Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.
Ülésnapok - 1927-31
Àz országgyűlés felsőházának 31. ülése 1928. évi március hó 23-án, pénteícen. 2i7 bírósághoz. Én nagyon sajnálom, hogy Magyarország igazságügyministerével és valószínűleg a ministerium kodifikáló rai val szembe kell szállanom. (Pesthy Pál igazságügy min isi er: Kérem, tessék!) Tagadom, hogy a törvényjavaslatban olyan intézkedés van, amely biztosítja a jogorvoslatot. (Pesthy Pál igazságügyminister: Azt nem mondtam!) Mert az a felfogás teljesen téves, hogy általánosságban meg van adva a jog a biztosítottaknak, hogy a rendes bírósághoz forduljanak jogorvoslatért, amikor világosan ki van mondva, hogy mindazokat az intézkedéseket, amelyeket ezentúl tenni fognak a biztosítottakra vonatkozólag, már nem a biztosítási társaságok, hanem az a felügyelőihatóság fogja tenni, amelynek intézkedései ellen pedig a rendes bíróságnál jogorvoslattal élni nem lehet. Ismétlem, hogy miután az a felügyelő hatóság közigazgatási hatóság, annak intézkedéseivel szemben csakis és kizárólag akkor lehet panasszal élni a közigazgatási bírósághoz, ha az egy törvényben, vagy rendeletben ki van mondva. Ebből az állásfoglalásából az igazságügyminister urnák tehát azt látom, hogy még azt sem akarja megtenni a biztosítottak érdekében, amit a törvényjavaslatban megtesz a biztosító társaságoknak, mert azoknak megadja a lehetőséget a jogorvoslatra. A pénzügyminister ur beszédében azt mondja, hogy egészen felesleges az aggodalmam ia tekintetben, hogy itt ilyen nagy apparátust kell majd felállítani, hogy ilyen rengeteg munka fog hárulni a felügyelő _ hatóságra, hiszen ezt mind a társaságok fogják végeztetni. (Bud János pénzügy minister: Ugy van!) Ez egy novum előttünk, amely ma született meg, mert én azt hiszem, hogy talán egykét beavatott személyen kivül nincs az érdekeltek közül, aki az eddigi intencióját a kormánynak és a törvényjavaslatot ugy magyarázhatta volna, hogy mindezeket a munkálatokat a biztosító társaságok maguk fogják végezni. (Bud János pénzügyminister: Á Kép viselőiházban is mondtam!) Ha tehát a kritika alapján megszületett ez a gondolat, és a minister ur változtat az eszméje menetén és a társulatokat akarja megbizni azzal, hogy ezeket a munkákat lebonyolítsák, ahhoz nagyon nehéz most momentán hozzászólni, azért, mert ez megint egy alapos tanulmányt igényel és nagy figyelemmel kellene az egész javaslatot újból áttanulmányozni, hogy az ember lássa, milyen akadályai lesznek majd annak, hogy a társulatok ezt a munkát csakugyan elvégezzék, úgyhogy az a biztosítottak érdekeinek is (megfeleljen. Nem hiszem, hogy nagy örömrivalgással fogadnák a> biztositótársaságok a üénzügyminister urnák ezt a kijelentését, mert én inkább azt hiszeim, hogy ez a munka, amely ugyaniakkor elválasztja Őket a biztosi tott feleiktől, nagy nehézséggel fog járni a társulatokra nézve is. Ez a nehézség téliesen kii yolna küszöbölve akkor, ha őexcellenciája az én javas la tóimat elfogadta volna. Azt, mintegy argumentumot hozta fel a pénzügyminister ur« hogy: »hát mi ezen a kereten túli már nem mehetünk«, és mintegy feltártai ai biztosító intézeteknek válságos finamciáliis helyzetét. Hált, az én inditványolm. sem megy ezen túl. Az én inditványolm csak annyiban ellentétes, hogy azokat kötelezzük a r fizetésre, akik életbiztosi fásokkal foglalkoztak, és azokat, akik nem foglalkoztak, nem vonjuk be és ugyianakkor lehetővé tesszük, hogy a biztositótársaságofc ezt az ügyet maguk intézhessék. Mert hal a törvényjavaslat és atz én javaslatom szerinti elintézés között a, különbséget imieg akarjuk ^ állapítani a biztositótársaságok szempontjából, akkor az az 5%-os valorizáció, laini*:lyet a társulat közvetlenül ad a saját felteinek, azzal az előnnyel járna a társaságra, hogy ennek révén számtalan üzletet csinálhat, egész üzletkörét kibővítheti, mert szoros kapcsolatban m«i*ad a biztositottaikkal. azoknak már a valoirizáció esetén is bizonyos könnyebbségeket, előnyöket nyújthat. Ez még azokra a társulatokra nézve is sokkal előnyösebb helyzetet teremt, amelyek életibiztositással különösen foglalkoznak, mert ha valamivel többet fognak is ez esetben fizetni, üzleti összeköttetéseik fentartásaban megtalálják számitásukat, A pénzügyminister ur továbbá azt mondja: »Megengedem,, hogy talán áthárítják a társaságok a hozzájárulási terhet, de ez nem» valószinü, mert az ő érdekük nem aiz. hogy áthárítsák«. Bocsánatot kérek, itt a legnagyobb nézeteltérés van köztünk, mert hiszen a társaságok egyebet nem csinálnak a saját jól felfogott üzleti szempontjukból, mint hogy mindig azon törik ai fejüket és ugy intézkednek, hogy ahol csak lehet, azokat a terheket, amelyek reájuk vannak róva. a biztosítottakra áthárítsák. Számtalan példát hozhatnék fel, de ezzel a Felsőházat untatni most nem akaróim. Ennélfogva az áthárítás lehetősége, sőt biztols bekövetkezése megállapítható. Itt pedig megint reflektálnom kell a» igazságügyminister ur megjegyzésére, kijelentvén, hogy igen is, ez az eset is bizony it ja, hogy az 1927: X. te. nem védte meg a biztositottakat ugy. amint kellett volna, mert különben egy ilyen áthárítás nem volna lehetséges rossz kárlikvidálás utján. Németországban a törvény megvédi a biztositottakat a tekintetben, hogy igenis minden kárlikvidálás utáni, még akkor is, ha nem állnak elő azzal, hogy rossz volt a likvidálás v feibonthatják a szerződést. Ez annak a bölcs előrelátásnak; a szüleménye', amely nálunk hiányzott az 1927: X. te. megalkotásánál, hogy a biztosító társaságok: a 'biztositottakat meg ne károsíthassák. A pénzügyminister ur azt mondta, hogy hiszen a biztosítottak védelmére a szaktanács is ott van. amely most már át isi lett alakítva. Az átalakításért a biztositottak nagy hálával tartoznak a! minister urnáik, mert erre igazán köteles nem lett volna,, de megtette azért, mert látta, hogy ezt azi intézményt a, biztositottak érdekében meg kell reformálni. Az 1923 : VIII. törvénycikkből világosan kitűnik, hogy ez az intézmény azért lett megszervezve, hogy a biztosító intézeteket ellenőrizze. Ez volt a egyedüli cél. Ilyen körülmények között visszás helyzet az, hogy a biztositottak ott nincsenek kellően képviselve. Ennek az általános kívánságnak a pénzügyminister: ur eleget tett, amiért nagy hálával tartozunk. De e javaslattal kapcsolatban nem lehet a szaktanácsra hivatkozni. Mert a szaktanács ezt a javaslatot képviselőházi benyújtása előtt nem is látta. Nem lehet állítani, hogy ebben minden alaposan át van gondolva. A felügyelőhatóság volt tehát őexcellenciájának az. a referense, amely bizonyára ezt az általam eléggé el nem ítélhető javaslatot szövegezte. A pénzügyminister ur azt mondta, hogy én támadtam a felügyelőhatóságot és ő kénytelen azt megvédeni. Ehhez hozzá vagyok szokva és talán külsőségek szempontjaiból helyes is, ha minden minister megvédi a maga ministeriumáti, a maga tisztviselőit, mert hiszen végeredményben a felelősség mégis csak a ministère.
