Felsőházi napló, 1927. III. kötet • 1928. július 2. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-49

Âz országgyűlés felsőházának 49. ütése badságának és érdekének megfelelne az a mód, ha avégrehajási utasítás helyett ezt a megoldást magába a törvény szövegébe vennék be, amire a törvényjavaslat felsőházi tárgyalásánál alkalom nyílik.» Ügy tudom, hogy a bizottsági ülésben a dolog figyelembe lett véve és a törvényjavaslaton meglehetősen számottevő változtatások, megnyugtató változtatások alkalmaztattak. Mindazonáltal méltóztassék nekem megengedni, hogy még mindig bizonyos aggodalommal nézzek a törvényjavaslat elé. Meg fogom magyarázni, hogy miért. (Halljuk !) Az esztergomi bazilika kincstárát a t. Felsőház tagjai közül bizonyára nagyon sokan ismerik. Ez a kincstár Magyarországon, sőt lehet mondani, egész Európában is számottevő. Mátyás király kálváriája a párisi kiállításon is óriási feltűnést keltett, a drága kelyhek, az antik kelyhek, a koronázási-kereszt, a Szelepcsényi-kereszt lelki gyönyört okoznak azoknak, akik megvizsgálják, a miseruhák, a XIV. és XV". századból, igen sok gyönggyel megrakva, különösen az angol és amerikai turisták bámulatát keltik fel. És hogy az új dolgokról beszéljek, ott van a Mária Terézia-féle misemondó ruha, amelyben megközelítőleg 10 ezer darab igazgyöngy van berakva, kisebb-nagyobb méretű gyöngyök. Ez a kincstár tehát számottevő és értékes. Nem csoda, ha a kommunisták rávetették szemüket. 1919. március 22-én ütött ki a kommunizmus és már március 23-án megjelent három direktóriumi tag a káptalani kincstár őre előtt és felmutatván a népbiztos igazolvaQyát, követeitéka kulcsok kiadását. A prelátus-kanonok hivatkozva arra, hogy erre neki nincs joga, halasztást kért és a konzisztórium elé vitte a dolgot. Időközben érdeklődtek ebben a dologban Majláth Ferenc népbiztosnál, aki azt mondta, hogy a direktórium a bazilika kincstárát nemzeti tulajdonná nyilvánította és ki kell adni. Az illetők megint megjelentek a Bazilikában, amikor már a káptalan úgy határozott, hogy vad erőszakkal állván szemben, a kulcsok kiadását nem lehet megtagadni. Felnyitották a kincstárt és azzal állítottak be a kincstári őrkanonokhoz, hogy igen sok kincs hiányzik. Persze, sok kincset elfalaztak a bazilikában. Követelték ezeknek is kiadását. A káptalani konzisztórium megint csak azt mondta, hogy vad erőszakkal állván szemben, kénytelen elfalazott kincseket is kiadni. A végeredmény az volt, hogy a gyönyörű kincseket a kommunisták ládákban elszállították Budapestre és elhelyezték az Iparművészeti Múzeumba. Eddig a dolog még érthető. Most következik azonban az, ami bennem egy kis aggodalmat kelt. Az őrkanonokot már augusztus 7-én leküldtük, hogy hozza vissza a kincstárt. Az Iparművészeti Múzeumban azt hozták tudomására : mi ezt felettes hatóságunk rendelkezése nélkül meg-nem tehetjük. Elmentek tehát a kultuszminisztériumba. A kultuszminisztériumban a kommunizmus bukása folytán óriási volt a felfordulás : «most nem intézkedhetünü, de majd fogunk intézkedni, hogy azokat kiadják.« Erre hazautaztak. Néhány nap mulvf! azonban ismét lementek az Iparművészeti Múzeumba. Annak igazgatója azzal a kijelentéssel, hogy az Iparművészeti Múzeum előtt román őrök állnak — akkor volt a román bevonulás, — sőt Budapesttől Esztergomig az úton is mindenütt ilyen román katonák vannak, megrohanhatják, elvihetik a kincseket, a kincseket nem adta ki. Megnyugodva tértek vissza. Amikor a románok kivonultak, ismét lement a bizottság a kincsek kiadása végett, akkor azt hozták fel : hja, Esztergomban nincsenek a kincsek biztonságban,, ott vannak nagyon közel a csehek, ez lehetetlenség, ezeket mi ki nem adhatjuk, vagy ha kiadnók is, FELSŐHÁZI NAPLÖ. ni. '928. évi november hó 28-án

} szerdán. Í09 a művészeti és történeti jelentőségű kincsek ki nem adhatók, a többit tessék elvinni. Erre a bizottság kijelentette, hogy mi vagy az egészet elvisszük, vagy semmit. Ennek következtében a kultuszminisztériumban Pékár államtitkár úrhoz fordultak. Ö nem tagadta meg a kiadatást, csak arra kérte nagyon a bizottságot, hogy fontolják meg azokat a nehézségeket és terjesszék ő eminénciája a hercegprímás elé. Boldog emlékű hercegprímásunk figyelmeztetett bennünket, hogy ezek érveknek el nem fogadhatók, utazzanak vissza és kérjék a kiadatást. Akkor az Iparművészeti Múzeum igazgatója azt mondta : a kincseket ki nem adjuk, hanem adunk egy papiroskát, egy írást, hogy ezek a kincsek a főkáptalan tulajdonai. Ezt bejelentve, a hercegprímás úr azt mondta, hogy úgy látja, itt nem marad más hátra, mint egy per. A főkáptalan mégis megkérte a hercegprímást, hogy forduljon a miniszterhez, és Haller miniszter úr akkor elrendelte a kincsek kiadását, különben egyszerűen pert indítottunk volna azok ellen, akik azokat nem akarták kiadni. (Az elnöki széket báró Wlassics Gyula foglalja el.) Mélyen tisztelt Felsőház! Méltóztassék nekem megmondani — mert azután a kincsek visszakerültek — ilyen körülmények között nem jogos-e legalább az a mondásom, hogy timeo Danaos et dona ferentes! (Helyeslés a jobboldalon.) Ebben a törvényjavaslatban foglaltatik az a szó: közgyűjtemény. Nem vagyok jogász, nem értek hozzá, de nem tudom magamnak megmagyarázni, hogy micsoda fogalom lehet az, amely e szó alatt van: közgyűjtemény. Micsoda tulajdonjogi dolgok lehetnek ezek ? Mert hiszen a közgyűjtemény a köznek valamely tulajdonát jelenti és ennek már olyan kommunisztikus színezete is van, (Zaj.) majd méltóztatik megnyugtatni ebben a tekintetben, mert nem vagyok jogász. Ehhez nagyon nehéz a megfelelő kulcsot megtalálni. De itt van másodszor az is, hogy a 7. § úgy intézkedik, hogyha olyan gyűjteményeknek, amelyeket nem tettek közgyűjteményekké, a minisztérium vagy a miniszter hiányosságát tapasztalná, joga van meginteni, kiküldeni egy ellenőrzőt és végesetben az egészet a gyüjteménymúzeumba beszállítani, minden körülmények között biztosítva a tulajdonjogot úgy, ahogy a múzeum igazgatósága akart egy papírt adni arról, hogy ez a főkáptalan tulajdona. Én a multak tapasztalatain állva és a jövőbe nézve ítélem meg ezt a kérdést. Én tudniillik nem vagyok barátja az állami omnipotenciának. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Nem szeretem azt, ha az állam keze mindenhová belenyúl, nem szeretem azt, ha engem minden téren dirigálni akarnak, ha nekem seholsem adnak szabad kezet. Elismerem, hogy a törvényjavaslat intenciói szépek, elismerem, nem lehet megengedni, hogy kincseket kiszállítsanak, de hogy engem minden tekintetben korlátozzanak, ez nagyon nehéz kérdés. Megmondom, hogy különösen miért. Méltóztassék megengedni, ha egy kissé hosszabban beszélek és a múltra vonatkozólag leszek bátor ismét valamit mondani. Léván, ahol harminc esztendeig működtem — ebben a tiszta színmagyar városban csak a tanítóképző és a mellette lévő gyakorlóiskola állami, a többi iskolák mind felekezetiek. Van a katholikusoknak két szép iskolájuk, a reformátusuknak, az evangélikusoknak, a zsidóknak mindegyiknek egy szép, jól felszerelt, kiváló tanítókból álló, izzó magyar érzésű tanítói kara. Amikor azonban az a bizonyos ultraliberális szabadkőmívesirány rávetette magát az iskolák államosítására és mindent 19