Felsőházi napló, 1927. III. kötet • 1928. július 2. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-48

Az országgyűlés felsőházának 48. ülése zeti érdek, sőt életkérdés. De már 1921-ben, az akkori kultuszminiszter úrhoz, Vass József Ö excelleneiájához egy hasonló irányú előterjesztéssel éltüuk, amelyre azonban máig sem kaptunk választ. Ilyen körülmények hozott 1926-ban tettem azt az indítványt a Statisztikai Társaságban, hogy tekintettel az 1911 óta erősen megromlott helyzetre, hívjon össe a Statisztikai Társaság t gy tanácskozást, amely e kérdéssel részletesen foglalkozzék és javaslatokat tesyen. Ez a tanácskozás 1927 elején meg is történt. Nagyon kiváló férfiak és nők vettek benne részt, akik egészen át voltak hatva ennek a kérdésnek fontosságától s akkoriban a sajtó útján a nagy közvéleményben bizonyos fokig érdeklődést is tudtak kelteni e kérdés iránt. Ez az érdeklődés azonban, úgy látszik, hajlandó elülni. Az utóbbi időben ugyanis mindössze Láng János alsóházi tagnak egy interpellációját tudom ebben a tekintetben felhozni, amelyben ő a tárgy teljes ismeretében és nagy lelkesedéssel kérte fel az igazságügyminiszter urat ,a kérdés megoldására, illetőleg terjesztett be egy határozati javaslatot, amelynek értelmében az igazságügyminiszter úr kötelezve lett volna egy év alatt ide vonatkozólag egy törvényjavaslatot bemutatni a könnyelmű elválások meggátlása tárgyában. A miniszter úr április 17-én felelt erre a felvetett kérdésre és kifejtette hogy habár a maga részéről a tárgy fontosságát teljes mértékben méltányolja, mindamellett, miután most bizonyos esökkenés állott be a válóperek, illetőleg az elválasztások számában, a maga részéről nem kötelezheti magát, hogy egy év alatt ilyen javaslatot terjesszen be, s a határozati javaslat elvetését indítványozta, ami meg is történt. Én azonban azt hiszem, igen t. Felsőház, hogy az igen t- igazságügyminiszter úr, ha az egész kérdés folyamatát figyelemmel kíséri, s különösen, ha figyelembe veszi azokat az eseményeket, amelyek beszéde elhangzása óta történtek, talán hajlandó lesz ezt az álláspontját módosítani és kilátásba helyezni nekünk a törvényjavaslatnak bemutatását. Méltóztassék megengedni, hogy néhány adatot idézzek a helyzet megvilágítása szempontjából. 1891-től 1895-ig átlagban a válások, az érvényesen felbontott házasságok számaíNagy-Magyarországon 1288 volt. Ez a szám 1909-ig 6337-re, tetehát igen rohamosan megiiövekedett, Most következnek azonban azok az évek, amikor Nagymagyarországot megcsonkították, amikor tehát a né pes-ég számának apadása folytán, ha a régi nívón maradunk, ezeknek a számoknak, amelyeket citáltam, nagyon le kellett volna apadniok. Ennek azonban ellenkezője történt. 1921-ben Csonka-Magyarországon 6188 esetben mondóiták ki az elválást, 1923 ban 6645 esetben. Ezután következik az a bizonyos csökkenés, amelyre az igazságügyminiszter úr célzott: 1926 bán 5796 elválás és 1927-ben 5662. A csökkenés azonban — amint méltóztatnak látni — tulajdonképpen nem nagy és megmagyarázható abból, hogy a háború után tényleg igen sok házasságot kötöttek, amelyekről már eleve tudni lehetett, hogy hosszú tartamúak nem lesznek. Ha az általános fejlődés irányát nézzük, amely nemcsak Magyarországon és nemcsak Európában, hanem mindenütt, ahol az európai népek, beleértve az Egyesült Államokat is, kolóniák révén, az ő hatalmukat és mentalitásukat ki erjesztették, ugyanezt a tendenciát kell konstatálnunk. Mi azonban a statisztikusoknak, nevezetesen Laky Dezsőnek konstatálása szerint sokkal rosszabbul állunk e tekintetben, mint az Egyesült Államok, amely pedig ebből a szempontból, maga is a legutolsó államok között foglal helyet. 1895-től 1905-ig, tehát 10 éves átlagban min^ FELSÖEfÁ?! NAPLÓ. III, *28. évi november hó 16-án, pénteken. 89 den 100.000 megkötött házasságra nálunk 57 elválás esett. Ez a szám 1906 tói 1916-ig, vagyis a következő évtizedben 152-re emelkedett. Angolországban ellenben a megfelelő szám csak 9 körül mozog. Ha azt vesszük, hogy az elválásoknak legnagyobb része nem a földmívesosztályt érinti, és ha figyelembe vesszük azt, hogy Angliában földmívesosztály nincs, tehát itt ez a szám tulajdonképpen a városi elemeknek, az iparnak, a kereskedelemnek, az intelligencia felfogásának exponense, akkor látjuk, hogy Magyarország ebben a tekintetben milyen mélyre süllyedt Én ilyen dolgokban nem szeretek szuperlatívuszokat használni, de az igazság ereje késztet reá e szomorú kijelentésre. Amint láttuk a Bud-féle konstatálás szerint, — amely egyébiránt a későbbi statisztikai felvételekkel is megerősítést nyert — az elválások száma az 1894. évi, illetőleg az 1907. évi törvények óta emelkedett nagy mértékben. Egészen bizonyos, hogy a törvényhozóknak sem 1894-ben, sem 1907ben nem az volt az intenciójuk, hogy az elválások lehetőségét és gyorsítását megkönnyítsék. Itt is azonban bevált : quidquid sine moribus leges. A törvényt a bíróságok úgy interpretálták, hogy az a legnagyobb könnyűséggel engedte meg a válást, a közvélemény pedig egészen távol van attól, hogy az ilyen könnyelműen elváló egyéniségeket, mondjuk, társadalmi bojkott alá helyezze. Én még emlékezem arra, hogy 40 vagy 50 évvel ezelőtt egyes egyének, akik elváltak — lehet, hogy jogos okból és helyesen váltak el — ritkaságszámba mentek. Ma pedig? De erre a kérdésre talán nem is kell feleletet adni. Hiszen tudok eseteket, amikor egy 30 éves nő már negyedik vasry ötödik férjnek es üdött Örök hűséget. Egy gentleman az elvált nő férjének adta nőül leányát, maga pedig elvette az elvált nőt ! Ilyen lehetetlen állapotok jönnek létre, mert a közvélemény és az irányadó tényezők ennek az igazán nagy és alapvető problémának orvoslására kellő figyelmet idáig nem fordítottak. Mindnyájan tudjuk, mindnyáian valljuk, hogy a család a társadalmi és a nemzeti fejlődésnek alapja, alapsejtje, magva. Ha ez a sejt, ez a mag elveszti egészségét, akkor sem egészséges társadalmi, sem pedig nemzeti fejlődésről nem lehet, legalább is jogosan szó, Ha igaz az, — ami pedig, úgy tudom, igaz, — hogy Viktoria angol királynő idejében az an^ol udvarhoz elvált férfit vagy nőt egyáltalában nem eresztettek be, akkor ez — nem tudom ugyan, hogy az újabb áramlatok nem ütöttek-e ezen a puritán felfogáson rést, — mindenesetre nagyon értékes és nagyon érdekes, sőt szerintem követendő példa is. T. Felsőház! Ha behatolunk az angolok lelki világába, kénytelenek vagyunk arra a következtetésre jutni, hogy legfőbb erejük igazában -véve abban az erkölcsi komolyságban áll, amely náluk a többséget, a jobbakat eltölti. (Ügy van! a középen.) Ott a szabadságot úgy értelmezik, hogy az kötelességekkel jár és hogy ezen kötelességek révén minden becsületes és igaz angol hazafinak feladata ott, ahol teheti, a társadalmi bajok, a terjedő méreg, a szaporodó bűnök és társadalmi bajok ellen, amit csak lehet, megtenni. Ez az angolok legnagyobb ereje. Ezért mondhatta egyszer Carlyle, hogy nekik az a szerencséjük, hogy náluk a becsületes emberekben legalább annyi a bátorság, mint a gazemberekben, úgyhogy azok támadását visszaverjék Ellenben ha ezt Magyarországra alkalmazzuk, alig hiszem, hogy kedvező eredményekre jutnánk. Sikerül ugyan nagyon kétesértékű témák, tárgyak és személyiségek iránt, különösen ha a napisajtó szárnyaira veszi őket, felkelteni az érdeklődést. Egy futballmeccs, Miss Baker 16