Felsőházi napló, 1927. III. kötet • 1928. július 2. - 1928. december 19.
Ülésnapok - 1927-49
114 Az országgyűlés felsőházának 49, ülé G ró* Heihlen Pál ^cgyaő (olvassa a 20. § 1. bpfrevtfésé?:. ' Elnök : Tisztelt Felsőház ! A 20. § első bekezdésénél a közjogi és törvénykezési bizottság azt javasolja, hogy a 20. § első bekezdésének 4. sorában olvasható «előkerült» szó után «vagy egyébként talált» szavak iktattassanak be. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e a közjogi és törvénykezési bizottság imént jelzett módosító javaslatát elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) Ha igen, kimondom a határozatot, hogy a Felsőház a 20. § első bekezdését a közjogi és törvénykezési bizottság módosító javaslatával fogadta el. A 20. § második bekezdése meg nem támadtatván, elfogadtatott. Kérem a jegyző urat, hogy a 21. § első bekezdését felolvasni szíveskedjék. Gróf Bethlen Pál jegyző (olvassa a 21. § 1. bekezdését.) Elnök: A 21. § első bekezdésénél a közjogi és törvénykezési bizottság azt javasolja, hogy a 21. § első bekezdésének 2. sorában olvasható : «előkerülő» szó után : «vagy egyébként talált» szavak vétessenek fel. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e a közjogi és törvénykezési bizottságnak e módosító javaslatát elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) Ha igen, kimondom a határozatot, hogy a 21. § első bekezdése a közjogi és törvénykezési bizottság módosító javaslatával fogadtatott el. A 21. § többi bekezdése meg nem támadtatván, elfogadtatott. Következik a 22. <§>. Meg nem tárnadtatván, elfogadtatott. A 23. § meg nem támadtatván, elfogadtatott. A 24. §-nál úgy a közoktatásügyi, mint a közjogi és törvénykezési bizottság javasol módosítást. Kérem a jegyző urat, hogy először az eredeti szöveget, azután pedig mindkét bizottság által javasolt módosított szövegeket méltóztassék felolvasni. Gróf Bethlen Pál jegyző (olvassa az eredeti és a módosított szövegeket.) Elnök : A 24. §-szal kapcsolatban tehát három különböző javaslat fekszik-előttünk: A Képviselőház szövege, a közoktatásügyi bizottság szövege és a közjogi és törvénykezési bizottság szövege, amely utóbbi a közoktatásügyi bizottság javaslatával érdemben azonos, azonban rajta stiláris módosításokat javasol. A bizottságoknak ezek a módosításai a Képviselőház által elfogadott eredeti szöveggel ellentétesek. Ennél a szakasznál a házszabályok 57. §-a értelmében a kérdést akként kívánom feltenni, hogy a közjogi és törvénykezési bizottságnak a legtávolabb álló módosító javaslatát szembe fogom állítani a közoktatásügyi bizottság javaslatávalÜés a Képviselőház által elfogadott eredeti szöveggel. Ha a közjogi és törvénykezési bizottságnak ez a legmesszebb álló módosító javaslata nem fogadtatnék el, úgy a közoktatásügyi bizottság javaslatára fogunk szavazni, szemben a Képviselőház által elfogadott eredeti szöveggel. Méltóztatnak a kérdés ily módon való felteveséhez hozzájárulni ? (Igen !) Ha igen, ekként fogok eljárni. Felteszem tehát a kérdést, méltóztatnak-e elfogadni a közjogi és törvénykezési bizottságnak azt a javaslatát, hogy a 24. § eredeti szövege helyébe a közjogi és törvénykezési bizottságnak imént felolvasott módosított szövege vétessék fel — amely érdemben azonos a közoktatásügyi bizottság módosító javaslatával — igen, vagy nem? (Igen!) \ 1928. évi novéníber hó 28-án, szerdán, Ha igen, kimondom a határozatot, hogy a törvényjavaslat 24. §-ának eredeti szövege helyébe a közoktatásügyi bizottság módosító javaslatának mellőzésével a közjogi és törvénykezési bizottság módosító javaslata fogadtatott el. Következik a 25. §. A 25. §-nál a szakasz mind a három bekezdéséhez módosítást javasol a közoktatásügyi, a közjogi és törvénykezési bizottság, tehát a szakaszt bekezdésenként fogjuk tárgyalniKérem a jegyző urat, hogy először a 25. § eredt-ti szövegének első bekezdését felolvasni szíveskedjék. Gróf Bethlen Pál jegyző (olvassa a 25. § eredeti szövegének első bekezdését). Elnök : Ennél a bekezdésnél a közoktatásügyi, valamint a közjogi és törvénykezési bizottságok egyöntetűen azt javasolják, hogy a 25. § első bekezdésének 3. sorában olvasható «gyűjtemények és» szavak hagyassanak ki. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e a bizottságoknak ezt a módosító javaslatát elfogadni, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, akkor kimondom a határozatot, hogy a 25. § első bekezdése a bizottságok módosító javaslatával fogadtatott el. Kérem a jegyző urat, hogy a 25. § második bekezdését felolvasni szíveskedjék. Gróf Bethlen Pál jegyző (olvassa a 25. § második bekezdését). Elnök : A 25. § második bekezdésénél a közoktatásügyi, valamint közjogi és törvénykezési bizottságok azt javasolják, hogy a 25. § második bekezdése 2. és 3. sorában található «bejelentéstől számított 15 nap» szavak helyett «bejelentés vételétől számított 2 nap» szavak iktattassanak be, továbbá ugyanezen második bekezdés utolsóelőtti sorában előforduló «60» szám «7» számra helyesbíttessék. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e a bízottságoknaK imént előadott módosító javaslatát elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) Ha igen, kimondom a határozatot, hogy a Felsőház a 25. § második bekezdését a bizottságok módosításaival fogadta el. Gróf Bethhn Pál jegyző (olvassa a 25. § harmadik bekezdését). Elnök: Tisztelt Felsőház! E bekezdésnél a közoktatásügyi, valamint a közjogi és törvénykezési bizottságok egyöntetűen azt javasolják, hogy a bekezdés végére folytatólagosan vétessék fel a következő szöveg: «Hatóságilag elrendelt vagy önkéntes árverés esetén az elővásárlási jog addig gyakorolható, míg az ingóság a legtöbbet igérő által megvettnek nem jelentetett ki. (1881. évi. LX. te. 107. &)» Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e a bizottságok által a 25. § harmadik bekezdéséhez javasolt pótlást elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) Ha igen, kimondom a határozatot, hogy a Felsőház a 25. § harmadik bekezdését a bizottságok pótlásával fogadta el. Következik a 26. §. Minthogy ennél a szakasznál módosítások vannak, kérem a jegyző urat, hogy a 26. §-t eredeti szövegében felolvasni szíveskedjék. Gróf Bethlen Pál jegyző (olvassa a 26. § eredeti szövegét). Elnök : Most pedig kérem a jegyző urat, hogy úgy a közoktatásügyi, mint a közjogi és törvénykezési bizottságok jelentésében foglalt, a 26. §-ra vonatkozó módosításokat szíveskedjék felolvasni. Gróf Bethlen Pál jegyző (olvassa a módosításokat) Elnök : Amint méltóztatnak tehát látni, a 26. §-szal kapcsolatosan három különböző javaslat fekszik előtiünk ;