azért állította azt fel, hogy a közigazgatás körében előforduló jogsérelmeknek legyen páratlan bírósága. A Közigazgatási Bíróság felállításával és hatáskörének kiterjesztésével tehát a törvényhozás szinte előre rámutatott arra a szervre, ;tmelynek az önkormányzati tisztviselők fegyelmi eljárásában az utolsó szót kellene kimondania. Mindaz, amit ezek a törvények, illetve, a vonatkozó javaslatok indokolása arra nézve felhoz, hogy a közigazgatás körében előfordult jogsérelmek ehhez a pártatlan bírósághoz tartozzanak, áll fokozottabb mértékben az önkormányzati tisztviselők jogsérelmére is. Az 1896. e 1929. évi június hö 6-án, csütörtökön. évi XXVI te, amely a közigazgatási bíróságot megszervezte, a törvényjavaslat indokolásában ezeket tartalmazta: «az összes elsőfokú és fellebbviteli közigazgatási szerveink abban a közös hibában szenvednek, hogy határozataik fellebbvitel útján odakerülnek, ahol lehet ugyan szakértelmet, közigazgatási helyes érzéket, jóakaratot és egyes esetekben bírói tárgyilagosságot is^ várni, de állandóságot nem és még kevésbbé a bírói tiszt teljesítése közben minden körülmények között igényelt függetlenséget». A közigazgatási bíróság hatáskörét kiterjesztő 1900 : LX. te. pedig a javaslat indokolásában ezeket tartalmazza (olvassa): «A bírói védelem, amely nem jelent egyebet, mint a törvényesség uralmának a független fórum útján való biztosítását, a kormány tekintélyét nem sértheti, legalább nem abban az esetben, ha ennek törekvése a törvények tiszteletben tartására van irányítva, sőt a kormányhatóságok intézkedésének a tekintélyét csak fokozza, ha azok törvényességét — jogvita esetén — a független bíróság megállapítja. Végül hivatkozom a hatásköri bíróság szervezéséről szóló 1907 : XLIV. tcikkre, amely főképpen a bíróságok és a közigazgatási hatóságok között felmerülő hatásköri összeütközéseik elbírálására szervezte meg ezt a magas bíróságot, amely hatásköri-kérdésekben a Kúria, a Közigazgatási Bíróság és az összes miniszterek felett áll, szervezete pedig kizárólag bírói elemekből. Az erre vonatkozó javaslat indokolása aképpen szól, hogy a hatásköri esszeütközések bíróságát az ítélkezés függetlenségének és pártatlanságának s teljes szabadságának megóvása végett bírói elemekből szervezi meg és ebből a szervezetből a közigazgatási hivatalnokelemet kizárja, mert bár ennek a bevonása mellett a közigazgatási szakismeret és érzék szempontjából szót lehetne emelni, a javaslat azonban a döntő súlyt a függetlenség és pártatlanság intézményes biztosítására helyezi és a Közigazgatási Bíróság közreműködésében a közigazgatási szakértelmet kellőképpen biztosítva látja. A törvényjavaslatnak az a döntése tehát, amellyel az önkormányzati tisztviselők felett való bíráskodást nem a független bíróságra bízta, hanem a független bírói elemnek csupán egy helyen, a legfőbb fegyelmi bíróságnál engedett kiáebb

: ségi szerepet, ezek szerint nyilván nem a bíróságoknak, főleg a közigazgatási bíróágnak arra kevésbbé alkalmas voltában, mint nyilvánvalóan abban találhatja az indokát, hogy a kormány a jelenlegi állapotról nem kívánt egy szerre, minden átmenet nélkül a közigazgatási szervezeten kívülálló független bíróság rendszerére rátérni, hanem egyelőre mérsékeltebb tért engedett a bírói elemnes. T. Felsőház ! Nemcsak a magam felfogását, hanem, mondhatom, az egész magyar bírói testület minden egyes tagjának felfogását tolmácsolom, amikor kifejezést adok annak, hogy a mi testületünk, a múlt példáin okulva, feltétlenül idegenkedik minden olyan kísérlettől, mely a bírót az ő megszokott bírói székéből s abból a bírói pártatlan atmoszférából, amelyhez szokva van, kiemeli és akár közigazgatási teendők ellátásával bízza meg, akár közigazgatási szervek körébe helyezi, azt várva az ítélő bíró kisebbségi szerepétől, hogy a beléjük nevelt bírói mentalitást magukból mintegy ki fogják sugározni s rá fogják szuggerálni ezeknek a különböző szerveknek nem bírói tagjaira is. A magam részéről tehát feltétlenül célszerűbbnek, a törvényhozás korábbi álláspontjával konformisabbank és a bírói tekintély megóvásával összeegyeztethetőbbnek találtam volna, ha a ja-