Felsőházi napló, 1927. III. kötet • 1928. július 2. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-43

Az országgyűlés felsőházának 43. ülése 1928. évi július hó 2-án, hétfőn. ponáló társadalmi erőkkel szemben fel kell vennünk a küzdelmet és meg kell védenünk az állam hatalmát. A társadalom betegségeinek gyökeres gyógyítása által az antiszociális hatóerők kialakulása a legsikeresebben előzhető meg. Ezek azok az irányelvek, amelyek az öregségi biztositási törvényjavaslatban megvalósulnak. Az öregségi biztositás ideáltípusa a népbiztositás, amely az állam minden polgárára kiterjed, az önkéntes biztositás viszont a kényszerbiztositással szemben magasabb kulturfokot jelent és az eszményi biztositásnak felel meg. Az öregség esetére szóló biztositás az a biztositási rendszer, amely általános és önkéntes és szolgáltatásai biztosítják a létminimumot. Ez az ideáltípus azonban elérhetetlen, de feladatunk, hogy legalább is annak megközelítésére törekedjünk- A társadalmi intézmények megalapozásánál számolni kell az illető társadalom konstituciójával, mint adottsággal. Fokozott mértékben vonatkozik ez csonka országunkra, amelynek polgárai a trianoni elszegényedéssel szemben hősies küzdelmet kénytelenek folytatni. A törvényjavaslat előkészítéséhez nagyarányú statisztikai adatfelvétel volt szükséges, amelyet a magyar kir. Központi Statisztikai Hivatal teljes felkészültséggel és minden várakozást meghaladó sikerrel foganatosított. A gazdag statisztikai anyag birtokában következetesen keresztül lehetett vinni azt a két elvet, amely szerint egyrészt a szóbanforgó biztositás csak azt a terhet viselje, amely a mérsékelt biztositási szolgáltatások fedezésére feltétlenül szükséges ; másrészt a biztosított, illetőleg a hátrahagyott hozzátartozója rendszeresen megkapja a járulékoknak teljes ellenértékét. A törvényjavaslat indokolása szerint a minister ur a megejtett biztosítástechnikai számításoknál 699.920, tehát' kereken 700.000 munkavállaló, bérviszonyait vette figyelembe. Az öregségi biztositás megalapozásánál az illetékes kormányzati ág számolt a magyar adottságokkal és ezért a kényszerbiztositás alkalmazását és a biztositási kötelezettségnek az iparforgalmi népességre való korlátozását vette tervbe. A törvényhozók — a törvényjavaslat indokolása szerint — a társadalmi fejlődés jelenlegi állapotában egy olyan szociálpolitikai intézmény megteremtésére törekedtek, amelynek alapelve a szolidarizmus gondolata. Az öregségi biztositás tehát valóban biztositás és nem karitativ jellegű intézmény. A szolgáltatások és viszontszolgáltatások között biztosítástechnikai módszerrel megállapított egyenarány áll fenn. A biztositásnak kifejezetten biztositási jellege szervesen összefügg az állami hozzájárulás kérdésével. A társadalombiztosítás minden ága nemcsak a közvetlenül érdekelt munkavállalóknak válik előnyére, hanem hozzá az állam által szolgált társadalom érdeke is fűződik. Az iparforgalmi népesség létének biztonsága egyaránt érdeke a magyar iparosnak és a magyar mezőgazdának ; indokolt tehát, h így az állam a közösség vagyonából merített anyagiakkal támogassa az iparforgalmi népesség társadalombiztosítását Ezek a megfontolások, nemkülönben egyes külföldi példák — osztrák, cseh, német, olasz és angol — azt a meggyőződést érlelték meg a törvényhozókban, hogy a magyar öregségi biztosítást anyagilag az államnak is alá kell támasztania, A magyar termelés nehéz helyzetében az állami hozzájárulás megkönnyíti a termelés és a munkavállalók számára a biztositási teher elviselését. A kormány az állami hozzájárulást annak a -járadékkulcsnak csökkentésére kivan ja fordítani, amely mellett — állami hozzájárulás nélkül is — a járulék- és az azzal kapcsolatos kamatjövedelem a biztositási kötelezettségeket fedezné. A járulékkulcs csökkentése folytán jelentkezett hiányt tehát az állam vállalja el. A javaslat előzetes munkálatai szerint a munkások javadalmazásának 4 5%,a, a magánalkalmazottaknál pedig annak 5*8%-a fedezné a biztositási kötelezettségeket. Ezekhez a járulékokhoz az állam a 4'5%-os kulcsnál annak V» részével, tehát a tényleges munkabér 0'5%-ával, az 5*8%-os kulcsnál pedig ^ 0'8%-nak megfelelő összeggel járulna hozzá. A javaslat ugy tervezi, hogy az állami hozzájárulás az 1933/34. költségvetési évvel kezdődjék, ezután 50 éven át a kezdő hozzájárulás 5%-ával emelkedjék és az 1983/84. évtől kezdődőleg állandó legyen. E megoldás mellett a kezdő hozzájárulás kereken 4,030-000 pengő lesz, az évi emelkedés kereken 200.000 pengő és az állandó hozzájárulás kereken 14,100.000 pengő. Az állami hozzájárulás annak jutalmazása, hogy az illető biztosított a biztositás tartama alatt résztvett a nemzeti termelésben. A mupkásbiztositásnak társadalombiztosítássá való kifejlesztése a javaslatban két vonatkozásban nyilatkozik meg : a munkások és magánalkalmazottak öregségi biztosításának egységesítésében, és az Önálló iparosok és kereskedők biztositásának a társadalombiztosítási rendszerbe való bevonásában. A munkások és magánalkalmazottak öregségi biztositásának összevonása nóvumot jelent a társadalombiztosítás történetében. A javaslat az öregség ismertető jegyének a betöltött 65. életévet állapítja meg, és pedig munkás- és magánalkalmazotti csoportra egyaránt. E korhatár megállapítása nemcsak azért mutatkozott indokoltnak, mert a korhatár leszállítása a biztositás terheit szinté elviselhetetlenül emelte volna, hanem a külföldi példák alapján is. A rokkantság meghatározásánál a két biztositási kategória között már figyelemreméltó eltérés van. Amig ugyanis a munkás rokkantságának egyik előfeltétele a keresőképesség kétharmadának elvesztése, addig a magánalkalmazottnál 50%-os csökkenése is elegendő. A munkásság és a magánalkalmazottak biztositásának egységesítéséről szólva nem mulaszthatom el néhány szóval megemlíteni azokat az aggodalmakat, amelyek a munkások és a magánalkalmazottak javára megállapított szolgáltatások között mutatkozó különbségből nyernek tápot. Való tény, hogy a magánalkalmazott a munkásnál előnyösebb feltételek mellett kaphat rokkantsági járadékot; hogy a magánalkalmazott özvegye minden esetben özvegyi járadékra igényjogosult, mig a munkásé csak akkor, ha megrokkant vagy 65. életévét betöltötte; végül, hogy a magánalkalmazott árvája 18. életévének betöltéséig részesülhet árvajáradékban, mig a munkásé általánosságban 15 éves életkorig. Ezek azok a megkülönböztetések, amelyek miafct az idevonatkozó szakaszokat merész túlzással »forradalmasitónak« nevezték. Valóban igazságtalannak és megdöbbentően antidemokratikusnak bizonyulnának a magánalkalmazottak számára biztosított előnyök, ha ez a vád nem csupán optikai csalódáson alapulna. Mert ha figyelembevesszük, hogy a munkások szolgáltatásait a tényleges bérükhöz arányított 4%-os, a magánalkalmazottak szolgáltatásait pedig javadalmazásuk 5%-ának megfelelő járulék és az állami hozzájárulás fedezik, kétségoevonhatatlan, hogy a magánalkalmazottaknál a többlet-szolgáltatások nyújtása igazságos, hiszen ennek arányában a magánalkalmazottak a »munkás-járuléknál« magasabb járulékkal fedezik a nyugdíjbiztosítás költségét. Igazságtalan csak az lenne, ha a javaslat egyenlő járulék-kulcs mellett biztositana különböző szolgáltatásokat. A munkások és magánalkalmazottak biztosítása között levő különbséget