Felsőházi napló, 1927. III. kötet • 1928. július 2. - 1928. december 19.
Ülésnapok - 1927-48
Az országgyűlés felsőházának 48. ülése igazán feleslegesnek tartom itt bővebben rész-^ létezni. Méltóztassék: ezek után megengedni nekem, hogy rövid interpellációmat felolvassam. (Halljuk! Halljuk! — Olvassa.) «Tisztelettel kérdem a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrtól, hajlandó-e, tekintve a szóban forgó nagy érdekeket, a könnyelmű elválások meggátlásáraj a családi élet tisztaságának, állandóságának visszaállítására irányuló mozgalmat a rendelkezésére álló erkölcsi, politikai erőkkel támogatni és erre úgy az egyházi hatóság, valamint a felügyelete alatt álló oktató ós nevelő intezetek vezetőinek figyel inét nyomatékosan felhívni, e mellett odahatni, hogy a szükségesnek itélt törvényes intézkedések mielőbb megtörténjenek P A nagyméltóságú igazságügyminiszter úrhoz pedig röviden a következő kérdést vagyok bátor intézni (olvassa): «Hajlandó-e a szükségesnek vélt intézkedéseket, amelyekre nézve az eddig lefolyt tanácskozások bő anyagot szolgáltainak, törvényjavaslat formájában mielőbb a törvényhozás elé terjeszteni?» (Helyeslés.) Elnök: Az igazságügyminiszter úr ő excellenciája a maga nevében azonnal kíván az interpellációra válaszolni. Pesthy Pál igazságügyminiszter: Nagyméltóságú Ei.nök úr, igen tisztelt Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) Bár a kultuszminiszter úr részéről a válaszadásra nem vagyok felhatalmazva és így elsősorban a magam részéről és a magam nevében kívánok erre az értékes interpellációra választ adni, (Ht Ujuk ! Halljuk !) mégis méltóztassék nekem megengedni, hogy megjegyezzem, az én tapasztalatom szerint az egyházi hatóságok, — minden rendű és rangú egyházi hatóság — az oktató hatóságok teljesen értékelik, teljesen átérzik azt a nagy horderőt, amelyet ez a kérdés az egész magyar társadalom biztonsága szempontjából képvisel. Tudom, hogy ők a maguk hatáskörében, a maguk templomában és az iskoláikban mindent megtesznek arra, hogy ezt az — hogy úgy fejezzem ki magamat — erkölcsi léhaságot, amely ezeknek a válásoknak szülőoka, az egyénekből kineveljék. Éppen ezért ebben a tekintetben azt hiszem, megnyugvásul jelenthetem ki azt, h»gy minden meg fog történni a kultuszminiszter úr részéről, ami a sikert biztosítja. Az én véleményem azonban az, hogy — amint Bernát ő méltósága is mondotta — egyiészt ez a mód és ez az eszköz csak késcbbi időkben fog hatni, másrészt ezt a kérdést tulajdonképpen határozottan csak én foghatom meg és csak én kezelhetem. Tényleg közveszély az, ami a házasságok felbontásának szaporodássával a magyar társadalmat éri. A veszély talán nem is annyira a nagy számokban van, amelyeket itt ő méltósága talán az én hajlandóságom ellenére is felhozott, hanem a veszélyt én abban látom, hogy ez az eíválási láz tényleg mint epidémia terjed, és evvel az epidémiával szemben jövőbí n ható eszközökkel operálni és munkálni ma már alig lehet. Azt mondtam, hogy én szinte sajnálom azt, hogy ő méltósága ezeket a számadatokat itt pertraktálta és nyilvánosságra hozta. Sajnálom pedig azért, mert olyan könnyű erkölcsi felfogásúnak tartom én a magyar társadalom nagy részét, hogy egy ilyen nagy számnak az odaálíítása a ké elkedők lelkére szinte megnyugtatólag hat : ha ennyien válnak el, akkor én is csak megtehetem. Én az életből beszélek, az élet jelenségeit mondom. Ez az életben így jelentkezik. Mindent meg kell tehát tennünk, hogy ezt az epidémiát terjedésében megakadályozzuk. A magam feladata szempontjából méltóztassék megengedni azt, hogy különbséget tegyek a kér1928. evi november hó 16-án, pénteken. 91 dések között és felállítsam azokat a lehetőségekét amelyekkel nekem a baj megelőzése szempontjából számolnom kell. Elismerem azt, hogy ezen a téren a bírói eljárásokban voltak bizonyos könnyítések, amelyek a válóperek könnyebb lepergetését tették lehetővé. A pernek ezek a könynyebbé tételei talán adminisztratív okokból történtek annakidején, nevezetesen a perek könnyebb lebonyolításának az érdekéhen. Szomorú tény azonban az, hogy ez veszélyeket hozott magával. Ilyen rendelkezéseknek kell tartanom azt, hogy a háború utáni időkben kiadatott az a rendelkezés, amely módot ad a bírónak arra, hogy az előkészítő tárgyalást és az érdemi tárgyalást együtt tűzze ki, hogy a békéltetést tetszése szerint megtartsa vagy mellőzze, azután rendelkezés van, amely ezeknek a házassági ügyeknek hivatalból való felülvizsgáltát megszünteti, úgyhogy csak jogorvoslat útján kerülnek felülvizsgálat alá ezek az ügyek. Ha én ezeket a pontokat és perrendtartási könynyebbségeket megszüntetem, azt hiszem, a válóperek könnyebb lefolyásának lényeges okát szüntetem meg. Tisztelettel vagyok bátor bejelenteni, hogy ezeknek a kérdéseknek rendezése nálam a minisztériumban már a Láng János féle határozati javaslat folytán előkészítő stádiumban van és csak a közbejött nyár az oka annak, hogy ezek még döntő stádiumba nem jutottak, ezeket a kérdéseket azonban végleg meg fogom oldani. Van azonban itt egyéb baj is. Nevezetesen, ha a válások statisztikáját nézem, akkor meg kell állapítanom, hogy a válás oka a 77. § a) pontja alapján legnagyobb részt hűtlen elhagyás, ennek címén oldattak fel a házasságok. Az összes válások számához viszonyítva hűtlen elhagyás címén 1924-ben a szám 72 Vi 0 /, volt, 1925-ben 76,1926-ban pedig 79%. Ebből a számn övek édesből tényleg megállapítható az, hogy a 77. § a) pontja úgy látszik a válás lebonyolításának nagyon kényelmes módja. (Ügy van! a jobboldalon.) Itt van azután a baj. Van baj a bíróságoknál és a közigazgatásnál is. A bíróságnál az a baj, hogy tényleg túl lévén terhelve munkában és agyonzaklatva a jogkereső közönségtől, talán nem nézik a kérdést azzal az odaadással, azzal a fontossággal, amellyel és amely tudatban ezt az egész magyar társadalmat és nemzetet érintő kérdést nézni kellene és talán könynyebben kezelik a kérdést, mint kellene. Viszont azonban baj van a közigazgatási hatóságoknál, nevezetesen az elöljáróságoknál is. Itt az a baj, hogy a hűtlen elhagyáshoz hatósági bizonyítvány szükséges, amely bizonyítja azt, hogy a válni készülő felek egymástól már 6 hónapja külön élnek. Itt tényleg kifejlődött egy olyan abuzus, hogy a nagy városokban a helyhatósági tisztviselőnél megjelenik a válni kivánó fél két tanúval, akik azután csupán szavuk súlyával igazolják ott az elöljáró előtt azt, hogy a felek tényleg hat hónapja külön élnek ; erre az elöljáró kiadja a különélési bizonyítványt és a válás ennek alapján a híróságnál azután egy-kettőre megtörténik. Mondom, a hivatalból való felülvizsgálat megszűnvén, tényleg le lehet pergetni és folytatni ilyen hűtlen elhagyás alapján a válópert egy két hónap alatt és teljes jogerősstgig be lehet fejezni. Nagy baj ez és hogy mennyire nem kívánatos formája a válásoknak, arra igen helyesen mutatott rá Kenedi Géza őméltósága abban a eikkében, amelyre ma az igen t- interpelláló úr hivatkozott. Tudunk arról is, hogy kezd divatba jönni a külföldiek számára, hogy válópereiket itt ilyen kényelmes módon folytassák le. Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy ezt a kétesértékű dicsőséget Magyarországnak mi meg nem szerezhetjük. Vizsgálnunk kell ezt a kérdést és meg keli fontolnunk e kérdés mikénti rendezését nemzetközi viszony16*
