Felsőházi napló, 1927. III. kötet • 1928. július 2. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-49

Az országgyűlés felsőházának 49. ülése A régebben meghalt művészek alkotásai tényleg abba a körbe tartoznak, amelynek megvédését és megtartását az ország számára a közérdek igazolja; ellenben a modern művészet termékei e tekintetben szoros korlátozás alá nem volnának veendők. Ami már most ezen hármas szempont elsejét illeti, azt hiszem, nem lehet kétely az iránt, hogy a közgyűjtemények olyan fontos alkotórészei a mi kulturális birtokainknak, hogy azokat gondozás, felügyelet nélkül, sőt ott, ahol kell, beavatkozás nélkül hagyni nem lehet. Azt hiszem, hogy e tekintetben és általában a műemlékek védelme tekintetében úgyszólván elérkezttt az utolsó óra, amelyben az intézkedéseknek immár meg kellett történniök, mert hiszen az országunk szétdarabolása, megkisebbítése következtében megint sokkal szegényebbek lettünk műemlékekben. Ezen szegénységünkben kétszeresen kell igyekeznünk még meglévő műemlékeinket a további pusztulásnak való kitételtől megóvni. Hiszen tudjuk, hogy sajnos, éppen azok a területei az országnak, amelyek elszakíttattak tőlünk, voltak a leggazdagabbak műemlékekben. (Ügy van! Ügy van!) Az utódállamok egynémelyikéről el kell ismernünk, hogy a régi műemlékek gondozására bizonyos figyelmet fordít, de annál kíméletlenebb, majdnem barbár eljárást tanúsítanak újabb művészi alkotások iránt. Ismerjük a millenáris emlékművek sorsát, ismerjük egynémely költőnk szobrának sorsai és emlékszünk arra, ami valósággal a XX. század kultúrájának örök botránya lesz: Pozsonyban a Mária Terézia szobrának hatósági asszisztencia mellett való lerombolására. (Ügy van! Ügy van!) Azt hiszem, kétségen kívül áll, és ebben az illusztris testületben a legkevésbbé szükséges indokolni azt, hogy a műemlékek és az ezeket tartalmazó műgyüjtemények is beható és szigorú gondozás alá veendők. El kell ismernünk azonban, hogy ennek a felügyeletnek, ennek a beavatkozásnak egy bizonyos határt kell megtartania: egy bizonyos határon meg kell hátrálnia azért, mert ez nemcsak a magántulajdon szentsége szempontjából, de egyenesen művészeti és műemléki közérdek szempontjából is fontos. Nekünk nem szabad ezeket az intézkedéseket odáig kiterjesztenünk, hogy ezáltal a műtárgyak gyűjtésének, szóval a műgyűjtésnek, az amatőrségnek működését megzsibbasszuk. Nekünk műgyűjtőkre, műértőkre, amatőrökre szükségünk van nemcsak a modern, a most fejlődő és élő művészet ^ fellendítése és fenntartása szempontjából, de azért is, mert a műgyűjtők révén esetleg az országba bekerülnek kívülről is nagybecsű tárgyak, amelyek ezáltal Magyarország területére jutnak és ránk nézve hozzáférhetőkké válnak. Azért is kell nekünk az amatőrséget és a műgyűjtést kímélnünk, sőt ápolnunk, mert el kell ismernünk, hogy műgyüjtőiuk közül nagyon sokan igen értékes ajándékokkal gazdagították máris gyűjteményeinket ; tehát az amatőrség révén gyűjteményeink is gyarapodnak, annái kevésbbé volna indokolt ezt az amatőrkedvet bármilyen tekintetben is ellankasztani és megzsibbasztani. Itt tenát azt a határvonalat kell megtalálni, amely egyrészt a műemlékeknek a haza számára való megóvását biztosítja, másrészt a magántulajdont nem sérti, illetőleg a műgyüj tőkéd vet nem zsibbasztja le. Azt hiszem, hogy azok a módosítások, amelyeket maga a miniszter úr ő excellenciája nekünk előterjesztett, amelveket a közoktatásügyi bizottság elfogadott, amelyekhez a jogi és törvénykezési bizottság is hozzájárult, ezt a határvonalat szerencsésen megtalálják és azok elfogadása esetében a jogosult aggodalmak a javaslattal szemben, azt hiszem, el fognak hallgatni.; 1928. évi november hó 28-án, szerdán. 111 A másik szempont, amelyet említettem, a hazai és nemzeti vonatkozású műkincsek, műtárgyak, régiségek fokozott védelme a nem hazai vonatkozásúakkal szemben. Sajátságos, hogy a Lex Pacca, amelyre sok hivatkozás történik ebben a tekintetben, vagyis az az ediktum, amelyet az akkori pápai államra vonatkozólag kiadtak és amely azután alapjául szolgált úgy Olaszország, mint a többi államok hasonló intézkedéseinek, megkülönböztetést, hazai, nemzeti vonatkozású és más természetű műkincsek és műtárgyak között nem tesz. Ez azonban Olaszországban természetes, mert hiszen Olaszország olyan végtelenül gazdag mindazokban a különböző műemlékekben és műkincsekben, amelyeknek elvitázhatatlan hazai és nemzeti vonatkozása van, hiszen az egész antik római világ hagyatéka Olaszországé, az egész középkor a renaissance fényes művészete, a barokk művészete, mindennek Olaszországban keletkezett alkotásai olyan pazar bőségben találhatók ott, hogy azokkal szemben a műkincseknek az a csekély mennyisége, amely Olaszországból külföldre importáltatott, különös figyelmet nem érdemel- Nálunk a helyzet nem ugyanaz. Mi sokkal kevésbbé vagyunk gazdagok hazai, nemzeti vonatkozású és származású műemlékekben és műkincsekben, azért ezeket nekünk fokozott védelemben kell részesítenünk, ellenben eln'ézőbbek lehetünk a nem hazai származásúak forgalmára nézve. Ami vé<rül az élő és a nem élő művészek alkotásai közötti megkülönböztetést illeti, azt hiszem, ez is magától értetődő dolog. Azt hiszem, hogy a módosítás, amelyet eszközöltünk, ebben a tekintetben helyesen jelölte meg azt az időt. ameddig vissza kell mennünk, hogy a régi művészek alkotásait feltétlenül megóvjuk, ellenben az újak, az élő művészek alkotásainak szabad forgalmát nem korlátozzuk. Ezek azok a módosítások, amelyeket a bizottságok a javaslaton eszközöltek. Azt hiszem, ezek után a módosítások után a javaslat meg"elel céljának és remélem, hogyha a t. Felsőház azokat megáévá teszi, nem fog akadályba ütközni a Képviselőház által való elfogadásuk sem. Ez^rt tisztelettel vagyok bátor kérni, méltóztassék a javaslatot a bizottságok által ajánlott módosításokkal elfogadni. (Élénk éljenzés "S tans.) Elnök: Kérdem, kíván-e még valaki szólani? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom. A kultuszminiszter úr ő excellenciáját illeti a szó. Gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter: Nagyméltóságú Elnök úr! T. Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) Azok után, amiket Berzeviczy ő excellenciája itt előadott, a magam részéről már nagyon kevós mondanivalóm van. A javaslat politikamentes, apolitikus, tisztán szakszerű törvény és éppen azért egész könnyű szívvel is határoztam el magamat arra, hogy bizonyos módosításokat fogok javasolni. Hiszen amennyire nem lehet transzigálni ott, ahol elvekről van szó, annyira kapacitabilisnek kell lenni mindazokban a kérdésekben, ahol szakszerű részletek körül forog a vita, ahol nagy elvek érintve nincsenek, ahol a cél az, hogy mentől megfelelőbb, a magyar viszonyokhoz mentől inkább hozzáillő, szakszerű megoldást találjunk meg. Azt gondolom, hogy ezt meg is találtuk azokban a módosításokban, amelyeket a két bizottságban javasol19*